Saját Erőből: kreatív fiataloknak nyújtanak támogatást

A hazánkban élő, harmadik országból származó tehetséges, kreatív fiataloknak nyújt támogatást vállalkozói terveik megvalósításában a Saját Erőből 3.0 edukációs és mentorprogram. Az idén harmadik alkalommal megszervezett program számos innovatív vállalkozói ötlet megvalósulásához járult hozzá.

A Szubjektív Értékek Alapítvány 2016 szeptembere és 2017 novembere között harmadszor szervezte meg a Saját Erőből (Entrendeurs Budapest) projektet, melynek célja, hogy segítse a Magyarországon élő, az Európai Unión kívüli országokból származó fiatalok vállalkozási ötleteinek megvalósulását, növelve ezzel a külföldi fiatalok munkaerő piaci és társadalmi integrációjának esélyét. A Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap támogatásával létrejött programban olyan fiatalok vettek részt, akik saját ötletüket tervezik vállalkozássá alakítani vagy meglévő üzletüket akarják továbbfejleszteni.

A hazánkban élő, harmadik országból származó fiataloknak számos innovatív vállalkozási elképzelésük van, ám a megvalósítás menetével, lehetőségeivel és akadályaival nincsenek pontosan tisztában. A jogrendszer, az intézményrendszer, valamint a magyar nyelv ismeretének hiánya tovább nehezíti a vállalkozások beindítását. Ezeknek a nehézségeknek az elhárításában segíti őket a Saját Erőből program.

A NAV oktatná a kezdő vállalkozásokat
Az adózás rendjéről szóló törvénytervezet új jogintézményként nevesíti az állami adó- és vámhatóság által nyújtott szolgáltatások között a kezdő vállalkozások támogatását, mentorálását. Az új jogintézmény bevezetésének hátterében az utóbbi időben oly sokat hangoztatott, az adóhatóság szolgáltató jellegének erősítésére irányuló célkitűzések állnak.
A programban részt vevő fiatalok közül többen hagyományosabb üzleti tevékenységekben gondolkodnak: autókereskedést, online cipőboltot vagy ingatlan irodát nyitnak. Mások éppen nemzeti identitásukból származó tudásukat tervezik kamatoztatni Magyarországon: jógastúdiót, capoeira klubot vagy éppen spanyol nyelvű óvodát alapítanak. Megint mások az itt élő külföldiek magyar viszonyok közötti eligazodását könnyítik, és erre a szolgáltatásra építik vállalkozásukat: ingyenes budapesti programokat ajánló szolgáltatás, külföldi diákok magyarországi továbbtanulását segítő vállalkozás. Kreatív megoldásokat nyújt egy fotós, akinek indulását szintén a program segítette, vagy az egyedi design pólót kínáló vállalkozás.

A projektben résztvevők hétvégi workshopokon szerezhették meg a vállalkozás beindításához és működtetéséhez szükséges tudást: vállalkozási alapismereteket sajátíthattak el, pénzügyi témakörben juthattak információhoz, marketing ismereteket szerezhettek, segítséget kaptak céges weboldal készítéséhez. A jelentkezőket továbbá személyre szabott mentorprogram segítette a hazai piaci viszonyok felmérésében, a saját ötlet továbbfejlesztésében. A megszerzett tudás alapján elkészült vállalkozási terveket négy klubnap alkalmával mutatták be egymásnak és a potenciális érdeklődőknek. Mindemellett a résztvevők aktív támogatást kaptak üzleti kapcsolatok kialakításában mind a vállalkozók, mind pedig a befektetők körében.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo