2012. január 1. 18:12 | piac-profit.hu
kulcsszavak:megtakarítás, nyugdíj, nyugdíjpénztár, nyesz
MEGTAKARÍTÁS
Se nyugdíj, se megtakarítás
A Raiffeisen-GfK megtakarítási index a harmadik negyedévben 39,7 ponton állt, ami jelentős csökkenés az előző negyedéves 43 százalékos eredményhez képest, illetve az egy évvel korábbi 43,2 százalékhoz viszonyítva. Ez az eddig mért legalacsonyabb érték, derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.
A legkedvezőtlenebb képet a megtakarítási képesség részindex mutatja, amely szintén elérte eddig mélypontját: az egy évvel ezelőtti 20,7 százalékos mutató ez év második negyedévében még stagnált, a harmadik negyedévben 16,4 százalékra esett vissza. A megtakarítással rendelkezők aránya a 60 év felettiek, illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezők (31 százalék) körében a legmagasabb. Az előbbi kör 25 százalékának van félretett pénze, míg az utóbbiak 31 százaléka mondhatja el ugyanezt magáról.
A jövőt illetően sem optimista a lakosság: többen azt prognosztizálják, hogy tartalékaik és jövedelmük is csökkeni fog, amiben a végtörlesztési igények, tervek is közrejátszhatnak. A lakosság nagyobb része nem számít érdemi változásra sem megtakarításait, sem jövedelmét illetően.
Irány a nyesz
Bár az utóbbi hónapokban készült összes felmérés azt mutatja, hogy a lakosság átlagosan egyre kevesebb pénzt tud megtakarítani (OTP felmérés link), iletve sokan inkább külföldre viszik a pénzüket, Breznay Endre a TakarékBank pénz- és tőkepiaci üzletágának vezetője szerint a pénzügyi bizonytalanság és az állami nyugdíjrendszerből várható nyugdíj reálértékének csökkenése miatt felértékelődik az öngondoskodás súlya. A szakember úgy véli, a magán-nyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatos kormányzati elképzelések felértékelik a nyugdíj-előtakarékossági számlát, amely jó megoldás lehet a tőkefedezetű nyugdíjcélú megtakarítás nélkül maradók számára.
A NYESZ révén jelentős adókedvezmények érhetők el, a számlán befektetett összeg 20 százaléka, maximum évi 100 ezer forint visszaigényelhető az adott évi személyi jövedelemadóból, de az adókedvezmény maximális összege a nyugdíjkorhatárt 2020 előtt betöltők számára ennél is nagyobb, évi 130 ezer forint. A NYESZ további előnye, hogy az általa elérhető adókedvezmény önálló, azt nem kell összevonni más önkéntes megtakarítás után járó kedvezménnyel és örökölhető. (Nálunk varázsszó a „legális adóelkerülés" a megtakarítások piacán is: az adóelőnyt jelölte meg az elsődleges szempontok között a megtakarítási mód kiválasztásánál a Budapest Bank és Alapkezelő felmérésében a megkérdezettek 57 százaléka.)
Nyugdíjpénztári haláltusa
Mindeközben viszont a nyugdíjrendszer második pillérét jelentő magánnyugdíjpénztárak haláltusájukat vívják. December közepén - ismét egy hajnali pillanatban - a kormány döntött: jövőre a még meglévő magánnyugdíj-pénztári tagok is az állami nyugdíjkasszába fizetik be a 10 százalékos nyugdíjjárulékot. Ebből 48 milliárd forint folyik be a költségvetésbe. A döntés után nem sokkal Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott reggeli interjújában azt mondta, hogy befejeződött a nyugdíjrendszer teljes átalakítása. "Amit az államnak be kell fizetni, azt mostantól az államnak kell befizetni, nem lehet majd máshová. És ez most már mindig így lesz" - tette hozzá a miniszterelnök.
Az elfogadott jogszabály 26. paragrafusa azonban egy halvány esélyt teremt a pénztáraknak. Eszerint a tagok önkéntes támogatása mellett a pénztárak határozhatják meg működési költségeiket. Így néhány kassza túlélhet, amennyiben a tagok a kötelezően fizetett járulékokon túl további anyagi áldozatokra képesek. Ez azonban azt is jelenti, hogy az önkéntes ág és a magánnyugdíjpénztári megtakarítás között valójában nem lesz különbség, vagyis nem sok értelme lesz két külön nyugdíjcélú számlát fenntartani. 2012-ben tehát jelentősen átrendeződhetnek a pénztárak.
Borza Gábor, a Stabilitás Pénztárszövetség új elnöke szerint a pénztártagok sem tehetnek egyelőre mást, mint kivárnak. (A parlament elfogadta a társadalombiztosításról szóló törvény módosítását, amely a Stabilitás Pénztárszövetség szerint tartalmaz bíztató elemeket) Ha sokan élnek az önkéntes támogatás lehetőségével, több kassza menekülhet meg. Szerinte más megtakarításokhoz képest a nyugdíjpénztári befizetés várhatóan az egyik legolcsóbb befektetési megoldást tudja majd kínálni, amennyiben meglesz a „kritikus tömeg”.
- Bankbetét: zsebbevágó döntés
- Így biztosítható a békés öregkor
- Elfogyott a pénzünk
- Akik végtörleszteni tudnak
- Nincs tartaléka a magyarnak
- Ami bearanyozza a nyugdíjas éveket
- A megtakarítás nem a gazdagok luxusa
- Akikkel kivételeznek a bankok
- Spórolási tippek kkv-knak
- Íme, egy új megtakarítási lehetőség a piacon!

















Azt ígérték,hogy van megoldásuk az ország problémáira. Ahhoz ,hogy más pénzét elveszik s eltapsolják meggondolatlan nyilatkozataik során, nagy tudás nem kellett. 3000 milliárdot dobtak ki az ablakon úgymond államadósság csökkentés címén. Az adósságunk ugyanakkora, mint mielőtt elvették a magán nyugdíjpénztári vagyont!
Gondolkodjunk!
K***a a******at!
Mellesleg meg mit akarunk? Arra nem képes ez a 9 és fél millió szerencsétlen hülye, hogy pl. egyetlen napon ne tankoljon, összefogás nulla.
Az országot tehetségtelenek irányítják (Mi választottuk! A fekete és fehérből mert ugye más nem létezik az itteni barmoknak), a népesség meg boldogan ment át kizsákmányolható hülyébe. És foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy hülye is maradhasson. Ennyi.
Jah, hogy építő jelleggel is hozzá kéne szólni? Hát nincs ilyen. Nem látom, hogyan lehetne építeni itt bármit is. Mellesleg a politikusaink sem, csak menjetek be helyettük pl. egy fogadóórára, annyi idióta barommal egész életben nem találkoznátok, mint ott.
Nem csoda, hogí leszarják az egészet és önmaguk boldogulását nézik csak.
Na most jól megmondtam.
Azoknak üzenem: matematikából - EGYES!