Nemcsak Magyarországon lehet fejleszteni uniós pénzből

Magyarország is befizetője annak az Európai Uniós pályázati alapnak (Európai Fejlesztési Alap - EDF), amelyet nagyrészt afrikai országok fejlesztését segíti elő. Az Alapból finanszírozott programokra, projektekre magyar cégek is pályázhatnak.

Kép: Pixabay

Az Európai Fejlesztési Alap (European Development Fund - EDF) az Európai Unió első számú, együttműködést támogató eszköze az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni térség államai (AKCS), valamint a tengerentúli országok és területek fejlesztésére szolgál. Az EDF az általános közösségi költségvetéstől különálló pénzügyi eszköz, melynek forrásait a tagállamok kétoldalú befizetései jelentik. Létrehozása az Európai Gazdasági Közösséget megalapító 1957-es Római Szerződéshez köthető, eredeti célja az volt, hogy a Közösség az akkor még gyarmatosított, illetve egyes tagállamokhoz történelmileg kapcsolódó afrikai országok számára kereskedelmi kedvezményeket adjon, illetve, pénzügyi,és technikai támogatást nyújtson.

Mivel az AKCS országok kétharmada afrikai, így a rendelkezésre álló összegek döntő többsége is a déli kontinensen használható fel. A Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium által meghirdetett ’déli nyitás’ politikájával, a magyar-afrikai gazdasági, diplomáciai és kulturális kapcsolatok revitalizációjának időszakában a magyar vállalatok is nagyobb sikerrel pályázhatnak az EDF projektekre, amennyiben az Alap működését jobban megismerik. Az EDF többféle támogatást, támogatási elemet nyújt, így pl.: vissza nem térítendő támogatás, kockázati tőke, magánszektornak nyújtott kölcsön. A 10. EDF a 2008-tól 2013-ig tartó időszakot fedte le, teljes költségvetési kerete 22,6 milliárd EUR volt. Magyarország 0,55%-os kvóta szerint125 millió EUR fizet be az Alapba. A 11. EDF ciklus (2014-2020) teljes kerete 30,5 milliárd EUR, melynek 0,615%-át adja majd Magyarország, azaz 187 millió eurót fizet be az Alapba.

Az Európai Fejlesztési Év keretében a Kultúrafrika Alapítvány a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Főosztály támogatásával szeptemberben Magyarország több nagyvárosában ingyenes képzést szervez az Európai Fejlesztési Alapról és más, kevéssé ismert Európai Uniós pénzügyi eszközről.

 

Milyen lehetőségeket rejt Afrika?
Az Innovation for Africa programot még csak egy éve indították útjára, de mostanra már az első afrikai road-show és magyarországi Innovációs Konferenciára is sor került.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo