Milliós üzlet, pillanatok alatt

2015-ben rekordévet zárt a magyar export, a külkereskedelmi többlet elérheti a nyolcmilliárd eurót. 2016-ban a Magyar Nemzeti Kereskedőház új szolgáltatásokkal is segíti a hazai kkv-k külpiacra jutását.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok az országok voltak sikeresek a gazdasági növekedésben, amelyek az exportra építettek. Legfontosabb partnerünk továbbra is az Európai Unió, de a keleti és déli nyitás országai is jelentős potenciált hordoznak Ducsai-Oláh Zsanettnek, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatójának a véleménye szerint. (A kormányzati törekvés továbbra is egyértelműen az Európán kívülre irányuló export támogatása.)

Kép:PP

– A mi feladatunk a mindenkori piaci lehetőségekhez való alkalmazkodás, az üzleti lehetőségek felkutatása és a hazai kkv-k exportvolumenének növelése. Folyamatosan keressük azokat a magyar vállalkozásokat, amelyek a külpiacokon is versenyképesek lehetnek, a célországokban létrehozott helyi kereskedőházaink segítségével felmérjük az adott piac igényeit, illetve feltérképezzük a magyar cégek szempontjából potenciális üzleti lehetőségeket. A magyar gazdaság nyitott, ezért a világban végbemenő változások ránk is hatással vannak. Ilyen volt például az orosz embargó, amelynek hatására a balkáni régióban, Japánban vagy Szingapúrban kerestünk értékesítési csatornákat a hazai cégeknek.

Trend körkép

IT: Kevés a sufnituningSzomorú képet festenek a felmérések a magyar kkv-k digitális biztonságérzetéről. Miközben a hackerek egyre gyakrabban támadják a kisebb cégeket, a magyar kkv-k többsége továbbra is saját megoldásokkal próbál védekezni a profi bűnözők ellen. Idén viszont ez már nem lesz elég.

Energia: elszáll a húzóerő

Izgalmas évet zárt és izgalmas év elé néz az energiaszektor globálisan és Magyarországon is. Globálisan az alacsony olajár befolyásolja a fogyasztást és az ágazat szereplőinek profitabilitását. A hazai piacon ezen túlmenően a változó szabályozás, az állami jelenlét erősödése és a 2013-ban indított rezsicsökkentés is meghatározza a lehetőségeket.

Mely ágazatok és mekkora méretű cégek lehetnek sikeresek külföldön 2016-ban?

– Idén sikeres együttműködés alakulhat ki a magyar és a szomszédos országokban működő cégek között az élelmiszeripar, a mezőgazdasági termékek, valamint a gépipar területén. Dél-Amerikában és Ázsiában pedig a vízgazdálkodásra érdemes összpontosítani, a fejlődő országok tekintetében az IKT terület nyújt kiemelt lehetőségeket. De például a gyógyszeripari termékeink a világ bármely pontján megállják a helyüket. A sikeres exportcégek méretét tekintve a globalizált világunkban kettősség mutatkozik. A dömpingtermékek piacán jellemzően elvárás a nagy mennyiségben és folyamatos kapacitással előállítható áruk értékesítése, ilyen esetekben nagyvállalatok jöhetnek szóba. Ha szolgáltatásokról vagy egyedi, magas hozzáadott értékű, prémium kategóriájú termékekről van szó, már teljesen más a helyzet. Olyan sikeres kis cégek, startupok kötnek ma már pillanatok alatt milliós üzleteket, mint például a nemrégiben az amerikai piacon megjelenő, otthon egyszerűen kezelhető sörfőző gép feltalálója, a Brewie. Pont az ilyen, innovatív induló vállalkozások számára indítottuk el az InnoTrade elnevezésű programunkat. Ennek keretében konkrét megjelenési, kiállítási lehetőséget adunk a nemzetközi piacra lépést tervező hazai startupok számára. Négy kontinens negyven országában vagyunk jelen közvetlen képviselettel. Ma már pontosan tudjuk, hogy az egyes országokban milyen magyar termékekre, technológiákra, szolgáltatásokra van igény.

Milyen új szolgáltatásokat kínál a kereskedőház 2016-ban?

– Elindítottuk Export Expressz elnevezésű komplex szakmai programunkat, amely három pillérre épül. A kkv-k magas hozzáadott értékű termékeiből, szolgáltatásaiból külpiaci kínálatot állítunk össze, amelyek zászlóshajóként utat nyithatnak további magyar cégek számára. Emellett kiemelt figyelmet kapnak az innovatív vállalkozások, valamint szeretnénk a külföldön élő magyar üzletembereket aktivizálni annak érdekében, hogy támogassák a külpiacra kilépni kívánó hazai vállalkozásokat. Tavaly év végén elindult a Magyar Nemzeti Kereskedőház élelmiszermárkája, az „Áldomás”. Az „Áldomás” mint ernyőmárka célja a magas hozzáadott értékű, természetes alapanyagokból származó élelmiszerek hazai gyártásának ösztönzése, az egészségtudatos fogyasztók jó minőségű, hazai gyártású élelmiszer-kínálatának bővítése. Az Áldomás termékek exportértékesítésében főszerepet tölt majd be az MNKH. Nem új, de idén a kkv-k igényeihez igazítottuk az Exportakadémia képzésünket, amely tréningsorozatot azért indítottuk, hogy a külpiacra lépés legfőbb akadályai közé tartozó piaci információk, illetve exporttevékenységgel összefüggő tudás hiányát orvosoljuk.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo