Több egészség - kevesebb költség

Cégvezetőként nem csak az eszközök, az emberek amortizációjára is figyelmet kell fordítania. Az egészséges munkaerő nem csak jobban termel, de kevesebbe is kerül a cégének.

Nézzen végig a cégében dolgozókon. Egészségesnek tűnnek? Sportolnak eleget? Még inkább: kapnak a cégtől elegendő támogatást ahhoz, hogy egészségesen éljenek?

Sok cégvezető távol tartja magát és a vállalatot az egészségprogramoktól, hogy megkímélje magát a kiadásoktól. Azzal azonban nem számolnak, mennyibe is kerül a dolgozók gyenge egészségi állapota: az ebből származó indirekt kiadások/bevételkiesések egy sport- vagy wellnessprogram többszörösére is rúghatnak. Arról már nem is beszélve, hány nagyszerű dolgozót veszít el idő előtt egy cég az egészségügyi problémák miatt. A két kiadási tételt összerakva már valószínűleg akkora összeg jön ki, ami komoly nyomást jelent, hogy a cége részt vegyen egy hatásos programban.

Mivel rengetegszer elhangzik, mennyivel olcsóbb a megelőzés az utólagos kezelésnél, sőt programok/versenyek is alakulnak a sportos cégek között, itt az ideje, hogy Ön is elkezdje az egészséges életmódot promotálni a dolgozói között. Ha azonban az üres frázisok önmagukban nem hatják meg, álljon itt néhány szám is: Az Aflac WorkForces Report (AWR) tavalyi felmérése szerint az Egyesült Államokban a betegség miatti hiányzások száma 28, a céges egészségügyi kiadások 26 százalékkal csökkentek azoknál a vállalatoknál, ahol létezett valamiféle egészséges életmódot támogató program. A tengerentúlon a programban részt vevő dolgozók aránya 61 százalék volt.

Kép:PP archív

Mindenkinek árt
A legfrissebb felmérések szerint az európai vállalatok évente eurómilliárdokat vesztenek a munkavégzésből kiesettek miatt, akiknek távolmaradása a nem megfelelő munkakörülményekkel legalábbis összefüggésbe hozható. Hat fejlett európai országban ez a kieső összeg meghaladja az évi 42 milliárd eurót.
A mozgásszervi problémák nem csak az életminőséget befolyásolják negatívan, de a kereső- és munkaképtelenség okai között a második helyen állnak a betegségtípusok között. 60%-ban vezetnek korai nyugdíjazáshoz, illetve táppénzre kerüléshez. A munkaképtelenség leggyakoribb oka pedig egyszerűen a derékfájás.
Európai Uniós szinten a tagállamok átlagosan évente a GDP-jük 4%-át, Magyarországon kb. 880 milliárd forintot fordít a munkáltatók és az állam a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések következményeinek kompenzációjára. Az európai statisztikákat figyelembe véve kijelenthető, hogy ennek az összegnek a fele, vagyis Magyarországra vetítve mintegy 440 milliárd forint, azaz kb. egy 4-es metró árával azonos nagyságrendű érték, a munkahelyi stressz nem megfelelő kezelése miatt vész el.
Ha úgy döntött, Ön is kipróbálná egy hasonló program hatását a cégén, adunk néhány ötletet, hogyan teheti azt minél sikeresebbé.
  • Legyen a program közérthető. Olyan területekre igyekezzen fókuszálni, amelyek érintik a dolgozók mindennapjait, az egészséges táplálkozás, munkahely és csapat körül forognak. Szervezzen közös futásokat, hívjon masszőrt a házhoz a stressz csökkentése érdekében, kínáljon nekik néhanapján egészséges ételeket.
  • Vonjon be minél több dolgozót. A részvételt jutalmazza, ne a szándékot: ne fitnesszbérletet adjon béren túli támogatásként, hanem sportfelszerelésre költhető kupont azoknak, akik eljönnek a cég által szervezett eseményekre. A Gallup egy felmérése szerint az elkötelezett dolgozók 21 százalékkal nagyobb lelkesedéssel vesznek részt a cég wellness-programjain, mint azok, akik a hátuk közepére kívánják a céget. Próbálja meg őket is bevonni a sportba és a cég életébe, hogy többet sportoljanak, legyenek egészségesebbek - ezzel még a céges morált is pozitívan tudja majd befolyásolni.
  • Helyezze előtérbe a táplálkozást. Szervezzen előadásokat táplálkozási tanácsadók segítségével, szervezzen munka utánra egészséges szakácsiskolát. Igyekezzen aktívan is támogatni az egészséges táplálkozást - kínáljon körbe néha gyümölcsöket a kollégák közt vagy tegye elérhetővé őket az iroda néhány pontján.
  • Folyamatosan hirdesse az egészséges életmódot. Ahelyett, hogy néha megemlítené itt-ott az épp aktuális egészségeséletmód-programot, hirdesse aktívan a dolgozók körében a céges eseményeken, nagyobb meetingeken. Helyezzen el szórólapokat a hirdetőtáblákon, küldjön körbe havonta hírlevelet.
  • Nem csak a test a fontos. Hirdesse a pénzügyi egészséget is a dolgozói között, hiszen az anyagiak miatt való aggódás jelentősen visszaveti a koncentrálóképességet, az aktivitást, a hatékonyságot. Tanítsa meg őket, hogyan tudnak okosan költeni, megtakarítani, befektetni. Ajánljon hosszú távú megtakarítási programokat, ha a cég büdzséjébe belefér, támogassa is meg ezeket.
Végső soron minden program sikere a dolgozók részvételén múlik. Ha azonban sikerül megnyerni őket egy sokoldalú, szórakoztató és mind egészségügyileg, mind pénzügyileg előremutató programhoz, a dolgozói olyan magasságokba repítik majd a cég mutatóit, amelyről álmodni sem mert.

A cikk az alábbi írás alapján készült

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo