2011. augusztus 14. 10:40 | piacprofit.hu
kulcsszavak:devizahitel
K AND H
Devizaadósok: van, ahol minden tizedik ember gondban van
A K and H Bank is részt vesz a péntektől már elindult állami otthonmentő programban, a banknál arra számítanak, hogy a mintegy 130 ezer devizahitellel rendelkező ügyfél hozzávetőleg 10 százaléka kíván majd részt venni az adósmentő programban, azaz körülbelül 13 ezer devizahitel-adós - mondta Bába Ágnes, a K and H Bank vezérigazgató-helyettese.
A vezérigazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy a K and H Bankcsoport már 2009 februárja óta működtet egy saját, a devizahitelesek gondjain enyhítő programot, amely azonban nem az árfolyam-fixáláson alapul. A fizetéskönnyítési program a bajba jutott devizahitelesek gondjait egyedi megoldásokkal, ügyfélre szabottan igyekszik kezelni - húzta alá Bába Ágnes. Mint mondta: egy-egy ilyen ügyfélre szabott konstrukció a devizaadós gondjainak enyhítésére rendszerint kétéves futamidőre szól, ha azonban időközben újabb problémák merülnek fel, ezt a futamidőt meg lehet hosszabbítani.
A vezérigazgató-helyettes kiemelte: a K and H adóssegítő programja rugalmasabb, az egyedi megoldásokat helyezi előtérbe, ezért több esetben olyan ügyfeleknek is jelent kiutat az adósságcsapdából, akiken nem igazán tud majd segíteni a most induló állami program. Abban az esetben, ha a kétéves futamidő alatt a devizaadós helyzete jelentősen javul, például újból munkába tud állni, a K and H által kínált megoldások révén újból visszaállhat az eredeti törlesztési feltétel az adós esetében - említette meg Bába Ágnes.
12 százaléknak kellett átstruktúrálni a hitelét
A K and H Bankcsoportnál az első negyedéves adatok szerint mintegy 130 ezer ügyfél rendelkezik devizaalapú jelzálog lakáskölcsönnel, ezek többnyire svájci frank alapon felvett hitelek. Ez év március végéig a 130 ezer ügyfél hozzávetőleg 12 százalékának strukturálták át a hitelét, azaz valamilyen módon átütemezték az eredeti kölcsönüket. Megemlítette: az is igaz , ebből a 12 százaléknyi átstrukturált hitelből a kölcsönök 18 százaléka esetében ismét bajba jutott az adós, azaz nem tudja fizetni a kívánt módon törlesztő részleteit. A felmondás körüli állapot csak az ilyen kölcsönök 6 százalékánál alakult ki.
A vezérigazgató-helyettes közölte: a nem teljesítő hitelesek aránya a bankban az idei első negyedév adatai szerint a teljes lakossági hitelállományon belül 9,25 százalékra rúg. Bába Ágnes rámutatott: a bankcsoport nem kíván a bedőlt jelzálogkölcsönök alapjául szolgáló lakások megvételével foglalkozni, erre semmiképpen nem kívánnak önálló részleget alapítani a bankcsoporton belül. Utalt arra: a K and H-nál is alapelv, hogy az elárverezés csak a legrosszabb esetben következhet be egy-egy, a törlesztést nem fizető adós ingatlanja esetében.
A banknak nem célja, hogy visszavegye a jelzálogkölcsönnel megvett ingatlant. A bank minden bajba jutott devizakölcsön-felvevővel próbál valamilyen megoldást keresni, többségük hajlandó is együttműködni a hitelintézettel kölcsöntartozása rendezése érdekében. Ebből adódóan az árverezési moratórium feloldása is csak néhány, legfeljebb egy tucat ingatlant érinthet a K and H ügyfeleinek körében - emelte ki a vezérigazgató-helyettes.
- Devizahitel: pár napjuk maradt a végtörlesztőknek
- Drága forintot adnak a devizahitel kiváltására
- Honnan legyen tőke a végtörlesztéshez?
- Orbán: „Meg fognak bennünket támadni”
- Reménytelen helyzetben a hitelkárosultak
- Matolcsy is megkapta a maga 10 pontját
- Orbán helyett Matolcsyval kell beérnie Simornak
- Devizahitel: gondoljuk át az árfolyamrögzítést
- Devizahitelesek: mindenki a másikra mutogat
- Devizahitele van? Spóroljon 10-30 %-ot!
















Amikor a sajtóban megjelentekre hivatkoztunk, azt mondták kérdezzük meg az ujságírókat.
A megoldás: Fizessünk! Vagy árvereznek.
Na akkor most???