Ragadós a magyar példa

Magyarországon az EKÁER bevezetése óta jelentős előrelépés történt az áfacsalások visszaszorításában. A rendszer olyannyira bevált, hogy a szlovák adóhatóság a magyar EKÁER-hez hasonló elektronikus árukövetési megoldás bevezetését tervezi – hívta fel a figyelmet a Grant Thornton Hungary könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég.

Magyarországon az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszert (EKÁER) 2015. január 1-jétől vezette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az elektronikus árukövetéssel a hatóság célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatóságának biztosítása, ezáltal az adóelkerülők kiszűrése, valamint a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása.

Az EKÁER segítségével nyomon követhetővé vált az áruk tényleges útja. A cégeknek a szállítmány elektronikus regisztrációja során többek között fel kell tüntetniük az áru megnevezését, mennyiségét, a címzett és a feladó adatait, valamint a szállító jármű rendszámát is. Az EKÁER-ben kötelesek regisztrálni azok a cégek, amelyek az unió más tagállamából Magyarországra vagy Magyarországról az EU más tagállamába szállítanak, valamint a belföldi forgalomban (nem végfelhasználó részére történő) első adóköteles termékértékesítés esetében is érvényes ez a kötelezettség.

Kép: Pixabay

„2015-ben, a bevezetés idején még igen sok kérdés merült fel az új rendszerrel kapcsolatban. Az érintett cégek, tanácsadók és szakemberek jól emlékeznek erre az időszakra, hogy korántsem volt zökkenőmentes az átállás, és kezdetben az EKÁER úgymond gyermekbetegségeivel küzdöttek. Például az első három hónapban csak próbaüzemben működött a rendszer. Az akkori felvetések, gyakorlati problémák miatt több módosítás is történt a szabályozásban. Az elmúlt időszak során viszont már sokkal inkább az látható, hogy a rendszer bevált, működőképes, a cégek számára jól tervezhető az adminisztrációs igénye, és valóban hatékonyan nyomon követi az árumozgásokat. Úgy gondolom, hogy az pedig nemzetközi szinten pozitív visszajelzés, ha egy másik ország is a magyarhoz hasonló szisztéma bevezetésén gondolkodik” – mondta Soós László, a Grant Thornton Hungary adóigazgatója.

Bár pontos részleteket még nem lehet tudni, de a szlovák adóhatóság egy szakmai konferencián már nagy vonalakban felvázolta a tervezett elektronikus forgalomkövetési rendszert (Electronic Transport Control System – ETCS). Céljuk egy olyan rendszer létrehozása, amely lehetőséget ad az árumozgások online nyomon követésére, a nagyobb átláthatóságra, a fiktív szállítások és az adócsalás csökkentésére, valamint a költségvetési bevételek növelésére.

Mostantól biztosra mehetnek a pénzügyőrök az ellenőrzésnél
Jobban „kibukhatnak” a visszaélések

A kelet-közép-európai régiót tekintve az adócsalások, visszaélések a szomszédos országban sem új keletű problémák. Már az uniós csatlakozás előtt is nagy mennyiségű fiktív számlával találkozott a hatóság, ami jelentős költségvetési bevételkieséssel járt. Az elmúlt időszakban pedig úgy tapasztalta a szlovák adóhivatal, hogy az adómentes termékimportnál (az ún. 42-es vámeljárás) a vámkezelt áruk szállítása során is gyakoriak az adóelkerülések. Ezek mellett továbbra is komoly problémának számít Szlovákiában is az uniós tagországokban körhintacsalásnak nevezett áfacsalással járó körbeszámlázás.

A fenti problémákra merült fel megoldási javaslatként egy magyar EKÁER-hez hasonló rendszer bevezetése. A szlovák ETCS a szállítmányokat valós időben ellenőrizné az előzetes elektronikus bejelentés és az ETCS-szám alapján, a járművek nyomon követése pedig az autópályadíj-rendszeren keresztül valósulna meg. Magyarországon az EKÁER hatására érezhető előrelépés történt az áfacsalások visszaszorításában. Az elektronikus árukövetés segítségével például több más eset mellett 2015 őszén élelmiszeripari áfacsaló bűnszervezetet lepleztek le, amelynek tagjai több száz millió forintos általános forgalmi adót csaltak el. A kirívó esetek között említhetőek azok a műtrágya-kereskedők is, akik fiktív számlákkal 1,2 milliárd forint áfa megfizetését próbálták megspórolni, és 2017 év elején buktak le.

„Amennyiben Szlovákia valóban bevezeti az elektronikus árukövetést, akkor a szlovák szabályozó hatóságnak és a helyi cégeknek is érdemes tanulmányozniuk a magyarországi eredmények mellett az átállás tanulságait is, hiszen nagy valószínűséggel náluk is előfordulhatnak majd hasonló gyermekbetegségek. Ezekre példaként említhetőek a gyűjtőfuvarok bejelentésével kapcsolatos problémák, a háromszögügyletek kezelése, az egyszerűsített bejelentés igénye és alkalmazása, valamint az elektronikus rendszerben fellépő üzemzavar” – részletezte Soós László.

Kockázat nélkül is biztosítékra kötelezi az újoncokat az EKÁER
Január 1-jétől változott az EKÁER-ben a kockázati biztosíték fizetésére kötelezettek köre: a múlt szerdától hatályos módosítás szerint kockázati biztosítékot kell fizetnie az új EKÁER-kötelezetteknek még nem kockázatos termékek esetén is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo