Több ezer cégnél hiába várják a fizetést

A vállalati bankszámla tulajdonosok nagy része nyilatkozott december 31-ig tényleges tulajdonosáról, több ezer számlát azonban - azokét, akik nem tették meg a nyilatkozatot határidőre - a törvénynek megfelelően zárolták a bankok.

Még nem késő feloldani a zárolást - Kép: SXC

A pénzmosás elleni törvény 2013. július 1-jei módosítása nyomán a jogi személyiséggel rendelkező hazai vállalkozások és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, valamint az egyéb jogi személyek, például alapítványok, egyesületek képviselőjének 2014. december 31-ig kellett írásban nyilatkozniuk a számlavezető hitelintézetüknél tényleges tulajdonosukról, amennyiben ezt korábban nem, vagy nem a jogszabálynak megfelelő tartalommal tették meg. A zárolás feloldása érdekében az ügyfeleknek pótolniuk kell a nyilatkozatot, amelyet több csatornán  is rendelkezésre bocsáthatnak: postai úton, személyesen a bankfiókokban vagy vállalati irodákban, faxon, e-mailben szkennelt formátumban.

A kapcsolódó tudnivalókat itt olvashatja!

Az OTP Bank arról tájékoztatta az MTI-t, hogy érintett ügyfeleinek 95 százaléka időben leadta nyilatkozatát. Az önkormányzati ügyfeleket nem számítva körülbelül 196 ezer nem lakossági ügyfele van az OTP Banknak. Január 1-jén tízezer ügyfélnek hiányzott a megfelelő nyilatkozata, ám ezek döntő többsége csak minimális számlaforgalmat bonyolít le.

A törvényi előírásnak megfelelően, amíg a nyilatkozatot meg nem kapja, a bank nem teljesíti az ügyfél által kezdeményezett tranzakciókat. Ha az ügyfél leadja a nyilatkozatot, attól kezdve ismét zavartalanul forgalmazhat tovább a számláin.

A K&H Bank  a jogszabály adta határidőnél szigorúbb határidőt jelölt ki. Ehhez a határidőhöz igazította a bank az összes releváns teendőt - váalszolta a pénzintézet az MTI kérdésére. Ennek köszönhetően mostanra az érintett ügyfélkör legnagyobb része rendelkezik a szükséges érvényes nyilatkozatokkal. Jelenleg mindössze néhány olyan alapítvány vagy egyesületet van, amelyek nem felelnek meg az új törvénynek, mivel az ő számlazárásuk, kezelésük nem normál ügymenet szerint történik (például hatóságilag zárolt számlák, letéti számlák).

Vállalati számlacsomagok: melyik, kinek éri meg?
A friss cégeknek nem könnyű. Ugyan több akcióval próbálják a bankok magukhoz kötni már alakulásuk után a vállalkozásokat, de a díjakat jobban ismerve rögtön kitűnhet, hogy csak szélsőséges esetekben számít olcsónak az adott csomag.
Az UniCredit Bank több lépcsőben, folyamatos és többcsatornás tájékoztatással hívta fel ügyfelei figyelmét a december 31-ei határidőre. Az év végi ünnepek előtt e-mailben és SMS-ben is értesítették az érintetteket, majd telefonos ügyfélszolgálatunk kereste az addig még nem nyilatkozó ügyfeleket.

Az érintett vállalati, vállalkozói ügyfelek csupán elenyésző százaléka, többségében a számlán tranzakciót csak ritkán kezdeményezők nem tettek az előírásnak megfelelő nyilatkozatot. Az utolsó pillanatokban és még azon túl is számos nyilatkozat érkezett az UniCredithez, így arra számítanak, hogy a közeljövőben ez a minimális arány is tovább csökken.

Az Erste Bank több tízezer ügyfelet azonosított nyilvántartásaiban, akik kötelesek voltak tényleges tulajdonosi nyilatkozatot tenni 2014. december 31-ig. Az érintett ügyfelek megkeresése már 2014. tavaszán megkezdődött, amelyhez az Erste több információs csatornát is igénybe vett. A határidőig nem nyilatkozó ügyfelek számláit 2015. január 1-től a bank a törvény szerint zárolta.

Bankváltás 7 egyszerű lépésben
Az elmúlt hónapok banki díjemelései nyomán a vállalkozások banki költségei drasztikusan emelkedtek. Az azonos banki műveletek mellett is nem ritkán tízszeres, esetenként ennél is nagyobb különbségek miatt több cég is a bankváltás mellett döntött, az ezzel együtt járó procedúra azonban sokakat elriasztott attól, hogy meg is valósítsák terveiket. Szakértőnk Gergely Péter a teendőket 7 egyszerű lépésben összefoglalva mindenkit arra biztat, hogy ne habozzon váltani, megfelelő tájékozódás és előkészítés mellett ugyanis ez messze nem olyan bonyolult, mint az kívülről látszik.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo