Milliárdokat fizetnek ki feleslegesen a vállalkozások

Elsősorban az információhiány, másrészt az előítéletek, harmadrészt pedig csak lustaság vagy időhiány az oka, hogy nem lépik meg a vállalkozások azokat a praktikus költségcsökkentési lépéseket, amelyekkel kis tételekben, de összességében jelentős mértékben tudnák javítani napi kiadásaik mérlegét.

Világrendek átalakulása
Befektetési stratégiák a globális változások viharában

Klasszis Befektetői Klub Bendarzsevszkij Anton nyitóelőadásával
és más neves szakértőkkel!

2025. szeptember 30. 16:30

Jelentkezzen most!

Még mindig milliárdokat fizetnek ki a vállalkozások – Kép: Pixabay

Miközben a nyugati országokban, illetve a tengerentúlon külön tanácsadócégeket fogadnak a vállalkozások, hogy a működési költségek néhány százalékos csökkentésének forrását felfedezzék, addig Magyarországon a megszokás és az újdonságoktól való félelem következtében a legelemibb megtakarítási lépéseket sem tesszük meg. Pedig az alábbi öt területen szinte minden cégben bőséges tartalékok vannak.

Kommunikációs kiadások – a magyar vállalkozók még mindig arról ismerszenek meg, hogy folyton a fülükön a mobiltelefon. Pedig külföldön  már inkább videotelefonálnak, vagy legalábbis IP-alapon – tehát nem a mobilpercdíjak terhére – kommunikálnak. Az adatforgalom jóval olcsóbb, szinte kihasználhatatlan keret kapható egyszerű céges előfizetéshez, ráadásul immár platformfüggetlen mobilalkalmazások egész sora áll rendlelkezésre, hogy ingyenesen társalogjunk, vagy videotelefonáljunk más felhasználókkal. Ha egyszer csatlakozunk, meglepve fogjuk tapasztalni, hogy hány ügyfelünk van már fent a hálózaton, akiket eddig pénzért hívogattunk. Néhány fős kisvállalkozás esetében több tízezer forintot is elér egy előfizetésre jutó havi számla, eközben a nagy multik fillérekért beszélnek, vagy akár már egész céges kommunikációjukat IP-alapra helyezve spórolnak.

Irodaköltségek – noha a magyarországi irodapiacon évek óta nem emelkedtek az árak, ez nem jelenti azt, hogy ne számítana egy-egy vállalkozásnak, hogy mennyit költ irodabérletre, és a kapcsolódó rezsire. Magyarországon egyelőre nem kifejezetten elterjedt a távmunka, pedig számtalan olyan megoldás van, amivel távol lévő munkavállalók is ellenőrizhetők, munkába jól bevonhatók. Projektmenedzsment-megoldások, munkaidő-nyilvántartások, file-megosztó programok segítségével egymástól távollévő emberek munkája is összehangolható, ugyanakkor irodai igényük megspórolható.

Van mit fogni az áramszámlán is
A rezsicsökkentés nem csak a lakosság kiváltsága, hiszen ha a közepes fogyasztású cégek odafigyelnek fogyasztásuk optimalizálására, akkor akár 10–30 százalékot is spórolhatnak közműköltségeiken anélkül, hogy beruháznának.
Számlázás – noha a nemzetközi összehasonlítások szerint a középmezőnyben vagyunk az elektronikus számlák használata tekintetében, az azért nyilvánvaló, hogy ezzel nem lehetünk elégedettek, mert uniós viszonylatban az alsó harmadban szerepelünk a Billentis 2013-as felmérése szerint. „Mivel az elektronikusan kibocsátott számlák java részét néhány nagy magyarországi multi produkálja, ezért ha az e-számlázást használó vállalkozásokat viszonyítjuk az összes potenciális vállalkozáshoz, akkor a penetráció csupán 1-2 százalék lehet” – vélekedik Piya Csaba az N-Ware Kft.-től. A szakértő szerint a vállalkozásokat egyelőre nem győzi meg sem a számlatömbökre és postaköltségre fordított felesleges kiadások mértéke, sem az, hogy talán az online pénztárgépeket is helyettesítheti egyes vállalkozások esetében az olcsó e-számla. A szakember azt jósolja, hogy igazán nagy áttörést az hozhat, ha az államigazgatás saját kibocsátása és számlabefogadási elvárásai is e-számlásak lesznek.

Felhő – kis- és közepes vállalkozások informatikai hátterének kialakítására  még mindig több vasat vásárolnak a magyarok, mint az feltétlenül szükséges lenne. A nyílt forráskódú irodai szoftverekkel és a neten elérhető bőséges és biztonságos online tárhelyekkel könnyebb, hatékonyabb és nem utolsósorban olcsóbb a munka, mint az összetákolt irodai gépekkel és felesleges szerverekkel, háttértárakkal.

Bérlés – a hitelválság óta ismét felerősödött az a meggyőződés az emberekben, hogy mindent csak tulajdonolni szabad, részletre és hitelre vásárolni tilos. Mi a helyzet a bérelt eszközökkel, gépekkel, járművekkel? Egy vállalkozás életében a legnagyobb költsége a likviditásnak van, tehát ha nem jut pénz egy jövedelmező tevékenység finanszírozására, mert az például le van kötve feleslegesen tulajdonolt vagyonelemekben. Ha ezeket inkább csak rugalmas konstrukciókban béreljük, akkor ugyan megnőnek a rendszeres havi kiadásaink, viszont sokkal több tartalékunk marad, amivel fedezhetők készleteink, beruházásaink, egyéb kiadásaink.

Így spórolhat egy kisvállalkozás
Bár a kisvállalkozások általában soha nincsenek túlzottan eleresztve, a válság éveiben a spórolás fontosabb feladat, mint valaha. Adunk néhány tanácsot, hogyan faragja le nem kívánatos vagy felesleges költségeit.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo