Most már tényleg ideje lezárni a nyaralót

2015. október 23. péntek - 18:08 / piacesprofit.hu
  •    

A nyaralókat, hétvégi házakat ért károk leggyakoribb oka, hogy tulajdonosaik nem készítik fel az épületeket a szezonzárást követő hűvösebb időszak okozta változásokra. Pedig nyakunkon a tél, faggyal, jéggel. De talán a legnagyobb kockázatot az emberi feledékenység jelenti.

vidéki ház, nyaraló

Kép: Pixabay

A jó biztosítás a védettségnek csupán egyik feltétele. Ahogy lakásunk esetében, a nyaralóknál  is fontos, hogy mi is megtegyük a szükséges óvintézkedéseket a téli hónapok előtt. Azt talán már mindenki tudja, hogy az üresen hagyott ingatlanokban el kell zárni a víz- és gázvezetékeket, illetve ajánlott lekapcsolni az áramot. Éjszaka, amikor a hőmérséklet fagypont alá csökken, egy-egy vezeték megrepedése százezres tételű kiadást is okozhat. Fontos, hogy ezekre odafigyeljünk, hiszen, ha gondatlanul járunk el, akkor minket terhel a felelősség és a helyreállítás költsége is.

Sok múlik a gondosságunkon a betörések megakadályozásában is, mert a jó állapotban lévő, nem állandóan lakott épületek és kint hagyott tárgyak vonzzák a betörőket.

Fontos észben tartanunk azt is, hogy függetlenül attól, hogy milyen típusú ingatlanról van szó, a kárbejelentési kötelezettség határideje kettő nap. A nyaralókat viszont ennél ritkábban látogatják,  ezért érdemes – különösen télen – a környéken állandóan lakó szomszédokkal együttműködni, hogy nézzenek rá a nyaralóra legalább kétnaponta, illetve a nagyobb viharokat, esőzéseket követően.

A Groupama Biztosító most összegyűjtötte azokat a teendőket, amikkel biztonságban tudhatjuk nyaralónkat télen is.

Kiadná a nyaralóját? Erre figyeljen!
Nyáron egyre többen döntenek úgy, hogy a ki nem használt napokon, heteken kiadják házukat, nyaralójukat. Sokan viszont nincsenek tisztában a bejelentkezés, az adózás és az online pénztárgép használatának szabályaival.

5 tipp a betörések megelőzésére:

  1. Ajtókra, alacsonyabban fekvő ablakokra szereljük biztonsági rácsot!
  2. Alkalmazzunk riasztóberendezéseket!
  3. Szereljünk fel mozgásérzékelő lámpákat, amelyek elbizonytalaníthatják a betörőket!
  4. Zárjuk be a kerti szerszámokat és bútorokat!
  5. Ritkítsuk meg a növényzetet!

5 tipp a kármegelőzésre:

  1. Áramtalanítsuk az épületet!
  2. Zárjuk el a vizet és a gázt!
  3. Ha aknában vagy nem szigetelt helyiségben van a vízóra, akkor lehetőség szerint valamilyen hőszigetelő anyaggal burkoljuk, csomagoljuk be.
  4. Gondoskodjunk a vízelvezető csatornák (eresz, árok) tisztaságáról, akadálymentesítéséről!
  5. A hó komoly gondokat okozhat, ellenőrizzük a tetőt, a héjazatot, hogy elkerüljük a beázást!

 

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor