Mikor követelhető vissza az ajándék?

Az ajándékozás az emberi kapcsolatok egyik legszebb megnyilvánulása, de egyben szerződés is az ajándékozó és a megajándékozott között. A nagyobb értékű vagyontárgyak, például ingatlanok ajándékozása különösen megszaporodott, mióta az egyenesági rokonok közötti ajándékozás illetékmentes lett. Néha viszont előfordulhat, hogy az ajándék visszakövetelése válik szükségessé. Milyen esetekben teheti ezt meg az ajándékozó?

Nem minden ajándék követelhető vissza. Kizárólag olyan ajándék visszakövetelésére van lehetőség, amely a szokásos ajándék mértékét meghaladja. Hogy mi tekinthető szokásos mértékű ajándéknak az több körülménytől függ, például az alkalomtól, amire tekintettel az ajándékozás történt, az érintettek társadalmi, vagyoni helyzetétől, az általános szokásoktól. Rendszerint például a gépjármű ajándékozását már a szokásos mértéket meghaladó ajándéknak szokták tekinteni.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/smarnad

A létfenntartás veszélyeztetése

Az ajándék visszakövetelésének egyik esete, ha az ajándékozás után bekövetkezett változások miatt az ajándékozónak az ajándékba adott dologra létfenntartása érdekében szüksége van. Ilyenkor is csak akkor kérhető az ajándék visszaadása, ha ez a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti.

A létfenntartás veszélyeztetését az érintettek összes körülményei alapján lehet megállapítani, amelynek során nem csupán a pillanatnyi helyzetet kell figyelembe venni, hanem a jövőbeli, előre látható kilátásokat is. Ez azt jelenti, hogy pillanatnyi nehézség nem teremthet alapot az ajándék visszakérésére. Fontos megjegyezni, hogy kizárólag maga az ajándék tárgya követelhető vissza. Ha az ajándék már nincsen meg, mert például a megajándékozott már eladta, akkor az ajándék helyébe lépő értéket (pl. vételár) már nem lehet visszakövetelni.

Súlyos jogsértés elkövetése

Az ajándékozó abban az esetben is visszakövetelheti az ajándékot, ha a megajándékozott vagy vele együtt élő hozzátartozója az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el.  Súlyos jogsértésnek nem pusztán a bűncselekmény elkövetése minősülhet, hanem polgári jogi jogsértés is, például a személyiségi jogok megsértése.

Mikor kössünk ajándékozási szerződést?
Sokan elfeledkeznek arról, hogy drága meglepetéseik további anyagi vonzattal rendelkezhetnek, melyek költsége az ajándékozottat terhelik. De mikor is? Szakértő segít!
Természetesen a körülményeket ebben az esetben is figyelembe kell venni, így például a felek egymáshoz való viszonyát, vagy azt, hogy az ajándékozó közrehatott-e a sérelem elkövetésében.

Ebben az esetben viszont arra is lehetőség van, hogy az ajándék helyébe lépett értéket követelje vissza az ajándékozó. Viszont nem lehet visszakövetelni az ajándékot, ha a sérelmet az ajándékozó megbocsátotta, vagy az ajándékot hosszabb ideig nem követelte vissza.

Meghiúsult feltevés

Az ajándék visszakövetelhető akkor is, ha a felek számára az ajándékozáskor ismert feltevésre figyelemmel került sor az ajándékozásra, és e nélkül az ajándékozás meg sem történt volna. Ilyen lehet például, ha a szülők az élettársi vagy házassági kapcsolat tartós fennmaradására vonatkozó feltevéssel ajándékoznak ingatlant gyermeküknek és élettársának, házastársának. Ha ez a feltevés utóbb meghiúsul és a kapcsolat nem lesz tartós, a szülők az ajándék ingatlant visszakérhetik.

Lényeges feltétel viszont, hogy a feltevésnek a megajándékozott számára is ismertnek kell lennie, tehát az ajándékozó titkos feltevései, reményei nem minősülnek ilyennek. Az is szükséges, hogy a feltevés reális, ésszerű, és konkrét legyen.

Ebben az esetben is érvényes az, hogy ha az ajándék már nincs meg, de a helyébe lépett érték igen, akkor ez is visszakövetelhető.

Dr. Szabó Gergely ügyvéd Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo