Már felhőkarcolók is épülnek fából

2017. november 09. csütörtök - 18:00 / Nagy Mariann
  •    

A beton volt a 20. század kedvenc építőanyaga. A 21. századé a fa lehet - könnyebb, gyorsabb, olcsóbb és környezetkímélő is magas épületeket fából emelni. Brit Kolumbia egyetemének 18 emeletes diákszállójába nemrég költöztek be a hallgatók.

A norvégiai Bergen vízpartján áll egy 14 emeletes lakóépület. Amikor 2015-ben elkészült, az volt a világ legmagasabb, fából készült háza. Azóta lekörözte kanadai társa, Brit Kolumbia egyetemének 18 emeletes diákszállója, amelybe nemrég költöztek be a hallgatók. Ugyanakkor a londoni PLP építész-iroda 80 emeletes, ezer öröklakást magában foglaló, ugyancsak fából készülő ház építésére kért engedélyt, amely a brit főváros második legmagasabb lakóépülete lenne.

Kép: Citylab

Kép: Citylab

 

A múlt században (s persze máig)  nagyra becsülték – becsülik a betont, hiszen az könnyen  alkalmazható a legkülönbözőbb célokra, könnyen formázható, ráadásul viszonylag olcsó – miközben a házépítés hagyományos anyaga, a fa, háttérbe szorult.

Napjaink sok építészének más a véleménye: immár túl költségesnek, hosszasnak és sok energiát igénylőnek, valamint a környezetet szennyezőnek tartják a betonnal való házépítést – és hasonlóan magasnak a terheket, a negatív kísérő kihatásokat, amikor az  elavult betonépületeket le kell bontani.

A korszerűnek tekintett megoldás: a fa. Az jóval könnyebb, így kevesebb alapozó munkára van szükség. Csökkennek a daru-költségek, hiszen nem kell óriási súlyú betonelemeket a magasba emelni. Nem beszélve arról, mennyivel könnyebb fába szöget verni, mint valamit betonba rögzíteni… Az új módszer elterjedése elválaszthatatlan az újfajta, előregyártott, több rétegben összeragasztott fa-panelektől. Az angol betűszóval CLT-k (cross-laminated timber) elemei akár 80 cm vastagok. Így elég erősek ahhoz, hogy nagyobb épületeket tartsanak és kiküszöbölik a faházak nagy veszélyét, a tüzet: az elemek külső rétege nem gyúlékony, így a fa nem fog tüzet.

Kép: Citylab

Kép: Citylab

A skandinávok és az észak-amerikaiak után most a francia nagyváros, Bordeaux vezetése döntött úgy, hogy a következő 15 esztendőben évente 25.000 négyzetméternyi felületű épületeket emelnek fából.

Első projektjeik egyike a Hypérion torony lesz. Mire a 18 emeletes lakóház  2020-ban elkészül, a világ legmagasabb faépületeinek egyike lesz.

Tervezői szerint a tornyot kevesebb, mint egy év alatt fel tudják majd húzni, míg ugyanez a munka betonból másfél évet venne igénybe. Az

Óriási erdőtelepítéssel válnak karbonsemlegessé az országok
A világ talán két legnagyobb erdőtelepítési programja veszi kezdetét két országban. Brazília és Új-Zéland több száz millió fát ültetnek az elkövetkező néhány évben, hogy teljesíteni tudják a párizsi klímaegyezményben foglalt emissziócsökkentési vállalásaikat.

alkotók minden emeletre hat lakást terveztek, erkéllyel, a közös kertre való kilátással. A ház különlegessége lesz, hogy a padlók mellett a falakon, a mennyezeteken is szabadon marad a fa-felület, a természethez való közeliség érzését kölcsönözve a lakóknak.

A környéken élők az effajta építkezéstől nem szenvednek: mivel méretre gyártott fa-elemekkel dolgoznak, nincs por, és nem kell hallgatni a betonkeverők zaját. Ellenkezőleg: az emberek szívesen időznek az építkezésnél, élvezik a fa, a természet illatát… (CITYLAB)

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor