2011. október 7. 12:55 | PP/MTI
kulcsszavak:fizetés, béremelés 2012
FELMÉRÉS
Mekkora béremelésre számíthatunk jövőre?
A magyarországi cégek átlagosan 3,8 százalékos béremelést terveznek jövőre egy friss felmérés szerint - derült ki csütörtökön Budapesten a Hr-vezetők országos konferenciáján.
A Napi Gazdaság rendezvényén Dara Péter, a kutatást végző egyik cég, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója elmondta: a Simconsult-tal közösen végzett kutatásuk során közel 300 cég felsővezetőjét és Hr-munkatársát kérdezték meg arról, hogy mit terveznek 2012-ben. Hozzáfűzte: minden régióból vettek részt a felmérésben, és a megkérdezett cégek 48 százaléka tisztán külföldi, 38 százaléka pedig magyar tulajdonú volt.
Dara Péter az eredményekről beszámolva hangsúlyozta: a megkérdezett cégek 42 százaléka az idei évet az eredmények szempontjából átlagosnak tekinti, de 39 százalék szerint rossz évet zár a cég 2011-ben, és a megkérdezetteknek alig ötöde - 19 százaléka - nyilatkozott úgy, hogy jó évet zárnak.
Tervek és számok
A felmérésből kiderült, hogy a jövőre béremelést tervező cégek negyede szubjektív alapon dönt az emelésről, illetve annak mértékéről - ismertette az ügyvezető igazgató. A cégek 41 százaléka egységesen, minden munkavállalóra érvényesen, azonos elvek alapján dönt (ezen vállalatok 73 százaléka tervez emelést). A válaszadók 34 százaléka munkaköri szintek szerint alakítja a fizetést. (A KSH kimutatta, hogy nem az elvégzett munka, hanem a gyermekek száma növelte idén a fizetéseket.)
A 2012-es béremelési tervek 0,3 és 7 százalék között szóródtak, átlagosan a cégek 3,8 százalékkal tervezik növelni a béreket.
A pozíciók szerinti bontást ismertetve Dara Péter elmondta: a felsővezetők bérét átlagosan 3,7, a középvezetőkét 3,5, a diplomásokét 4,2, az ügyviteli munkakörökben dolgozók bérét pedig 4 százalékkal tervezik emelni a megkérdezett cégek, míg a szakmunkások bére 5,2, míg a segédmunkásoké 4,8 százalékkal emelkedne átlagosan 2012-ben. (Tavaly 3,74 millióan rendelkeztek munkaviszonyból származó bérjövedelemmel.)
- Bérköltség: mennyire vagyunk lemaradva?
- Ennyit keres az orvos, az ápoló, a rendőr, a mozdonyvezető
- Változnak a bérezési szabályok júliustól
- Mennyit keres a magyar?
- A legjobban fizető munkák Magyarországon
- Megéri a diploma: átlag 325 ezres fizetés
- Erre sem lesz elég pénz?
- Béremelésre pályázhatnak a cégek?
- "A fizetésem? Az biztosan csökkenni fog!"
- Fizetés 2012: mire számítsunk?

















"a felsővezetők bérét átlagosan 10, a középvezetőkét 8, ..... a melósnak meg lóf... a sejhajába...és örüljön hogy van melóhelye..."
Sajna ezt a világot éljük...