Pénztárgépek: nincs több türelem!

A kormány szerint a jogszabályba iktatott türelmi időnek köszönhetően a szeptember hónap állt a vállalkozások rendelkezésére, hogy megtalálják és megrendeljék az igényeiknek megfelelő pénztárgépet.

Ha a kereskedő az előírt feladatokat határidőre elvégzi, nem kell büntetéstől tartania, és régi készülékét mindaddig jogszerűen használhatja, amíg a forgalmazótól meg nem kapja új gépét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) annak kapcsán, hogy a kereskedelmi szövetség méltányos elbánást kért a kasszacserével érintett kereskedők részére.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a múlt héten azt kérte a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM), illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), hogy vizsgálják felül az online kasszák ellenőrzési gyakorlatát, és méltányosan járjanak el a kereskedőkkel szemben, mivel a bírságolás lassítja és drágítja az online átállást. Az érdekvédelmi szervezet szerint a kereskedők "megütközéssel" fogadták, hogy a NAV több milliós bírságot szabott ki azokra a kisvállalkozásokra, akik semmit sem tehetnek arról, hogy az online pénztárgépek gyártása és üzembe helyezése még nem indult meg.

Az adóhatóság korábban azt közölte, hogy az adóellenőrök hetek óta ellenőrzik azokat a budapesti vállalkozásokat, amelyek nagy valószínűséggel nem teljesítették az online pénztárgéprendszerbe történő bejelentkezés feltételeit. A revizorok a jogszabályban előírtak betartását ellenőrzik, így azt vizsgálják, hogy az érintetteknek van-e üzembe helyezési kódjuk, és rendelkeznek-e a pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződéssel, a forgalmazó által visszaigazolt megrendeléssel.

Az NGM emlékeztet, hogy a tárca és az állami adóhatóság augusztusban - az akkori piaci elégtelenségekre tekintettel - a kétfázisú ellenőrzési gyakorlat kialakításával 30 napos türelmi időt adott a pénztárgépcserével érintett vállalkozások számára. (Igaz, hogy a kommunikációba több malőr is becsúszott.)Az elmúlt időszakban a tárca számos alkalommal hívta fel az érintettek figyelmét arra, hogy augusztus 31-ig minden kiskassza-cserére kötelezett vállalkozásnak rendelkeznie kell üzembehelyezési kóddal, szeptember 30-ig pedig a pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződéssel, illetőleg a pénztárgép forgalmazója által visszaigazolt megrendeléssel.

Külföldön köröznek majd a kasszaadatok?
A hatályos szabályozás szerint külföldi mobilcégekkel lesznek kénytelenek szerződni a magyar kereskedők az online-kasszák szabályos használatának biztosításához. Ez sokba is kerülhet, mert a kereskedő fizeti az adatok bejuttatásának költségeit, a külföldi roaming pedig nem olcsó.
Kiemelték: a jogszabályba iktatott türelmi időnek köszönhetően szeptember hónap állt a vállalkozások rendelkezésére, hogy informálódjanak a piacon, az igényeiknek megfelelő pénztárgépet megtalálják és megrendeljék. Ezt megerősítve a vállalkozások megnyugtatása érdekében a tárca akként módosította a vonatkozó jogszabályt, hogy az online pénztárgép üzembe helyezéséig a vállalkozók hagyományos kiskasszáikkal is eleget tehessenek nyugtaadási kötelezettségüknek. Feltételként csupán - a fenti határidőkkel - az üzembehelyezési kód meglétét, valamint az új készülék beszerzéséről szóló szerződés megkötését, a visszaigazolt megrendeléssel való rendelkezést írta elő. Ha a kereskedő ezeket a feladatokat határidőre elvégzi, nem kell büntetéstől tartania, és régi készülékét mindaddig jogszerűen használhatja, amíg a forgalmazótól meg nem kapja új gépét - erősítette meg az NGM.

A pénztárgépcsere-ellenőrzéseknél továbbra sem cél a bírságolás, azonban az adóhatóság kötelessége a jogszabályi előírások betartatása. A gépek sorozatgyártásának pedig elengedhetetlen feltétele a megrendelések leadása, így az ellenőrzések elkezdését nem lehetett tovább halogatni.

Szeptemberben, számos kiadott közlemény mellett az adóhatóság revizorai segítő jelleggel mind a 733 elvégzett ellenőrzés során felhívták az online pénztárgéppel nyugtaadásra kötelezettek figyelmét, hogy pótolják az esetleges hiányosságokat, és teljes körű tájékoztatást adtak a kötelezettségek teljesítésének lehetőségeiről - közölte az NGM. Tájékoztatásuk szerint október elseje óta 100 ellenőrzésnél már nem csupán figyelemfelhívó jelleggel léptek fel az adóellenőrök, hanem tételesen vizsgálták az üzembe helyezési kód, valamint a pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződés, visszaigazolt megrendelés meglétét, ez utóbbiak 21 százalékánál tapasztaltak valamilyen hiányosságot a megrendelések és a szerződések kapcsán. Az adóhatóság valamennyi rendelkezésre álló körülmény figyelembevételével több mint egymillió forint mulasztási bírságot szabott ki. A kirótt bírságok mértékét alapvetően a mulasztás súlya befolyásolta: volt, akit 25 ezer forintra, de volt, akit 500 ezer forintra bírságolt a hatóság. Ez utóbbi esetben sem szerződéssel, sem visszaigazolt megrendeléssel, sem üzembehelyezési kóddal nem rendelkezett az adózó. (Az online kasszák számos olyan tevékenységről árulkodnak majd, amelyről nem is gondolnánk, hogy gyanús lehet az adóhatóságnak.)

Az online pénztárgépek mielőbbi beüzemelése az állam és a vállalkozások közös érdeke, az online kapcsolat jogkövető magatartásra szoríthatja az adóelkerüléssel tisztességtelen versenyelőnyhöz jutó vállalkozásokat, fehéríti a gazdaságot, egyidejűleg kiválthatja a tisztességesen adózó vállalkozások versenyhelyzetének javulását - olvasható az NGM közleményében.

Jön az első PC-s kassza!
Hamarosan engedélyt kap az első számítógépes alapú online pénztárgép – tájékoztatta az onlinekassza.hu-t az MKEH. Egy típus ugyanis már sikeresen zárta a műszaki vizsgálatokat, így már csak néhány papír szükséges a kiadáshoz. A kiskasszák piaca is újabb szereplőkkel bővülhet a közeljövőben, még 13 típus vár engedélyre. Hamarosan engedélyt kaphat az első PC-alapú pénztárgép a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól. A hatóság tájékoztatása szerint összesen 18 kérelmet adtak be számítógépes alapú kasszákra, ezek közül egyetlen olyan van, amelynek már befejezték a műszaki vizsgálatát, és a dokumentáció kiegészítése után forgalmazható lesz. Ezen kívül két olyan eset van, amelyben még kisebb javítások szükségesek a vizsgált kasszán.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo