Mit szeretnek és utálnak az Y-generációs vásárlók? Itt a lista!

2017. július 02. vasárnap - 07:30 / piac-profit.hu
  •    

Amerikában feltérképezték az 1980 és 1995 között született generáció vásárlási szokásait és márkapreferenciáit. Meglepő és várható eredmények egyaránt kerültek a listába.

Nagyjából 22-37 évesek – bár a felméréseknél a fiatalabbak is vizsgálják, akár már a 16. életévtől. Az áruházak az ő kegyeiket keresik. Pedig nem feltétlenül ők alkotják a leginkább vásárlóképes célcsoportot. Sőt sokan közülük még otthon élnek a szülőkkel, és nincs megtakarításuk, se állandó keresetük.

Amit szeretnek ♥

Egészséges gyorsétterem

Ezt a kategóriát úgy hívják, hogy “fast casual”. Tehát gyorsétterem, de kicsit azért étteremszerűbb, mint a klasszikus láncolatok. Az összetevők pedig egészségesebbek, mint az átlagé. A Chipotle-nek sikerült ebben vezető pozíciót kivívnia magának Amerikában.

A mai fiatalok odafigyelnek rá, hogy mit esznek. Egészségtudatosak. Utána is olvasnak, hogy mi micsoda és mennyi kalóriát, szénhidrátot, fehérjét tartalmaz. A gluténmentes pedig az egyik kedvenc szavuk.

Gourmet pizza

Hiába lakik otthon az ipszilonos a gyerekszobájában, azért néha kirúg a hámból. Ez annyit tesz, hogy meghívja egy-két barátját és elcsámcsognak egy pizzát. De az legyen nagyon jó, speckó pizza, különleges feltéttel. Ne valami tucatpizza, amit mindenütt lehet kapni.

Wifi mindig, mindenhol

Már az Y-generációra szabott hoteleket is úgy alakítják ki, hogy a lobbi inkább amolyan pihenőterület (lounging area) kényelmes fotelekkel, kanapékkal, ahol rengeteg konnektor van és lehetőleg valamiféle svédasztal vagy salátabár a tradicionális étterem helyett.

A fiatalok inkább itt lógnak, együtt vannak, de mégis külön, a telójukba bújva, mintsem a szobájukban kuksolnának.

Az éttermektől is elvárják, hogy legyen wifi. Az ő elméjük már ahhoz szokott hozzá, hogy állandóan ide-odaugrál az élő beszélgetés és az online csevegés között. Jobban érzik magukat online, így ha egy szituáció akár csak 5-10 másodpercig is unalmas, akkor gyorsan lecsekkolhatják mobilon a világ eseményeit. Hiszen ki tudja, hogy éppen mi történt a Snapchaten, amit elmulasztanak és amit soha többé nem láthatnak!?

férfi okostelefonnal a kezében

Kép:Pixabay

Kerülni az élő beszédet

Amerikában a Domino’s pizzaéttermek rendeléseinek a fele már online fut be. Appról. A fiatalok nem akarnak magyarázkodni, szemtől-szemben állni valakivel. Csak megnyomni egy-két ikont, és minden megy a maga útján. Kicsit antiszociálisak e tekintetben. Vagy inkább hatékonyak? Nézőpont kérdése.

Ha egy vállalatnak hiperszuper telefonos ügyfélszolgálata van, már az is old school. A mai fiatalok azt várják el a cégektől, hogy ha egy chatboxba beírnak egy panaszt, azzal foglalkozzanak és rövid időn belül megoldást találjanak a problémára. Ha ez nem működik, nincsen többcsatornás ügyfélkezelés, akkor nagyon könnyen hátat fordítanak a márkának.

Az Y-generációnak annyi opciója van fogyasztóként, amilyen tág skála semmilyen korábbi generációnak nem állt rendelkezésére. Ezért a márkahűségük is a legcsekélyebb minden korábbi korosztályé közül.

Emoji

A hosszú mondatok begépelése is körülményes nekik. Ahol csak lehet emotikonokat, emojikat használnak. A rendelésnél is. Az említett Domino’s Pizza erre alapozott: már kizárólag emotikonnal is lehet rendelni.

Autó a netről

Ha autót vásárolnak, az amerikai fiatalok szeretik online megrendelni. Senkinek nincs már kedve bemenni az autókereskedésbe és diskurálni egy jóval idősebb fazonnal, aki nem száll le az emberről, nem hagyja, hogy nyugodtan nézelődjön.

Az online autóvásárlás persze a leggyakrabban használt autók megvételét jelenti. Mondjuk az Ebayről.

Szelfi

Rúddal vagy anélkül csak a kézfejünkből, mindegy, a szelfizés menő. Az ipszilonosok imádják mutogatni magukat, fotózni magukat, megosztani életük pillanatait másokkal. A Macy’s áruházak fiataloknak kialakított emeletein például egész falat szenteltek a szelfiknek.

Egyes hitelkártyacégek azt szereték elérni, hogy a fizetés szelfivel is történhessen. Emojis vásárlás után ez a következő állomás?

Hasznos appok

Ha nincs egyértelmű haszonértéke egy appnak, nem fogják letölteni csak azért, mert egy jó márka készítette az alkalmazást.

Fontos, hogy az app megoldjon nekik egy problémát. Akkor látják értelmét, hogy a telójukra rakják. Ilyen például a kuponok levásárlása vagy a törzsvásárlóknak szóló speciális ajánlatokhoz való hozzáférés. Ha az app nem ad valami pluszt a bolti vagy az online vásárlási élményhez, akkor nem fog kelleni nekik.

Egyébként a kuponokat is hülyeségnek tartják, eszük ágában sincs előkotorni otthon, mielőtt vásárolni mennek. Papírpocséklásnak tartják. Főleg a QR-kódok korában.

Szelfizni jó. (Kép: Pixabay)

Szelfizni jó.
(Kép: Pixabay)

Céges társadalmi felelősségvállalás (CSR)

Ha egy márka bizonyítani tudja, hogy alaptevékenysége kedvez a tágabb közösségnek és a CSR (corporate social responsibility) nem csak marketinghúzás, azzal roppant szimpatikussá válik a fiatal vásárlóknak. A brandeknek egy társadalomtudatos “sztoriban” kell elhelyezniük a terméküket és a márkafilozófiát. (A Warby Parker például nemcsak azzal lett menő, hogy olcsón kínál szemüvegeket, hanem hogy ingyen is osztogatja őket azokban az országokban, ahol a szegények nem tudják megengedni maguknak még a szemvizsgálatot sem.)

Az Y-generációsok viszont okosak és átlátnak a szitán, ha egy cég CSR tevékenysége mondvacsinált, nem őszinte. Akkor nagyon be tudnak rágni egy brandre. Nem elég tehát évente egyszer-kétszer pózolni egy nagy csekkel, amit egy jótékonysági szervezet javára állít ki a vállalat.

Sebesség

Nincs türelmük. Úgy nőttek fel, hogy minden egy klikkelésre volt tőlük, mindennek rögtön utánanézhettek, nem volt a gyerekkorukban üresjárat, ilyen értelemben állandóan erős ingerkörnyezetben éltek.

Ezért kell nekik folyton wifi, ezért szeretik a gyorséttermeket. Ne kelljen beleragadni egy szituba túl sokáig, ha nem muszáj. És legfőképp ne kelljen várni se termékre, se kiszolgálásra, se semmire. Mindent ide nekem azonnal.

Rühellnek sorba állni. Legfeljebb az új iPhone miatt hajlandók ezt megtenni.

Exkluzivitás

Szeretik, ha valamilyen speciális ajánlat haszonélvezői. Ami csak itt, csak most élvezhető. A Shake Shack gyorsétterem kitalálta, hogy időnként beszervál egy sztárséfet, aki egy limitált számú hamburgert kreál egy napra vagy egy hétvégére. Az ilyen rövid idejű akciók nagy vonzerővel bírnak a fiataloknak.

Happeningértéke van, hogy most elmennek oda, ahol mindenki meg akarja ízlelni, tapintani, látni, venni az új terméket. A fő az exkluzivitás, a helyi jelleg és a limitáltság.

De ezt nem szabad túlzásba vinni. Az Abercrombie’s úgy pozicionálta magát a piacon, hogy az osztály menőinek kínál ruhákat. Egy bizonyos testtípusnak. A tökéletesnek. A többieknek nem. Vagyis elitista márkaként nyomta magát. Ezt az üzenetet közvetítették a vezérigazgató kijelentései is. Egy ideig ez nagyon cool volt, főleg egy bizonyos életkorban, de aztán pont e kivételezés miatt orroltak meg a kamasz fogyasztók a cégre. Otthagyták. És ha ők egyszer hátat fordítanak egy márkának, akkor az a vége. Nem jönnek vissza.

Forrás: Business Insider

Kedvenc márkáik
Az amerikai Y-generációsok szavazatai alapján. Csak a legismertebb márkákat tüntetjük fel itt, hiszen sok amerikai brand a magyar olvasónak nem mond semmit. (Zárójelben látható az előző összesítésben elért helyezésük.)
A felmérést a Moosylvania reklámügynökség készítette 16-36 évesek körében.
1. Apple (1) 2. Target (6) 3. Nike (2) 4. Sony (4) 5. Coca-Cola (10) 6. Samsung (6) 7. Wal-Mart (9) 8. Amazon (7) 9. Microsoft (5) 10. Victoria’s Secret (25) 11. Google (8) 12. Starbucks (16) 14. Pepsi (15) 15. Ford (19) 17. Nintendo (11) 18. Adidas (13) 19. Disney (21) 25. LG (20) 26. Michael Kors (66) 27. Toyota (33) 29. Chevrolet (41) 31. Netflix (72) 32. Best Buy (40) 33. H&M (31) 34. Macy’s (39) 35. Honda (42) 36. Dr. Pepper (50) 37. BMW (46) 39. Gap (35) 40. Levi’s (29) 41. Nissan (76) 43. PlayStation (78) 46. Nordstrom (77) 47. Ralph Lauren (45) 51. Chipotle (56) 54. North Face (-) 59. Kellogg’s (44) 50. Tesla (-) 61. Vans (27) 62. Hershey (47) 63. Whole Foods (54) 64. Xbox (-) 69. Nestle (98) 70. Polo (-) 71. Wendy’s (85) 74. Banana Republic (70) 76. Guess (-) 77. Hewlett-Packard (36) 79. McDonald’s (32) 82. Taco Bell (51) 83. Aldi (-) 84. Converse (18) 85. Dell (28) 86. Gucci (82) 87. JCPenney (71) 88. Lay’s (34) 89. Lululemon (-) 90. Marvel (67) 91. Mercedes Benz (-) 93. Urban Outfitters (-) 95. Audi (100) 96. Barnes & Noble (63) 97. Burger King (-)

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor