Hitelezés
UniCredit: Vállalkozásra szabott termékek
A legnagyobb hazai hitelintézetek nyitottak a mikro- és kisvállalkozások hitelezésére. A Piac&Profit 9 hazai bankot kérdezett a témában. Cikksorozatunk e részében az UniCredit Bank válaszait adjuk közre.
Az UniCredit Bank a cégek széles körének kínál szolgáltatásokat, a minél hatékonyabb kiszolgálás érdekében a jól körülhatárolható, nagyobb ügyfélcsoportok jellegzetes igényeire szabott termékek szerepelnek a palettán. A különböző konstrukciók kialakításánál ugyanakkor nem kizárólag a vállalkozás méretéhez, hanem több esetben a tevékenységéhez és pénzügyi szokásokhoz is igazodnak a módozatok. Ez a hitelkínálatot érintően azt jelenti, hogy nem a vállalkozás mérete, hanem a konkrét pénzügyi cél, a vállalkozás sajátosságai, lehetőségei és igényei határozzák meg azt, hogy milyen hitelterméket javasolnak számukra tanácsadók – mondták el megkeresésünkre a banknál.
Hitelcéltól és -igénylőtől függően számos rövid lejáratú konstrukció érhető el banknál. Ezek közül a Széchenyi Kártya Program termékeit emelték ki, amelyekből az UniCredit 5 módozatot is kínál. A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és Széchenyi Forgóeszközhitel minden kisvállalkozás számára ideális választás e távra a bank szakembereinek megítélése szerint. E konstrukciók – az állami garanciadíj-támogatás mellett nyújtott 80 százalékos kezességvállalás miatt – tárgyi fedezet bevonása nélkül, kedvező kamattal igénylehetők, s üzleti terv benyújtása sem előírás.
A Széchenyi Kártya Program termékek kondíciói és feltételei a KAVOSZ Zrt. határozza meg (valamennyi pénzintézetnél egységesek tehát), az UniCredit azonban emellé egyéb kedvezményeket ad: újonnan nyitott forint pénzforgalmi számla esetén elengedi a számlanyitási díjat, az első 3 havi zárlati díjat, és kisvállalati ügyfeleik Széchenyi Kártyjukkal díjmentesen vehetnek fel készpénzt a bank saját automatáiból (ATM).
Támogatást megelőlegező hitelek
A bank a hosszú lejáratú hiteleknél (az előbbiekhez hasonlóan nem elsősorban méret alapján preferálva) széles kínálattal rendelkezik. Nagy hangsúlyt fektetnek a támogatott és refinanszírozott hitelekre, valamit a pályázat-előfinanszírozásra is.
A Széchenyi Kártya Program termékeinél maradva a rugalmas és széles körű felhasználási célok, valamint az állami kamattámogatás miatt a Széchenyi Beruházási Hitelt ajánlják. Ehhez a fedezeti oldal erősítésére szintén kapcsolódik az állami garanciadíj-támogatás mellett nyújtott kezességvállalás, az emellett bevonandó fedezetek köre a beruházás jellegétől, illetve az vállalkozás sajátosságaitól függ.
A Széchnenyi Kártya Program termékei közül egyelőre csak az UniCreditnél érhető el a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel, amelyeket azon vállalkozásoknak kínálnak, amelyek sikeresen pályáztak Európai Uniós forrásra. Ezen hitelekhez is állami kamattámogatás kapcsolódik, az Önerő Kiegészítő Hitelhez pedig állami garanciadíj-támogatás is. Ezen konstrukciókkal egyfelől megoldható a saját erőn felüli forrás biztosítása a beruházás elkezdéséhez, ugyanakkor a támogatás lehívását sem kell megvárni, mert annak összegét az UniCredit képes kedvező kondíciók mellett előfinanszírozni.
Euróbázisú forinthitel
A Széchenyi Kártya Program termékei mellett a kis- és középvállalatok számára többféle kedvezményes kamatozású, refinanszírozott hitelkonstrukciót is kínál az UniCredit, így az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kedvező árazású hitelkonstrukcióit. Utóbbi termékeket illetően a bank szakemberei felhívták a figyelmet arra, hogy az MFB az idén több kedvezményes kamatozású hitelprogramját megújította, azok feltételeit kedvezőbbé tette a vállalkozások számára.
Beruházási hitelekhez rendkívül kedvező az MFB által kínált forrás, hiszen a forinthitel kamatszintje euróbázisú (EURIBOR), tehát a hitelfelvevők nem viselik az euróhiteleknél megszokott árfolyamkockázatot, mégis hasonló kamatszinten jutnak forráshoz, ha teljesítik a támogatott hitelekre vonatkozó szigorú előírásokat és megfelelnek a támogatási kritériumoknak.
kulcsszavak:bankhitel, hitel, hitelezés, kisvállalati-hitel, kkv finanszírozás, mikrovállalati hitel





