Nem kiégés, csak szimpla lustaság

Habár a munkahelyi stressz és a burn out szindróma komoly gond lehet egy cégnél, a teljesítménycsökkenésre ez csak az egyik magyarázat. Sok alkalmazott ugyanis napi több órán keresztül egyszerűen csak lustálkodik.

Kép: Pixabay

„Az elmúlt tizennégy évben csak bejártam, de nem dolgoztam: jól felkészültem a nyugdíjas évekre” – írta búcsúzó emailjében egy németországi önkormányzati alkalmazott, mikor nyugdíjba vonult. Egy finnországi hivatalnok pedig az északi ország adóhivatalában agyvérzést kapott az irodájában és elhalálozott. Azonban senki sem vette észre a hiányát a vele egy emeleten dolgozó harminc ember közül, csak két nap múlva bukkantak rá a holttestére, amikor az egyik kollégája ebédelni hívta volna.

Miért nem hiányzott ezeknek az alkalmazottaknak a munkája senkinek, miközben egyre többet hallani a megnövekedett munkahelyi terhelés miatti stresszről és a munkaholistákat fenyegető burn out szindrómáról? Roland Paulsen, a svéd Lund Egyetem szociológusa utánajárt ennek a problémának – amiről senki sem beszél szívesen, pedig gyakoribb, mint gondolnánk.

A Wall Street Journal felmérése szerint ugyanis az alkalmazottak nyolc órás munkaidejéből két-három óra magánjellegű tevékenységre megy el. Közösségi oldalak böngészésére, telefonbeszélgetésre, a hétvégi grillparti megszervezésére. Ezek az emberek tehát nem dolgoznak – és ez senkinek sem tűnik fel, miközben sokan arról panaszkodnak, hogy még a napi tizenkét óra is kevés a munkájuk elvégzésére, heti hét napban.

Ez a jelenség egyébként lényegesen elterjedtebb lehet, mint azt a cégvezetők, vagy a menedzserek gondolnák. Paulsen elemzése szerint – habár a témáról az érintettek érthető okokból nem nyilatkoznak, – vannak nyomok, amelyből erre lehet következtetni. Az Egyesült Államokban például a pornóoldalak napi látogatottságának 70 százaléka a munkaidőben generálódik, az online vásárlások 60 százalékát pedig hétköznapokon délelőtt 9 és délután öt között intézik: munkaidőben. A jelenség nem csak az Egyesült Államokat érinti: mint azt korábban megírtuk, a magyar internetezők hetven százaléka munkaidőben sem rest a közösségi oldalakat böngészni.

Nem jog a böngészés
A munkáltatónak – további kérdések elkerülése érdekében – joga van úgy dönteni, hogy megtiltja a magáncélú internet használatot, ezzel nem sért személyiségi jogot – bármennyire is úgy érzi a munkavállaló, hogy joga van például Facebookhoz.
A munkahelyi lustálkodásnak a szociológus szerint több oka van: egyrészt elsősorban az irodai állásoknál tapasztalható, hogy az alkalmazottak – mivel nincsenek közvetlen kapcsolatban a munkájuk végeredményével – nem látják értelmét az általuk végzett tevékenységnek – így nem is erőltetik meg magukat. Ezen motivációs tréningekkel is csak részben lehet segíteni, fontosabb lenne, hogy a munkavállalók érezzék, a munkájuktól mennyire függ a cég teljesítménye, ezért érdemes megfontolni egy árbevételhez kötött teljesítményarányos bérezés, vagy bónuszrendszer kidolgozását.

Sok esetben az alulértékelt állások esetén az alkalmazottak nem érzik a munkájukat kielégítőnek, ezért melléktevékenységekkel foglalkoznak. Paulson esetleírásaiban megemlít egy irodai irattárost, aki „üres óráiban” a doktori disszertációján dolgozik, illetve egy jegyellenőrt, aki munkaidejében zenét komponál. Ezekben az esetekben a munkáltató keveset tehet, de egy tréning keretében érdemes megpróbálni ráébreszteni őket munkájuk jelentőségére, illetve sokat lendíthet a helyzeten, ha közvetlen vezető időközönként elismeri az általuk végzett tevékenység fontosságát.

Előfordul, – főként az állami-önkormányzati alkalmazottaknál és a nagyobb cégeknél – hogy a munkavállaló dolgozna, - de nincs mit. A cikk elején említett önkormányzati alkalmazott például nem azért nem dolgozott, mert lusta volt, hanem mert az évek során a részlege létszáma felduzzadt, a feladatait sorra új érkezők kapták meg, míg számára egyszerűen nem maradt tennivaló. Az, hogy a kihasználatlan munkaerő sokszor észrevétlen marad elsősorban a munkáltató hibája: sok esetben ugyanis az alkalmazott hiába jelzi a főnöke felé a kialakult helyzetet, a szituáció csak annyiban változik, hogy felmondanak neki, vagy a munkaidejét csökkentik. Ezért fontos néhány évente teljesen átvilágítani - vagy átvilágíttatni a céget, felmérni az egyes munkavállalók feladatait és teljesítményét, ha pedig jelzi felénk, hogy nincs elegendő feladata, akkor adjunk neki.

Mit csináljunk a perfekcionista dolgozóval?
Mindent a legjobban elintézni, mindenkinél jobbnak lenni a csapatban. Melyik főnök ne szeretne tökéletességre törekvő beosztottakkal dolgozni? Az idegen szóval perfekcionistának hívott munkatárs azonban sokszor nincs irigylésre méltó helyzetben. Az állandó erőn felül teljesítés korai kiégésben és depresszió formájában is kijöhet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo