Megint kóstolgatja a vasárnapot a KDNP

Egy helyett két szabad vasárnapot biztosítana a kereskedelemben dolgozóknak a kormánypárt és csak saját kérésére lehetne a kisgyermekes dolgozókat beosztani a vasárnapi munkára. A legutóbbi kereszténydemokrata kezdeményezésből egy éves káosz lett.

Kép: MTI

Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne biztosított a kereskedelemben dolgozók számára.  A KDNP a két szabad vasárnap mellett azt is szeretnék, ha a nagycsaládosok, a kisgyermekesek, vagy a gyermeküket egyedül nevelők mentesülnének a vasárnapi munkavégzés alól, és ilyen beosztást csak saját kérésre kapnának. A kisebbik kormánypárt emellett a vasárnapi munkavégzést 8 órában maximálná, és fontosnak tartaná az alapbérek emelését is.

A párt legutóbbi „vasárnapos” ötlete beláthatatlan károkat okozott. A 2014-ben megszületett vasárnapi zárvatartásos agyrém alig néhány hónapja ért véget. miután a kormány kénytelen volt meghátrálni, vagy egy roppant kellemetlen eredményekkel kecsegtető népszavazással kellett volna szembenéznie.

Hogy mennyi kárt okozott eddig a kormány átgondolatlan intézkedése, azt nehéz felmérni. A KSH adatai szerint több ezer álláshellyel kevesebb lett a kiskereskedelemben, bár a főállásban dolgozók az egyre komolyabb szakemberhiány miatt szinte biztos, hogy találtak új munkahelyet, azok a főleg kismamák, kisgyermekes szülők, és diákok, akik félállásban, vagy más rugalmas foglalkoztatási formában voltak alkalmazottak, valószínűleg rosszul jártak az intézkedéssel. A kiskereskedelmi forgalom ugyan növekedett az elmúlt egy évben, az azonban biztos, hogy ennek jelentős része csak az online kasszák piacfehérítő hatásából eredt – már ami a kis és közepes boltokat illeti. A kormány indoklása, miszerint a legkisebb boltoknál fog lecsapódni a vasárnapi plusz forgalom, látványosan megbukott, a vásárlói szokások kényszerű átalakításával ugyanis éppen ezek az üzletek jártak a legrosszabbul.

Akinek sok a vasárnapi bérpótlék, az ne is nyisson ki
Aki nem tudja kifizetni a 100 százalékos bérpótlékot az alkalmazottaknak vasárnapra, annak nem is éri meg kinyitni – mondja Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, aki szerint muszáj máshogy osztozni a profiton a kereskedelemben, mint eddig. Szakszervezetekkel együtt ajánlást fogalmaztak meg, hátha akkor a kormány is hajlandó tárgyalni. Egyelőre ugyanis nem volt ilyen megkeresés.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo