2011. december 1. 10:05 | PP/MTI
kulcsszavak:új széchenyi terv, széchenyi, agrár széchenyi kártya
SZÉCHENYI KÁRTYA
211 ezren igényelték, 965 milliárdot kaptak
A vállalkozásoknak ténylegesen segítséget nyújtó programokra van szükség, és a Széchenyi Kártya ezt biztosítani tudja - hangsúlyozta Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója az országjárásuk tapasztalatait összegezve. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetség (VOSZ) valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) helyi szervezetei a Széchenyi Kártyát működtető KA-VOSZ Zrt.-vel közösen minden megyét érintő országjáráson emlékezett meg a 150 ezredik Széchenyi Kártya, valamint az első Agrár Széchenyi Kártya kibocsátásáról, és ismertette a vállalkozásfejlesztési lehetőségeket.
A válság a vállalkozások számára nem V vagy W, hanem fektetett L alakú lesz, ami azt jelenti, hogy a cégek gazdasági tevékenysége jelentősen lecsökkent, és tartósan ott is marad - véli Krisán László. A válság megtépázza a hazai vállalkozók kört, akiknek minden forrásra szükségük van, hogy felszínen tudjanak maradni, és ez komoly kihívássá vált az elmúlt időszakban. A vállalkozásoknak láthatóan hiányuk van tőkéből, hitelből és piacból - mutatott rá Krisán László, aki szerint jelentős állami segítség kell ahhoz, hogy legyen piacuk belföldön vagy külföldön a cégeknek. (Baranya megyében eddig mintegy 7 ezer vállalkozó jutott hozzá a Széchenyi Kártyához.)
Hitel- és tőkeágon egyaránt szükségesek a vállalkozásösztönző beavatkozások - húzta alá a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója. Krisán László úgy látja, hogy a Széchenyi Kártya program elemeiből a meglévők termékek - a folyószámla-, a forgóeszköz-, a beruházási- és agrárhitelek - mellett "fel kell pörgetni" a pályázati forrásokhoz kialakított önerő, illetve a támogatás megelőlegezését szolgáló konstrukciójukat. A vállalkozások számára a pályázati lehetőség adhatja az egyik olyan forrást, amely segítheti őket a válság időszakában, ugyanakkor az európai uniós források kihasználtsága tekintetében nem kedvező a helyzet - jegyezte meg Krisán László.
Növekedés, de még jelentős lemaradás Európától
A KA-VOSZ adatai szerint a Széchenyi Kártya programban a 2001. évi indulás óta 208 ezer igénylés érkezett a háromhetes országjárás kezdetéig, most 211 ezer igénylést tartanak számon. A ténylegesen átadott Széchenyi Kártyák száma már 156 ezer, és a kihelyezett hitel elérte a 965 milliárd forintot. (Hódmezővásárhelyen is megnyitották a helyi Széchenyi Programirodát.)
Eszerint a 150 ezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya átadásakor tartott parlamenti központ ünnepség és az országjárás vége között eltelt három hét alatt 3 ezer vállalkozás igényelt Széchenyi Kártyát, ebből több mint ezren már át is vették a fizetési eszközt. A három hét alatt 12 milliárd forinttal több hitel került ki a gazdaság vérkeringésébe a Széchenyi Kártya révén - mondta Krisán László.
A vállalkozói kultúra fejlesztésében is fontos szerepet játszik a Széchenyi Kártya, hiszen indulásakor a magyar kisvállalkozói szektor 15,5 százaléka élt hitellel, most pedig már a 26,6 százalékuk dolgozik hitellel. Tíz év alatt a magyar vállalkozói kör elkezdett hitelben gondolkodni, gazdálkodni, ami nagy eredmények számít még akkor is, ha Európában a kisvállalkozók esetében 78 százalékot tesz ki ez az arány - hangsúlyozta Krisán László.
- 20 milliárd jutott eddig Vas megyének
- Hétezren már megkapták Baranyában is
- Íme, egy kedvezményes hitel!
- Ez van: Drágább lett a pénz
- A hibrid agrárkártya
- Hamarosan kiderül, milyen lesz az agrár Széchenyi kártya
- Új Széchenyi-Terv: a csodás 7000 milliárd
- Januárban újraindulnak a felfüggesztett pályázatok
- Töretlen siker a Széchenyi Kártya
- "Talpra állhat Széchenyi-kártyával"
















