Nem kell, hogy megegye a cég az időnket

Van egy gyakorlatban is működő módszer, ami ráadásul az informatika legnagyobb vívmánya egyben. Használatával úgy gerjeszthetjük a vállalkozásunk növekedését, hogy nem kell hozzá új munkatársakat sem felvennünk –hívta fel a figyelmet Bártfai Balázs marketingtanácsadó.

Biztos vagyok benne, hogy amikor elkezdtél vállalkozni a számlakiállítása igazi szertartás volt számodra. Hiszen azt jelentette, hogy rendeltek tőled és jön a pénz. Én legalábbis így éltem meg. Mosolyogva írtam meg a számlákat és adtam postára. Aztán rájössz, hogy nem is a számla kiállítása a legfontosabb rész, hanem amikor az összeg beérkezik a bankszámládra. Hiszen hiába a szerződés, az elfogadott árajánlat, a számla kiállítása nem a kassza csöngését jelenti.

Ahogyan a számla kiállítás, úgy a bankszámla minden napi ellenőrzése is, egy idő után már nem olyan jó móka. Lehet, hogy sokkal szívesebben lazítanál vagy lennél a családoddal. Helyette az irodádban görnyedsz, adminisztrálsz és utálod ezt az egész helyzetet. Egyre fáradtabb vagy és már azt sem érted, miért is kezdtél bele az egészbe, hol van az ígért szabadság, és hogy azt csinálhatod, amit valójában szeretsz. Becsaptak?

A kontroll az időgazdálkodás kulcsa
“Alapvetően lusta vagyok, tudod, az okosan lusta fajtából való.” - mondja magáról David Allen. Az motiválta időgazdálkodási módszere kidolgozásában, hogy a feladatok egyszerűbb elvégzésének a módját keresse, és mindig is az érdekelte, hogy kevesebb legyen rajta a nyomás, a stressz, és ne végezzen felesleges munkát.
Ne a vállalkozásodban dolgozz, hanem a vállalkozásodon

Ezen a folyamaton szerintem minden vállalkozó végigmegy, főleg azok, akik a honlapjukon keresztül is eladnak. A megoldás persze az lesz, hogy csinálod, de utálod. Szenvedni fogsz minden számla kiállítása miatt, mert egy felesleges és utálatos adminisztráció lett belőle. Kikeresni a vevő adatait. Megnyitni a számlázót. Begépelni. Kinyomtatni. Elküldeni vagy postára adni. Aztán várni…várni…várni, míg végül befizetik.

Teheted ezt is vagy felveszel egy munkatársat, akire rátolod ezt az unalmas feladatot, én most mégis valami jobbat mutatok és nem azt amire, most gondolsz.

Hiszen eddig csak a fizetésről és számlázásról beszéltem, mint a céged életének 2 legfontosabb eleméről. Ezek nélkül nincs vállalkozás. Legalábbis a NAV szerint. Miközben vannak (lennének) egyéb teendőid is azon felül, hogy tökéletesíted a terméked és maximálisan kiszolgálod a vevőid. A többségét biztosan elhanyagolod, mert nincs rá kapacitás!

Kép: Everypixel.com

Készpénzes vevőid vannak?

Szerencsésnek gondolhatod azokat, akiknél a honlapon csak időpontot foglalnak, bejelentkeznek vagy árajánlatot kérnek, de a fizetés személyesen történik. Így nem kell utalásokat várni, nem kell számlát kiküldeni, ezért a folyamat azonnali, kényelmes és felesleges adminisztrációktól mentes.

Jól hangzik, elsőre. Másodjára viszont már jönnek a problémák. Lefoglalták az időpontot, de nem jöttek el. Jelentkeztek a rendezvényre tucatnyian, de negyedük meg sem jelent. Átérzed, hogy ez mekkora probléma?

A technika nem kezeli az ügyfelet helyettünk
Az okoseszközöknek és a közösségi oldalaknak köszönhetően az információáramlás olyan mértékben felgyorsult, hogy már egyetlen rossz benyomás jelentős ügyfélvesztéssel fenyeget az üzlet világában. Bár a modern ügyfélkezelési technikák és a technológia jó megoldást ad a problémára, a magyar cégek még mindig nem veszik elég komolyan az ügyfeleiket, és nem fektetnek kellő időt és energiát a megértésükbe. Sok helyen még mindig kockás füzetben tárolják az ügyfelek adatait.
Hogyan fejlődjek, ha a vevők visszafognak?

Ahogy az elején ígértem van egy módszer, ami stabil növekedési pályára állítja a vállalkozásodat. Ez pedig nem más, mint az automatizálás! Minél több folyamatot automatizálsz le a vállalkozásodban, annál jobban és hatékonyabban fogsz működni. Mert ami automatizált, az nem marad el és nem csúszik. De a legjobb, hogy nem rajtad múlik, hogy elkészül vagy sem!

Van ez a régi MLM–es mondás, ismered? Jobban hiszek 100 ember munkájának 1 százalékban, mint a saját munkám 100 százalékban. Én ezt úgy fordítanám meg, hogy jobban hiszek abban, hogy az automatizmusok elvégzik a munkájuk 100 százalékát, mint abban, hogy én elvégzem a sajátom 1 százalékát. Márpedig én eszméletlen szorgalmasnak tartom magam.

Az automatizmus viszont nem fárad el, nem unja, nem mondja, hogy nincs kedve. Nem Facebookozik a feladata helyett, nem olvas inkább cikkeket és nem halogatja a teendőket. Az automatizmus nem hibázik, nem alszik, nem kér enni és még fizetést sem.

Saját magam tökéletesebb változata.

A cégedben rengeteg mindent lehet automatizálni (gyártás, logisztika, pénzügyek), de én most csak azokkal a dolgokkal foglalkozom, amit az Internet segítségével meg tudsz valósítani:

  • Automatizálhatod az érdeklődők megszerzését
  • Automatizálhatod az érdeklődők tájékoztatását
  • Automatizálhatod az érdeklődők vevőkké nevelését
  • Automatizálhatod a régi vevők újravásárlását
  • Automatizálhatod a vevői visszajelzések gyűjtését, ami az aranynál is többet fog érni
  • Automatizálhatod a vevők kiszolgálását, az ügyfélszolgálatot, a kommunikáció
Azonban a leggyorsabb fejlődést, a hirtelen nagy ugrást akkor fogod tapasztalni, amikor az online fizetést és a számlázást automatizálod le.  Amint ezt megléped, a cégedben hatalmas erőforrás szabadul fel, amit más területekre fordíthatsz, és ez elkezdi generálni a többi változást is. Ezek összeadódva gyorsító rakétaként fognak nap körüli pályára állítani, ahol lelkesen integethetsz az ott keringő vérvörös Teslának.

 

via GIPHY

Ez a Tesla is az automatizmusnak köszönheti, hogy űrutazó lett. A hordozó rakéta ugyanis automatikusan tér vissza a földre és száll le a kilövőhelyre. Ez forradalmasítja az űrutazást.

Nézzük meg ezt a gyakorlatban

Amikor a honlapodon el akarsz adni valamit, akkor csinálsz egy rendelési űrlapot. Ezt a leendő vevő kitölti, kattint a küldés gombra és te kapsz róla egy e-mailt. Így van? Bólogatsz? Ha használsz hírlevél küldő szoftvert, akkor lehet rájöttél már, hogy a feliratkozási mezőket használhatod rendelési űrlapnak, így a rendelés után máris be tudsz állítani automata kommunikációt. Ez már egy egészen jó megoldás. Néha a hírlevélküldők űrlapjai csúnyák és nem mobilbarátok, de ezt kénytelen vagy elfogadni.

Azonban az igazi áttörést az hozza meg, amikor bevezeted a cégedben az online bankkártyás fizetést. Amikor a vevők kényelmesen és biztonságosan tudnak neked fizetni a bankkártya adatuk megadásával.

A bankkártyás fizetés, vevői rohamot hozhat

Jelenleg a cégek 1 százaléknál van lehetőség online bankkártyával fizetni. Miközben 2016-ban, 4 000 milliárd forint értékben vásároltak kártyával a magyarok. Elég kevés cég osztozik a hatalmas tortaszeleten. Azok a cégek, akiknél lehet kártyával fizetni, azokat a bankok átvizsgálták, átvilágították és megnézték a működésüket. Ha engedték a kártyás fizetés használatát, akkor megbízhatónak nyilvánították őket.

Így, ha azt látod egy honlapon, hogy van OTP vagy CIB kártyás fizetés, akkor biztos lehetsz benne, hogy az a cég megbízható. Ilyen cég lehetnél te is. Csak be kellene menned a bankba, és elindítani a szerződéskötés folyamatát.

Jelenleg az OTP (SimplePay) és aCIB kínál ilyen fizetési megoldást. A folyamat mindkét esetben ugyanaz: Kötsz egy szerződést, átvizsgálják a cégedet, kapsz egy teszt kulcsot, ami alapján elkészül a fizetési rendszered. Ha készen vagy teszteli a bank, és ha mindent rendben találnak, akkor élesítik. Onnantól széles vigyorú bankkártya elfogadó cég lettél.

Az OTP-nél jelenleg 49.000 Ft + áfa a csatlakozási díj, rengeteg fizetési módszer van (ismétlődő, 1 click, 2 lépcsős) és nem kell számlát sem nyitnod náluk.

A CIB-nél most 30.000 Ft + áfa a csatlakozási díj, amit visszakapsz, ha 1 év alatt 1 milliót forgalmazol. Viszont CIB számlát kell nyitnod, ami alapvetően nem is olyan nagy bej, mert így fizikailag is külön válik a kártyás fizetés az utalástól.

Elgurítasz egy pici hógolyót és jön is a lavina

Csakhogy ez most a jófajta. Hiszen amint van nálad bankkártyás fizetés, az automatizmusok tárháza nyílik meg előtted.

  • Ha sikeresen fizettek, akkor máris kiállíthatod automatikusan a számlát
  • A számlát azonnal ki is küldheted e-mailben
  • A megrendelő adatait mentheted a nyilvántartási rendszeredbe
  • Akár azonnal meg is kaphatja azt, amiért fizetett
  • És…
Megnyílik az út a többlépcsős értékesítés felé, amit szoktak sales funnel-nek, értékesítési tölcsérnek vagy simán upsellnek is hívni.

Amikor rendelnek tőled, a sikeres fizetés után máris felkínálhatsz egy újabb terméket. A vevőid egy kis része, 8-13 százalék azonnal meg is fogja venni. Ők éppen hipervásárlási üzemmódban vannak. Mindent megvesznek, amit csak felkínálsz nekik. Ne hagyd ki! Hiszen ez azonnal megemeli az éves forgalmad.

A maradék 87-92 százalékról sem kell lemondanod, hiszen nem csak azt tudod, hogy ki fizetett sikeresen, de azt is, hogy ki az, aki nem. Így számukra is indulhatnak olyan automatizmusok, amivel meggyőzheted őket, hogy érdemes megvásárolni mindazt, amire elsőként nemet mondtak.

A résben van a kkv-k nagy lehetősége
Ha egy cégben nincs értékesítési stratégia, akkor a bevétel csak véletlenszerűen csordogálhat be. Ennél már csak egy rosszabb eset létezik, ha van stratégiánk, de rossz. Szakértőnk segítségével bemutatjuk, hogy milyen sales stratégiák léteznek és mi az, amelyet érdmes követnie a kis- és középvállalkozásoknak.
Másoknál már bevált megoldások

Ha már attól is vihogva ugráló tininek érzed magad, hogy automatizálhatod a fizetést és a számla kiállítást, akkor neked a kártyás fizetés mellé még egy online számlázó program is kell.

Ilyen a szamlazz.hu és a billingo.hu is. Mindkettőt bátran ajánlom, mert megbízhatóak és a NAV is szereti őket. A szamlazz.hu szebb, de drágább, a billingo kicsit puritánabb felület, de olcsóbb. Ha a bankkártyás fizetés utáni számla kiállításhoz használod, akkor mindkettő tökéletes. A finomságokban viszont vannak eltérések. Regisztrálj be ingyenesen és kipróbálhatod mindkettőt.

Bármelyiket is választod, onnantól automatikusan is tudsz számlát kiállítani a kártyás fizetésekről. És persze kézzel is, ahogy most, csak épp e-mailben küldi ki a számlát. Nincs nyomtatás, papír, boríték csak kényelem. Nekem 120 Ft volt a postaköltsége egy számla elküldésének. Most 6 Ft. És nem kell borítékot, papírt, festéket vennem, és ami a legfontosabb: nem megy el vele az időm!

Nálunk a leendő vevők 14 százaléka nem fejezi be a vásárlást. A CIB fizetésnél pontosan tudjuk az okot, de az OTP esetén csak tippelni tudunk (nem mondja meg).

A leggyakoribb okok:

  • Lejár az időkorlát. Elkezdte a fizetést, de közbejött valami, mondjuk kapott egy telefonhívás és elfelejtette
  • Nincs a számláján fedezet
  • Megszakítja a tranzakciót. Valamiért meggondolta magát
  • Hibás kártya adatokat vagy lejárt kártyát adott meg.
Ezeket az eseteket elég könnyű kezelni és szintén automatizálható a megoldás. Egyszerűen küldhetsz előre megírt e-mail sorozatot annak, akinél sikertelen volt a vásárlás. Ebben meggyőzheted, hogy térjen vissza és fejezze be a megkezdett folyamatot. Mi azt is szoktuk, hogyha a 3. levél hatására sem akarja befejezni a kártyás fizetést, akkor felkínáljuk neki az utalási lehetőséget. Csak az utaláshoz már nem kapja meg a kártyás vásárlás bónuszait, hiszen azzal nekünk kell dolgozni.

Vannak, akik ennek 4. levélnek a hatására befejezik a kártyás fizetést, mert rájönnek, hogy a bónuszok miatt mégiscsak megéri. Ezeket az automata leveleket mi a MailerLite.com szoftverrel küldjük ki. Elképesztően barátságos a felület és 1000 feliratkozóig ingyenes.

Semmit sem kell tennem és jön a pénz? Ki hiszi el?

Akinek esze van az nem. Legalább egyszer ki kell találni és el kell készíteni az automatizmusokat, de utána már semmi dolgod nincs.

Ha van olyan terméked, amit online is oda tudsz adni, akkor az új rendelésekről érkező e-mailek csak feldobják a napod. Megnézed a telefonodon és a megszokott magabiztossággal nyugtázod: igen, megint kerestem egy kis pénzt. Mert tenni, azt nem kell érte. Semmit.

  • Így működnek azok a vállalkozások, ahol információt adnak el, mint az Ebookot, videót.
  • Ilyenek a klubtagságok is, ahol a tagdíjat fizetnek
  • Ilyenek az online szolgáltatások és szoftverek.
  • Ilyenek azok a cégek, ahol jegyeket lehet vásárolni
  • Ilyenek azok, ahol időpontot lehet pénzért foglalni. Tanácsadók, magánrendelők, kozmetikusok stb.
  • Ilyenek a szolgáltató cégek, ahol előre fizetés van
  • Sőt…
Így működnek azok a vállalkozások is, akiknek kézzel fogható terméket kell kiszállítani, de mondjuk ezt a folyamatot kiszervezték egy partner cégnek. Ilyen a webshopiroda.hu is. Ilyenkor hiába kézzelfogható a termék, nem neked kell dolgoznod a kiszállítással, csomagolással, ügyfélszolgálattal.

Ezeknél a cégeknél a vevő jön, megadja a z adatait, kattint a rendelés gombra, a bank oldalán fizet a kártyájával, visszakerül a cég köszönő oldalára, az e-mail fiókjában már ott is van a számla, és a háttérben elindult a folyamat, ami kiszolgálja és odaadja a rendelt terméket vagy szolgáltatást.

Mindez automatikusan, villámgyorsan, hiba nélkül és maximális biztonsággal történik, hiszen hozzád nem kerül bankkártya adat, mert a vevőd a bank oldalán fizet, és benne megbízik.

Hogy vezessünk be új vállalatirányítási rendszert?
Minden kkv életében eljön az a pillanat, amikor a vezetője úgy érzi, hogy a cég napi működése már nem olyan szinten átlátható, mint korábban. A korábban jól működő folyamatok mintha bonyolultabbá és lassabbá váltak volna, az értékes információkra várni kell, egy döntés előkészítéséhez pedig legalább 5 különböző táblázatot kell megnyitni és minden táblázat értelmezéséhez kell annak elkészítője is…Na, ekkor van itt az ideje a vállalatirányítási rendszer bevezetésének. A Piac&Profit szakértője segít!
Mindez álomszép, csak elérhetetlen álom

Talán régen, de ma már nem.  Bármelyik nyereséges vállalkozó megengedheti magának, és még válogathat is neki tetsző lehetőségből. Be is mutatok hármat:

Egyedi fejlesztés

A legdrágább, azonban a legrugalmasabb megoldás. Keresel egy programozót vagy egy fejlesztő csapatatot, akik leprogramozzák neked a bankkártyás fizetést és az automata számlázását. Összekötik a saját honlapoddal és a CRM rendszeredbe integrálják, ahogyan csak szeretnéd. Egy ilyen fejlesztés 290 000 Ft - 480 000 Ft ig terjed, az igényeidtől függően. Nem elérhetetlen, viszont a fejlesztési időt hónapokban mérik, és aktívan részt kell venned a folyamatok kialakításában.

Automatizmusokat építő rendszer

Dönthetsz máshogy is. Használhatsz egy olyan szoftvert, mint a Sales Autopilot, ami ma már sokkal több, mint egy egyszerű hírlevélküldő. Bele tudod integrálni az OTP SimplePay rendszerét, így létre tudsz hozni olyan rendelési űrlapokat, amivel bankkártyás fizetést tudsz használni.

Havidíjas rendszer

Több csomag közül választhatsz 19 200 Ft – 33 600 Ft +áfa között. Neked kell megtanulni, beállítani és összekötni a honlapoddal. Viszont sokkal többet tud, mint a bankkártyás fizetés. Vannak olyan külföldi szoftverek, amiket többen ajánlanak automatizmusok kiépítésére, azonban egyik sem tudja a magyar bankkártyás fizetést.

Célszoftver

Van olyan szereplő a piacon, ami kifejezetten egy egyszerű és gyors megoldás az online bankkártyás fizetésre, automata számlázásra, és a kapcsolódó automatizmusok kialakítására.  Ennél a megoldásnál nem kell semmit sem fejlesztened, beállítanod, telepítened vagy összekötnöd. Mindent készen kapsz. Neked csak a bankkal kell szerződni és választani egy számlázó szoftvert. Tudnak neked fizetni a honlapodról, Facebook posztból, linkből, QR kódból. Ráadásul egyszerre használhatod az összes honlapodnál és bármennyi termék eladásához. Webáruházakhoz viszont nem alkalmas. Ha webáruházad van, akkor másik megoldást kell választanod.

B2B piacon mozgok, cégek nem fizetnek kártyával

A gyakorlat más. Tudom, hiszen mi is a B2B piacon mozgunk. A cégek fizetnek kártyával, de valóban elterjedtebb a lakosság körében. Vannak olyan vállalkozások, akik már felismerték a bankkártyás fizetés nyilvánvaló előnyeit:

  • Nincs tranzakciós díj, így ha milliós tétel esetén már tízezreket spórolnak meg
  • Biztonságos, mert a kártyás fizetés visszavonható a bankban. Ha az utalás elment, akkor csak a fogadó félnek tudsz könyörögni, hogy küldje vissza.
A legtöbb cégben több kártya is ki van osztva, hogy azzal tudjanak vásárolni. Így sokszor egyszerűbb is, mert nem kell az utalásokra jogosult személyt elérni, aztán engedélyeztetni magát az utalás megtörténtét. Aztán ott van a gyorsaság és az automatizmus. Fizettem, kapom a számlát, így nem veszik és nem is felejtődik el.

Mégis azt mondom, hogy ne nekem higgy. Teszteld le.

Próbáld ki, hogy mit szól hozzá a piacod és lehet neked is annyira bejön, mint nekünk. Azt azonban tudnod kell, hogy ez a jövő. Ha nálad valamiért nem működik, akkor az nem a piacod hibája. Lassan, de biztosan, minden cég át fog állni rá.

A NAV idén kezdi el kényszeríteni a cégeket az elektronikus rendszerek használatára. Az első intézkedésként a 100.000 Ft áfa tartamú számlákat fel kell töltened azonnal a NAV rendszerébe. Ehhez pedig online számlázóra lesz szükséged. Ha pedig online számlára váltasz, akkor előbb utóbb rá leszel kényszerítve, hogy automatán állítsd ki a számlákat és kártyás fizetést is elfogadj.

Tartozhatsz az élbolyba vagy loholhatsz a tömeg után. A banki csatlakozási díj egyszeri költség. 2017.09. –óta, 20.000 forinttal emelte a díját az OTP. Minél előbb lépsz, annál könnyebb lesz megugrani a kezdeti lépéseket.

2019-ben pedig várható az MNB új fejlesztése, amivel a bankkártyákat akarják kiváltani. A bankszámlaszámodhoz rendelt egyedi azonosítóval (e-mail, telefonszám) tudsz majd azonnal fizetni online úgy, mint most bankkártyával. Csak épp kártya díjak nélkül, közvetlenül az államon keresztül.

Ha pár év múlva azt mondod sóhajtva, hogy bárcsak előre tudtam volna, akkor majd gondolj erre a cikkre és légy hálás, hogy tudtad és cselekedtél időben.

Gratulálok!

Mivel sikeresen végére jutottál a cikknek, elsőként gratulálok. Abba a szűk 20 százalékba tartozol, aki akar tenni a cégéért és nem sajnálja rá az időt sem.

  • Az automatizmusok bevezetését csináld fokozatosan, mert akkor van rá esély, hogy a végére jutsz. Azt vezesd be elsőként, amire a legnagyobb szükséged van. most! Ha nincs még bankkártyás fizetés nálad, akkor azzal kezd, mert minden folyamatnak az lesz az alapja.
  • Ha kicsi az ügyfél listád, akkor építsd olyan automatizmusokat, amik növelik a feliratkozóid számát.
  • Ha van listád, de nem aktívak, nem vásárolnak, akkor építsd vásárlás ösztönző automatizmusokat.
  • Ha pedig a nyereségedet szeretnéd növelni, akkor olyan automatizmusokat építs, amik újra és újra eladnak a korábbi vevőknek, sőt növelik a kosárértéket is.
  • Ha tetszett a cikk és szívesen olvasnál a folytatásról, kommenteld, és oszd meg. Hátha engedik újra a vendégposztot....
Szerző:

Bártfai Balázs

Ügyvezető

Salesform

Szerzőnkről:
Bártfai Balázs egy online sorozatvállalkozó, aki 13 éve kezdte az egyik legnehezebb piacon. Ma már több mint 4000 céges ügyfele van. Nem oktatja, hanem gyakorlatban használja a modern marketinget. 2016-ban jelent meg sikerkönyve a tartalommarketing a gyakorlatban, amiben megmutatja, hogyan lesz zseniális a marketinged úgy, hogy egyre kevesebbet kell foglalkoznod vele. Imádja az automatizmusokat és szentül hisz benne, hogy az értékadó tudással elkötelezettebb és jobb vevőkre lehet szert tenni, mint erőszakos nyomulással.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo