Plusz húszmilliárd a szabad vállalkozási zónákra

Az előzetes információk szerint már több mint 10 milliárd forint értékű pályázati igény érkezett be a szabad vállalkozási zónákban megvalósítható beruházások pályázati kiírásaira, ezért megemelik az erre szánt keretösszeget - közölte a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár.

Kép: Pixabay

A csütörtökön megnyílt pályázati lehetőségek szerint a szabad vállalkozási zónákban (A zónák által a vállalkozóknak nyújtott kedvezményekről részletesebben itt olvashat!) - 10 milliárd forint keretösszegben - megvalósuló kapacitásbővítő fejlesztések esetén a feldolgozóiparon kívül más ágazatokban, így például a szolgáltatóiparban megvalósuló fejlesztésekre is felhasználhatóak a források. A szabad vállalkozási zónán, illetve a Közép-magyarországi régión kívül megvalósuló beruházások esetén szintén 10 milliárd forint áll a fejlesztésben, növekedésben érdekelt vállalkozások rendelkezésére.

Hogy mit is jelent a különleges gazdasági övezet, arról itt olvashat bővebben!

Ezt a keretösszeget a nagy igények miatt további 20 milliárd forinttal megemelik annak érdekében, hogy ezekben a szabad vállalkozási zónákban, ahol a kormány a legfontosabbnak tartja a gazdaságfejlesztést és munkahelyteremtést, ott az ipar fejlesztéséhez elegendő forrás álljon rendelkezésre - nyilatkozta Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár.

Itt vannak az első nagy tömegpályázatok: 85 milliárdból bővíthetnek a kkv-k
Július 9-től pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében meghirdetett kapacitásbővítést, illetve a termelési kapacitás bővítését támogató pályázatokra. A két felhívás kiemelkedően magas, 85 milliárd forint értékben nyújt vissza nem térítendő támogatásokat a kkv-k számára a legtöbb esetben 50 százalékos támogatási arány mellett. A gépbeszerzésre és fejlesztésre fordítható pályázati pénzek nagymértékben növelhetik a hazai kkv-k nemzetközi versenyképességét, valamint szerepük lehet a munkahelyek megtartásában is.
 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo