Oszkó: van potenciál a magyar startupokban

Két befektetést, egy akcelerált projektet és egy nemzetközi szinten is egyedülálló okostelefonos alkalmazást (applikációt) támogat Magyarország legnagyobb kockázati tőkealap-kezelője, az AVEC Csoport.

A start gombra csap a magyar startup-világ – Kép: SXC

„Komoly üzleti potenciál van a magyar startup-iparágban. Az AVEC Csoport által anyagilag és szakmailag is támogatott, egymástól merőben eltérő profilú induló vállalkozások mindegyikében megvan a lehetőség, hogy a következő pár éven belül úgy hivatkozzunk rájuk, mint most a Prezire és a Ustreamre – mondta Oszkó Péter, az AVEC Csoport vezetője. A cégcsoporttól a legnagyobb összeget, 100 millió forintot a mozgássérült emberek életét megkönnyítő innovációkra specializálódott NowTechnologies kapta, míg a vezető nemzetközi statisztikai cégek valós méréseire építő fantasy futball játékokat fejlesztő Statzupba 60 millió forintot fektettek.

(Mindig van extra lehetőség a pénzszerzésre!)

Ugyancsak bemutatták a 3G Multimédia Művészetek Völgyére szabott fesztivál applikációját, amelynek köszönhetően idén egy platformon belül tájékozódhatnak a rajongók a helyszínek felől, összeállíthatják programjukat, hallgathatják a völgyben fellépő előadókat, megvásárolhatják napi vagy hetijegyüket, és készülékük segítségével még fizethetnek is bizonyos helyszíneken. Az AVEC emellett bejelentette az okostelefon-alkalmazások technológiai, üzleti és felhasználói élménye tesztelésére szakosodott TestJockey cég akcelerációját is.

Tippeink, hogy mire ügyeljen, ha Ön is kockázati tőkére pályázik!

A Juhász Márton és István Márk által vezetett NowTechnologies Zrt.-be az AVEC Csoporthoz tartozó OTP – Day One Magvető Tőkealap fektet 100 millió forintot. Az elsősorban orvosi és gyógyászati segédeszközök fejlesztésére specializálódott, számos hazai és nemzetközi díjat nyert startup egyik legígéretesebb fejlesztése a nyaktól lefelé bénult emberek életét megkönnyítő GyroSet, amelynek segítségével a mozgássérültek fejük mozgatásával irányíthatják kerekesszéküket. A 100 millió forintos befektetés célja, hogy minél hamarabb végfelhasználók számára is elérhető áron megvásárolható legyen a termék.

Te is lehetsz startup!
Nem az ágazat, nem is a vállalkozás típusa, még csak nem is a cég életkora a leglényegesebb különbség a startup és a hagyományos cég között. A STARTUP TAVASZ 2014 rendezvénysorozat részeként megrendezett Te is lehetsz startup! című konferencián megtudhatja, hogy miben mások a ma olyan sokszor emlegetett trendi startupok és a hagyományos kkv-k. A Piac & Profit rendezvényén kiderül, hogy mi áll az ugrásszerű növekedési képesség mögött, és kiből lehet startup.
Időpont: 2014. április 29.
Helyszín: Budapest, BKIK Székház, Krisztina körút 99.

A NowTechnologies Zrt. mellett szintén az OTP – Day One Magvető Tőkealap fektetett 60 millió forintot a fantasy futball játékok fejlesztésére specializálódott Statzupba. A játék egyediségét a valós statisztikákon alapuló játékmód és a felhasználói oldalról könnyen érthető játékmenet adja. A nyugati versenytársakhoz képest sokkal szélesebb, több bajnokságra kiterjedő adatbázist használnak, amely nemzetközi szinten is újdonságnak számít, ez pedig komoly termékelőnyt jelent. Az AVEC csoport a nemzetközi terjeszkedésben nyújtott segítségen felül sportiparági kapcsolatokkal segíti a csapatot, valamint aktív szerepet vállal a cégépítésben és a csapat előtt álló akadályok kezelésében.

Csütörtökön bejelentették az AVEC Akcelerátor Program egyik első résztvevőjének, az okostelefon-alkalmazások technológiai, üzleti és felhasználói élmény tesztelésére szakosodott TestJockey-nak április 29-i piacra lépését. A TestJockey-t az annak idején az iwiwet kifejlesztő Virgo Systems saját belső igényeinek kielégítésére kezdte el fejleszteni, a cél most az, hogy spin-offként önálló életre keljen a cég.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo