Mi lesz a dolgozókkal, ha eladják a céget?

Munkáltatói jogutódlásról akkor beszélhetünk, ha egy egység, üzletág vagy üzlet úgy kerül átadásra, hogy a továbbműködtetéshez szükséges erőforrások is gazdát cserélnek. Ebben az esetben ugyanis a munkáltató személye is megváltozik, és a munkavállalók is átadásra kerülnek – de a szabályokat ebben az esetben is be kell tartani.

Kép: Pixabay

Jogutódlás létrejöhet például társaságok összeolvadásával, beolvadással, vagy éppen szétválással, kiválással. Az is előfordulhat, hogy társasági jogutódlás nem kapcsolódik az ügylethez, hanem csak egy gazdasági egységet, üzletágat vesz át egy másik társaság. Ilyenkor a Munka Törvénykönyve alapján jön létre kötelező jelleggel a munkáltatói jogutódlás, még akkor is, ha a felek ehhez egyébként nem ragaszkodnának.

A munkáltatói jogutódlás számos teendővel jár az átvevő munkáltatónál, ugyanis a korábbi munkáltatóval kötött munkaszerződések alapján a jogok és kötelezettségek az átvevőre szállnak át. A munkavállalóknak nincs döntési joguk azzal kapcsolatban, hogy maga az átadás megtörténjen-e, de előre tájékoztatni kell őket a tervezett intézkedésekről, illetve az átadás után az új munkáltató személyéről és a munkafeltételekben bekövetkező esetleges változásokról. A munkavállalók átvétele előtt érdemes alaposan átnézni, hogy a munkaszerződéseken kívül milyen megállapodások voltak még érvényben a korábbi munkáltatónál. Ilyenek lehetnek például: tanulmányi szerződés, vagy versenytilalmi megállapodás. Az ezekkel kapcsolatos kötelezettségeket az új munkáltatónak is teljesítenie kell – hívta fel a figyelmet Fazekas Anita, az ABT Treuhand bérszámfejtési üzletágvezetője legfrissebb blogbejegyzésében.

Magyar a kötelező nyelv egy munkahelyen?
Az egyre súlyosabb munkaerőhiányra sok helyütt a külföldi munkavállalók alkalmazásával válaszolnak a cégek. Ez azonban több gyakorlati kérdést vet fel: köteles például a munkáltató a fontosabb jognyilatkozatokat magyar nyelven is közölni? A munkavállaló kérésére kell-e biztosítania magyar fordítást a munkaügyi iratokról? A szabályokról dr. Rátkai Ildikó ügyvédet, munkajogászt kérdeztük.
Szintén érdemes a pontos munkavállalói létszámot tisztázni: az éppen Gyeden, vagy tartós táppénzen lévő kollégák is átszállnak az aktív állománnyal együtt, és ha ezzel nem számoltak, akkor ez az átszállás után előre nem tervezett költségeket okozhat.

A munkáltatói jogutódlás bérszámfejtési gyakorlati kérdéseket is felvet. Mivel munkajogi értelemben nem szűnik meg a munkaviszony, a kilépéshez köthető igazolások kiállítására nem kötelezhető az átadó munkáltató. Az adott évben az átadó munkáltatónál szerzett jövedelmekről, levont adóról és járulékokról az átvevő munkáltatónak kell majd év végén vagy kilépéskor igazolást adnia. Ennek teljesítéséhez nyilván az átadó munkáltatónak kell adatot szolgáltatnia, ennek formájáról érdemes már az átadás előtt megállapodni.

Az átvett munkavállalók bejelentése is eltér az új munkaviszonyt létesítő munkavállalók bejelentéséhez képest. Jogutódlás esetén az átadó munkáltatónak nem kell a jogviszonyok végét bejelentenie, az átvevőnek viszont a T1041-es nyomtatványon a jogutódlás tényét és a jogelődre vonatkozó adatokat is fel kell tüntetnie.

Egy új terület vagy üzletág átvételéről szóló tárgyalások alkalmával érdemes a munkajogi következményeket is megbeszélni, az adminisztrációs és az esetleges anyagi terheket előre felmérni és ezek felek közötti megosztását tisztázni.

Mikor lehet elállni a munkaszerződéstől – és ez miért nem felmondás?
Kevéssé ismert tény a Munka Törvénykönyvével kapcsolatban, hogy a munkaszerződést nem csak felmondással vagy közös megegyezéssel lehet megszüntetni, hanem elállással is. Az elállási jog azt jelenti, hogy egy már megkötött szerződés valamelyik fél nyilatkozata alapján a megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal megszűnik. A munkáltatókra és munkavállalókra vonatkozó pontos szabályokat szakértőnk segít megérteni!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo