Több száz magyar cégnek lesz égető kérdés egy befektető fellelése

Néhány éven belül több száz magyar vállalat számára lesz égetően aktuális kérdés a megfelelő szakmai befektető, stratégiai partner megtalálása, valamint a „forgalomképes” üzleti vállalkozás kialakítása, mely nagy kihívás és éles verseny elé állítja a cégeladást tervező vállalkozásokat.

„Az Európai Kockázati Tőke Egyesület (EVCA) legfrissebb adatai alapján a kockázati tőkebefektetők által bonyolított cégeladások összértékének 85 százaléka szakmai befektetők felé realizálódott tavaly a közép-európai régióban. Az exit vagy a cég teljes eladását, vagy a kockázati tőkés által birtokolt részesedés értékesítését jelenti. Az exit stratégiája elsősorban az üzletág természetétől, a növekedési potenciáltól, és a regionális fókusztól függ.

A projekt gazdának mindhárom tényező kapcsán tisztában kell lennie a cég helyzetével, potenciáljával, ismernie kell a versenytársait, és azt is figyelemmel kell követnie, hogy milyen fejlesztések, felvásárlások, egyesülések zajlanak az adott szektorban. Csak ezen fókuszterületekre koncentrálva kereshet eredménnyel olyan stratégiai partnert, aki szakmai befektetőként is hatékonyan hozzájárul a további növekedéshez.

„A gyakorlat azt mutatja, hogy az exitek döntő többsége szakmai befektetővel valósul meg. Az alkupozíciót és a végkifejletet is döntően befolyásolja az elvárások tudatos kialakítása már a tárgyalások megkezdése előtt, a vállalkozás és piacainak alapos ismerete, valamint a másik fél piaci potenciáljának megfelelő felmérése és értékelése” - hangsúlyozta Andreas Reinthaler, az M27 csoport európai ügyvezető partnere. – „A legkedveltebb befektetési irányok a stratégiai partnerek körében jelenleg a környezetipar, az online és IT, az elektronikai, valamint az egyéb technológiai újításokkal foglalkozó cégek, de a tradicionális iparágaknak is inkább a szakmai befektetők körében van esélyük, mint a kockázati tőkénél” – vázolta fel az aktuális trendeket Andreas Reinthaler.

Sikeres befektetők tapasztalatai

Mitől válik egy cég jó befektetési célponttá?
A befektetési szempontból vonzó cégek kritériumai iparágtól függetlenül többé-kevésbé azonosak. Vagy valamilyen egyedi termékkel, szolgáltatással vannak jelen a piacon, vagy innovatív üzleti modellt, megoldást alkalmaznak akár az értékesítés, marketing, termelés vagy más vállalati folyamatok területén. Nem minden esetben az a fontos, hogy a cégnek piacvezetői pozíciója, kizárólagossági jogai vagy a hatalmas forgalma és eredménye van-e, hanem sokkal inkább az, hogy a többi piaci szereplő közül a céltársaságot az általa értékesített termékek, alkalmazott eljárások és folyamatok megkülönböztessék, és ezáltal bizonyos szintű versenyelőnyt biztosítsanak számára.
Oszkó Péter, az első sikeres hazai Jeremie exitet megvalósító PortfoLion elnök-vezérigazgatója beszédében rámutatott: A Cryo Management Kft sikeres exitjének kulcsa az alapítók rugalmassága és az eredményességre való törekvése volt. Felismerték, hogy a piac nem az elsődlegesen kifejlesztett innovációtól, hanem annak egyik „melléktermékétől“ „jött lázba“. Követték a befektető javaslatait, és a siker érdekében ebbe az irányba koncentrálták az erőforrásokat és a fejlesztések fókuszát.

Szabó György, az elmúlt évek során több mint 5 milliárd forint értékben akvizíciókat megvalósító Sanoma Media Budapest elnök vezérigazgatója úgy véli, hogy egy szakmai befektető számára legalább annyira fontos a látványos, bizalmat keltő és aktív piaci jelenlét, mint amennyire ez vonzóvá tesz egy-egy projektet a befektetők számára. Azáltal hogy a Sanomának van egy ismert és folyamatos befektetői története számtalan befektetőt kereső projekt közül válogathat. Szakmai befektetőként úgy látják, sokkal jobban megéri egy már működő termékbe, üzletbe beszállni, mint egy kezdőbe, vagy indítani egy sajátot. Ami már bizonyított, az vélhetően nem fog elbukni. A legfőbb kihívások közé sorolta annak a helyzetnek a kezelését, amikor a kicsiként sikeres vállalat a stratégiai befektető struktúrájába kerülve elveszti dinamizmusát, és ezáltal eredményességét is.

René Berger, az európai piacon több cégbe is befektető Next.March ügyvezető igazgatója, a Mercedes Grand Prix elnökségi tagja rámutatott: „a befektetők jellemzően a látványos, izgalmas „sztorikat” keresik, amelyek nyomot hagynak a piacon. Minél inkább felkelti a befektetők figyelmét egy-egy projekt, annál könnyebb az exit, ráadásul a választás, hogy melyik befektetőt választja, az „eladó” kezében van.” A svájci, osztrák és német piacon is tapasztalatot szerzett szakember mindig azt az elvet követte, hogy már jó előre kinézte, kinek fogják a befektetést értékesíteni, és azon dolgozott, hogy ez a cél megvalósuljon. Ám később fontos volt valahogy megoldani, hogy a szakmai befektető mégis úgy ítélje meg, ő maga talált rá a projektre, és nem őt találták meg!

Időben bevonni külső szakértőket

A konferencia panelbeszélgetésében részt vevő szakértők egyöntetűen a külső tanácsadók bevonásának fontosságára hívták fel a figyelmet. Minden befektető átvilágíttatja a felvásárolni kívánt céget, éppen ezért aki exitre készül, érdemes előre gondolkodni, és már jóval az eladás előtt bevonni külső szakértőt a cég jogi, pénzügyi „rendbetétele” érdekében, de stratégia nélkül sem érdemes ennek a folyamatnak nekivágni. A milliárdok sokszor apró dolgokon buknak el, jobb, ha nem a szerződés aláírása előtt esnek ki a csontvázak a szekrényből. A tulajdonosok, ügyvezetők sokszor hajlamosak azt gondolni, ők képviselik legjobban a cégüket a befektetők előtt, ami részben igaz is, de a tárgyalási folyamat egy hosszú, számos üzleti területet érintő, kemény játszma, amely során elengedhetetlen a megfelelő szakértők bevonása a részfolyamatok magas szintű előkészítése és végrehajtása érdekében – vonták le a konklúziót a kerekasztal beszélgetés részt vevői.

Hogyan szerezzünk befektetőt?
A nagy üzlethez nem elég egy világmegváltó ötlet, el is kell azt adni. Sok kiváló üzleti ötlet bukik meg a tulajdonos nem megfelelő hozzáállásán. Az alábbiakban pontokba szedtük, mire érdemes figyelmet fordítani, hogy meggyőzzük az üzleti angyalokat és más befektetőket, hogy az elképzelésünk igenis életképes.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo