Öt tipp az új eszközök bevezetéséhez

A folyamatosan fejlődő technológia rengeteg változást hozott a kiskereskedelem világába az utóbbi 25 évben. Csak győzzék az alkalmazottak megszokni.

Fotó: SXC

A technológiai változások jóval nagyobb rálátást adtak a tulajdonosoknak és menedzsereknek a termékeikre és folyamataikra, mint amiről néhány évtizede álmodni mertek. Csakhogy a technológia újabb és újabb hullámai miatt a cégeknek egy sor kihívással is meg kellett küzdenie - ezek között is az egyik leggyakoribb az alkalmazotti befogadás - vagyis, hogy mennyire fogadják el a dolgozók az újabb és újabb hatékony vívmányokat.

Az első mechanikus szövőszék gyászos sorsától a kisboltokban bevezetett vonalkód-leolvasókkal szembeni berzenkedésig rengeteg történet szól az új technológiáktól szembeni ellenérzésekről. A bevezetés sosem egyszerű, hiszen rengeteg indokot találnak ki az alkalmazottak, miért NE változtassunk a régi rendszeren: az újtól való félelem, a régebbi rossz bevezetési tapasztalatok, nehéz kezelni, miért nem jó a rendszer, úgy ahogy most van. A sor a végtelenségig folytatható.

Az alkalmazotti elfogadás tehát az új technológia bevezetésének egyik legfontosabb záloga, az összköltség és a befektetés hozama mellett. De hogyan lehet rávenni az alkalmazottainkat az új rendszer befogadására, hogy mindenki boldog maradjon és az üzlet is virágzásnak induljon?

Adunk 5 ötletet a bevezetés megkönnyítésére:

- Magyarázza el, miért. Egy egészen egyszerű szabály: mutassa meg a miértet, mielőtt bemutatná a mit és a hogyant. Egyébként az egész próbálkozás olybá tűnik majd, mintha hajót szeretne építtetni, anélkül, hogy elmagyarázná, az mire is jó és mi a terve vele. Senki nem fogja érteni.

A vállalkozások vezetői gyakran megfeledkeznek arról, hogy a stratégiai célokat megfelelően kommunikálják az alkalmazottak felé. Ha sikerül mindenkivel megértetni, hogy a célok elérésében a bevezetendő új eszköz miért játszik létfontosságú szerepet, ahelyett, hogy csak beállítana azzal, hogy "itt az új gép, így működik", az alkalmazottak is úgy fogják érezni, hozzátesznek valamit a vállalat sikeréhez, ha gyorsan és megfelelően adoptálják az új technológiát.

Marketing: piaci alapokon nyugszik a szakképzés
Az államilag támogatott képzés megszüntetése ellenére is népszerű a kereskedelem és marketing szak. Mivel nincs állami támogatás, így a képzés teljesen piaci alapú.
- Jelöljön ki egy vezetőt. Az új technológiák bevezetésénél is érvényes az általános hüvelyujjszabály: semmi nem halad előre, amíg nincs egy felelőse. Nem is szükséges, hogy túl magas beosztású legyen, a lényeg, hogy átérezze a projekt fontosságát és átlássa az új eszközt. Ő egy személyben lesz a bevezetés lelkes szószólója, oktatója, támogatója, minőségellenőre és bizony, néha az alkalmazottak lelki támasza.

A vezető azonban nem csak az alkalmazottak kérdéseire ad majd választ, hanem tartja a kapcsolatot a szolgáltatóval a bevezetés részleteiről is. Ahhoz azonban, hogy egyetlen felelős ennyi feladatot be tudjon tölteni, rendkívül fontos, hogy a bevezetés körüli teendőket a lehető legegyszerűbben oldjuk meg.

- Csak egyszerűen. Akármilyen módszert is választ az új eszköz implementálására, rendkívül fontos, hogy a lehető legegyszerűbben oldja azt meg. Készítsen lépésről-lépésre típusú bemutatókat vagy tartson az egész személyzet számára tanfolyamot egyszerre. Hirdessen meg apró kis versenyeket, ki tudja ezt vagy amazt a feladatot előbb elvégezni az új eszköz segítségével - a versenyhelyzet gyorsítja a befogadást. Esetleg hozzon létre egy közös felületet, ahol az alkalmazottak megoszthatják egymással a megszerzett tudást és a problémáikat.

- Tegye vonzóvá az új eszközt! Emlékszik még Tom Sawyerre, aki úgy sózta rá a kerítésfestés rém unalmas feladatát a barátaira, hogy a világ legizgalmasabb tevékenységének mutatta be azt? Ugyanez igaz az új eszközökre is: ha csak az alkalmazottak egy részének mutatja be, mondván, hogy a többiek még nem állnak készen a befogadására, mindenki tülekedni fog, hogy ő is megismerhesse.

- Nem mindegy, mit választ. Ahhoz, hogy az eszközt a lehető leghamarabb befogadják az alkalmazottak és a lehető legtöbb hasznot hozza a cég számára, arra is szükség van, hogy a célnak a legmegfelelőbb legyen. Néha a kiválasztási folyamat tovább tart, mint maga az adoptálás, de megéri, mert az eredmények csak olyan eszköz segítségével jönnek majd, amelyek összhangban vannak a vállalati célokkal, csakúgy, mint a dolgozók kompetenciáival és szükségleteivel.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo