Nem ülhetnek a babérjaikon a beszállítók

Miközben 2015 újabb kiváló év volt az autóipari beszállítók számára – 7,5 százalékos profitnövekedéssel –, a piaci bizonytalanság fokozódik, a globális bevételek növekedése pedig lassul – állítja a Lazard és a Roland Berger tanulmánya. Az elemzők az idei évre a piac megtorpanását várják.  

Jönnek az elektromos kocsik - Kép: Pixabay

Az autóiparban 2010-ben elindult növekedés – melynek haszonélvezői a beszállítók voltak – megtorpant. Az árbevétel 2015-ben már jóval alacsonyabb volt, mint korábban. „Az autóipari beszállítók első látásra jó formában voltak, rekordnyereséggel – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. – Ám a lassuló bevételnövekedés mellett a jövőben meg kell birkózniuk az egész világon erősödő piaci bizonytalansággal, és szembe kell nézniük a forradalmi technológiai változásokkal is.” (A magyar autóipari beszállítóknál egyébként sincs kolbászból a kerítés)

 A globális járműgyártás mérsékelten növekszik

A Lazard és Roland Berger közös tanulmánya szerint a globális járműgyártás 2016-tól mérsékelten, éves szinten mintegy 2 százalékkal fog nőni. „A beszállítóknak új alapokra kell támaszkodniuk, hogy stabilizálni vagy növelni tudják a profitot, és továbbra is felkészültnek kell lenniük a váratlan makrogazdasági eseményekre, amelyek jelentős keresletcsökkenéshez vezethetnek” – nyilatkozta Christof Söndermann, a Lazard Igazgatója. A kínai piacon eddig tapasztalt két számjegyű növekedés mára a múlté, nagyon kérdéses a piac alakulása Brazíliában és Oroszországban. A Brexit is újabb bizonytalanságot hoz Európába.

Az okos autókban lesz a nagy profit
Az elkövetkező években az IT-biztonsággal foglalkozó vállalatoknak és az autógyártóknak is egyre intenzívebben kell majd foglalkozniuk a gépjárművek informatikai rendszereinek biztonságával, az ilyen irányú szolgáltatások piaca akár néhány éven belül dollármilliárdokkal lesz mérhető.
„Előretekintve, az utóbbi időszak történései egyértelműen azt jelzik, hogy a globális autóipar a történelem legradikálisabb változása előtt áll” –mondta Söndermann. A technológiai trendek és az új üzleti modellek az autók használatában lehetőségeket ígérnek a beszállítók számára az elkövetkező tíz évben, azonban az, hogy mikor és hol tárulnak fel ezek a lehetőségek, egyelőre bizonytalan. A teljes piac értéke a 2015-ös 700 milliárd euróról várhatóan 850 milliárd euróra nő 2025-re, de a profit eloszlása a meglévő szegmensek és akár új piaci szereplők között lényegesen módosulni fog.  Az erőátviteli berendezések területén az e-mobilitás fejlődése kap lendületet.

Mert még sok a technológiai akadály, és nincsenek a fogyasztókat meggyőző üzleti esettanulmányok, a helyi, országos és nemzetközi hatóságok emissziós szigorításai várhatóan gyorsítják a fejlődést.  „Arra számítunk, hogy az elektromos járművek piaca hét-tízszeresére nő a következő évtizedben, ami a potenciális elektronikus erőátviteli berendezések iránti kereslet jelentős növekedéséhez vezet, miközben a hagyományos belső égésű motor egyre inkább általános árucikké válik” – jelentette ki Schannen Frigyes. A gépjármű-vezetést támogató alkatrészek piaca ötszörös növekedés előtt áll, az iparág értéke 2025-re eléri a 30 milliárd eurót, s ezért kiélezett verseny várható, különösen a technológiai óriások között.

Pár év, és elektromobilok leszünk
Az Európai Unió tagállamainak, köztük Magyarországnak két éve van arra, hogy felállítsa szakpolitikai keretét az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló új EU-s irányelv szerint. Öt év múlva már Magyarországon is jelentős számú elektromos autó közlekedhet az utakon.
Növekvő nyomás és komplexitás az erőátviteli beszállítók világában

Az egyre bonyolultabb és költségesebb erőátviteli berendezések, valamint az e-mobilitás lassú elterjedése miatt a beszállítók üzemi eredménye az iparági átlag alá, 6,9 százalékra csökkent. Ezzel szemben az alvázak beszállítói profitáltak a gépjármű-vezetést támogató rendszerek elterjedéséből, és 7,7 százalékos üzemi eredménynövekedéssel a gumiabroncs-gyártók mögé kerültek az iparági ranglistán. Nemcsak szakterületenként, de régiónként is jelentősek a különbségek. Míg az európai beszállítók jelentősen profitálnak technológiai fölényükből, addig a kínai beszállítók eredménye visszaesett az erősödő hazai verseny miatt. Terméktől és régiótól függetlenül, a siker kulcsa az innováció – de nem feltétlenül ez az egyetlen tényező. „Az innovátorok átlagosan 2 százalékkal előzik meg a  feldolgozói specialistákat a jövedelmezőség terén” – magyarázta Schannen Frigyes. Ennek ellenére a vezető feldolgozó specialisták olyan profitmargint is elérhetnek, mint a vezető termékfejlesztők.

A portfóliókezelés jelentősége nő

Annak érdekében, hogy az egyre kiszámíthatatlanabb és gyorsan változó környezetben sikeresek legyenek, a beszállítóknak rugalmasabbnak és agilisabbnak kell lenniük.. „Már nem elég csak a hagyományos területek fejlesztésére összpontosítani – hívta fel a figyelmet Schannen. – A haszon az új technikai területekről érkezik, és a beszállítóknak olyan szereplőkkel kell majd versenyezniük, amelyek nem az autóiparból jönnek.” Az aktív portfóliókezelés jelentősége továbbnő, mivel a beszállítók kénytelenek újragondolni alapvető kompetenciáikat, és alkalmazkodni az új technológiákhoz. Mindazonáltal az akvizíciós növekedés egyre nehezebbé válik, ahogy nő a verseny a potenciálisan felvásárolható cégekért és a magas árszintekért.  „Ha a járműhasználók következő generációjára gondolunk, a tervezés és az innovatívabb termékfejlesztési szemlélet kulcsfontosságú lesz” – foglalta össze Schannen Frigyes.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo