SZEÜSZ, KÜNY, RNY, KAÜ - Ön sem érti?

Nem ragadt be a billentyűzet, nem is a legújabb rejtvényt közöljük, csak elolvastuk a Cégkapuval kapcsolatos tudnivalókat. Ahol például ezt találtuk: „A SZEÜSZ r. szerinti ügyfélkapus tárhely a KÜNY-regisztrációhoz kapcsolódó szolgáltatás megkezdését követően az adott KÜNY-ben szereplő személy tárhelyébe integrálódik.”  A Cégkapu működésére vonatkozó rövidítések és fogalmak értelmezésében olvasóinknak most segít a Stallum Adótanácsadó.

 

Még informatikában jártas szakember is elbizonytalanodik az új rendszerben alkalmazott rövidítéseken és mozaikszavakon, a civil pedig csak néz egy darabig.

KÜNY – KÖZPONTI ÜGYFÉL-REGISZTRÁCIÓS NYILVÁNTARTÁS Vezető szerv megállapodás alapján, a kihelyezéssel kapcsolatos költségei teljes megtérítése mellett jogosult munkahelyen vagy nyilvános eseményen kihelyezett ideiglenes regisztrációt működtetni.

RNY – RENDELKEZÉSI NYILVÁNTARTÁS Az ügyintézési rendelkezésben adott meghatalmazást az ügyfél az ügyintézési rendelkezésének nyilvántartását vezető szerv által rendelkezésre bocsátott azonosító megadásával igazolja.

Az ügyintézési rendelkezésben adott meghatalmazást az elektronikus ügyintézést biztosító szerv köteles elfogadni akkor is, ha egyébként az adott ügyben a meghatalmazásra jogszabály űrlap alkalmazását írja elő, feltéve, hogy az űrlap által megkövetelt adatokat az ügyintézési rendelkezésben adott meghatalmazás tartalmazza.

Még egy évig Ügyfélkapu
Januártól még nem kötelező a Cégkapu használata a gazdálkodó szervezeteknek, a jogszabály 2018-ra átmeneti időszakot vezetett be, a cégek jövőre is a képviselőik Ügyfélkapus tárhelyén keresztül kommunikálhatnak az adóhatósággal - közölte korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az ügyintézési rendelkezésben tett, a rendelkezési nyilvántartásban elérhető meghatalmazásra az ügyfél és meghatalmazottja nem elektronikus ügyintézés esetén is hivatkozhat, a meghatalmazás nyilvántartási azonosítójának közlésével vagy a meghatalmazás képi formátumú papíralapú másolatának bemutatásával.

Az elektronikus ügyintézést biztosító szerv a rendelkezési nyilvántartásra irányadó szabályok szerint a rendelkezési nyilvántartásban ellenőrzi a meghatalmazás érvényességét, amely ellenőrzéshez igénybe veheti a rendelkezési nyilvántartás erre vonatkozó ügynök szolgáltatását.

Az ügyintézési rendelkezésben tett, a rendelkezési nyilvántartásban elérhető meghatalmazás ellenőrzésének eredményét az elektronikus ügyintézést biztosító szerv rögzíti az ügy iratanyagában.

KAÜ – KÖZPONTI AZONOSÍTÁSI ÜGYNÖK

A KAÜ-azonosítás során ellenőrzésre kerülnek a természetes személyazonosító adatok (továbbiakban 4T), és egyedi felhasználó-azonosító adatok Cégkapu online regisztrációs felülete bejelentkezést követően vehető igénybe.

SZEÜSZ, illetve KEÜSZ szolgáltató

  • SZEÜSZ – szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások
  • KEÜSZ – központi elektronikus ügyintézési szolgáltatások
AVDH – AZONOSÍTÁSRA VISSZAVEZETETT DOKUMENTUMHITELESÍTÉS 

KEÜSZ keretében a szolgáltató a személyhez rendelésről kiállított igazolást elektronikus dokumentumba vagy az elektronikus dokumentumhoz kapcsolt záradékba foglalja, és azt - a hitelesítendő nyilatkozattal együtt - minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel, valamint minősített időbélyegzővel hitelesíti.

Az Igazolás tartalmazza az ügyfél nevét és a rendelkezésére álló azonosító adatok közül az ügyfél által megjelölt és az AVDH szolgáltatója által az azonosítási szolgáltatónál, a központi azonosítási ügynök, a rendelkezési nyilvántartás vagy az összerendelési nyilvántartás igénybevételével lekérdezett adatokat, valamint a nyilatkozat további azonosító adatait.

4T– TERMÉSZETES SZEMÉLYAZONOSÍTÓ ADATOK

Természetes személyazonosító adat a polgár

  • családi és utóneve, születési családi és utóneve,
  • születési helye,
  • születési ideje és
  • anyja születési családi és utóneve
BKSZ – BIZTONSÁGOS KÉZBESÍTÉSI SZOLGÁLTATÁS

Cégkapu-szolgáltatásból küldött/fogadott üzeneteket a 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendeletben meghatározott Biztonságos Kézbesítési Szolgáltatásra vonatkozó szabályok alapján kézbesíti a szolgáltató. Ugyanebben a rendeletben olvashatók az elektronikus ügyintézés részletszabályai.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo