Támogatást kaphatnak az állattartók a kéknyelv-betegség megelőzése érdekében

Állami támogatást kaphatnak állományuk beoltásához az állattartók a kéknyelv-betegség megelőzése érdekében, ahol pedig már felbukkant a kór, ott kötelező a vakcinázás, hogy a többi állat ne fertőződjön. Ennek költségét az állam állja – mondta Nemes Imre, a Nemzeti Élemiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában kedden – írja az MTI.

Hangsúlyozta, hogy a kéknyelv-betegség bejelentési kötelezettség alá esik, ezért az állattartóknak kötelező értesíteniük az illetékes hatóságot vagy az állatorvost, ha észreveszik a kór jeleit: a fertőződés után két héttel az állatok étvágytalanok lesznek, és nem mozognak, nyálzanak, könnyeznek, nyelvük megduzzad. Hozzátette, hogy a betegség csak nagyon ritkán jár az állatok elhullásával és nincs szükség a fertőzött állomány leölésére sem. A betegség emberre nem veszélyes, mivel csak a szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket és a vadon élő kérődző állatokat támadja meg, ám a meleg beköszöntével a kórt terjesztő törpeszúnyogok egyre aktívabbak – közölte.

Kép: Pixabay

Nemes Imre kiemelte, hogy a betegségnek a kivitel szempontjából van különösen nagy jelentősége: a vírusok a fertőzött állatokkal nagy távolságra is eljuthatnak. Magyarországra 2008-ban Franciaországból származó szarvasmarhákkal érkezett a kéknyelv-betegség, 2014-ben pedig a Balkánról terjedt át, és bár tavaly már nem találtak fertőzött állatot, még egy évre volna szükség ahhoz, hogy Magyarország hivatalosan is fertőzésmentes lehessen – közölte.

Át kell alakítani a mezőgazdasági támogatási rendszert
Magyarország is bekapcsolódott abba az európai szintű mozgalomba, amely a Közös Agrárpolitika reformját célozza. Az Európai Unió közös költségvetésének közel 40 százalékát a mezőgazdaság támogatására fordítja, a jelenlegi agrártámogatási rendszer mégsem tudta elérni kitűzött céljait. Számos szervezet mellett itthon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és WWF Magyarország is reformokat sürget.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo