Tokaj: túl a furminton

Tokaj hazánk egyik legkedveltebb borvidéke. Bár a 2000-es évekig Tokaj neve egyet jelentett az édes borokkal, a hegyaljai borászok bebizonyították, hogy száraz boraik is méltók a fogyasztók figyelmére. A nemzetközi szinten is ismert és elismert tokaji aszúk mellett a különleges terroirt visszatükröző, elsősorban furmintból és hárslevelűből készült tételek hazánkban és határainkon túl is egyre keresettebbek.

Tokaj-Hegyalja közel 60 pincészetének több mint 150 borát kóstolhatja, aki ellátogat a Winelovers Tokaji Március Nagykóstolójára március 24-én, szombaton a budapesti Corinthia Hotelbe. A kiállító pincészeteknél mind borstílusok, mind szőlőfajták tekintetében változatosságra számíthatnak a vendégek: friss és korábbi évjáratokból származó száraz, félédes és késői szüretelésű édes tételek, birtokborok, dűlőszelektált borok, a töretlenül népszerű furmint fajtaborok és furmint alapú házasítások mellett természetesen a hárslevelű és a sárgamuskotály sem hiányozhat a kínálatból, de felbukkannak kabarból, kövérszőlőből és zétából készült borok is.

A nagykóstoló programját a Borkollégium Pop-Up School ingyenes kiselőadásai színesítik. A Skoda-Schiller támogatásával létrehozott Tokaji Különlegességek Termében a tokaji borkínálat csúcsát jelentő 5 és 6 puttonyos tokaji aszúkból 30 különböző tétel, tokaji pezsgők, valamint a Szepsy Pincészet és és Demeter Zoltán Pincészete válogatott borai fogyasztás alapján, térítés ellenében lesznek kóstolhatók.

Kép:MTI

Újdonság az MTÜ-vel együttműködésben megnyíló Szakmai terem, ahol a HoReCa ágazat képviselőit a borvidékhez kapcsolódó előadások és kóstolók, valamint a borászokkal való személyes eszmecsere lehetősége várja.

A borvidék iránt kiemelten érdeklődő vendégek három mesterkurzusra is befizethetnek. Demeter Zoltán előadása részben a 2016 évjárat, részben pedig korábbi, kivételes tételek bemutatója, középpontban a borkészítő és a borfogyasztó felelősségének kérdéskörével. Ifjabb Szepsy István kilenc boron keresztül (köztük forgalomban nem kapható tételekkel) ad áttekintést a Szepsy portfólióról. A Disznókő Szőlőbirtok 25 évét Mészáros László birtokigazgató foglalja össze, a pincészet legszebb borai közül válogatva.

Térkép készül a magyar borokhoz
„Számos fórumon felmerül a kérdés: Tokaj vagy furmint? Mi úgy gondoljuk, a borvidék fő erőssége a hagyományok és megújulás ötvözésében, a különleges minőség iránti elkötelezettségben és a borstílusokon belüli sokszínűségben rejlik. Ezt szeretnénk a Tokaji Március Nagykóstoló vendégeinek is megmutatni.” összegezte Ádám Boglárka, a Winelovers rendezvények főszervezője.

A tesztgyőztes tokajik – meglepetés a száraz borok mezőnyében

A nagykóstolót immár hagyományosan megelőző bortesztet száraz és édes kategóriában hirdették meg a szervezők. A független szakmai zsűri a több, mint 70 bort vakon kóstolva, egységes és objektív szempontok szerint, a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (Les Grands Concours Internationaux De Vins Et Spiritueux) által ajánlott és UIOE, valamint az OIV által kialakított 100 pontos, pozitív bírálati lap alapján bírálta.

A száraz borok toplistája több szempontból is meglepetésekkel teli. A lista élére egy olyan szőlőfajta – a kabar – bora került, amellyel önmagában ritkán találkozhatunk; a hárslevelűk pedig háttérbe szorították a furmintokat.

Top 10 száraz tokaji bor

  • Péter Pincészet, Tokaji Kabar 2016
  • 2-3. Gizella Pince, Szil-völgy Furmint-Hárslevelű 2016
  • 2-3. Palkó Pince, Báthori Hárslevelű 2015
  • 4-5. Erzsébet Pince, Király dűlő Furmint 2016
  • 4-5. Pajzos Tokaj, Tokaji Hárslevelű Selection 2015
  • 6-7. Erzsébet Pince, Estate Furmint 2016
  • 6-7. Holdvölgy Pincészet, Expression Tokaji Hárslevelű "Becsek" dűlő 2015
  • Tokaj Classic, Mád Furmint Király Grand Cru 2015
  • Hangavári Pincészet, Furmint Lapis 2015
  • Sanzon Tokaj, Classic Furmint 2015
Az édes borok mezőnyében a papírforma érvényesült: csak aszúkat találunk a legjobb tíz között.

Top 10 édes tokaji bor

  • 1-2. Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, 6 Puttonyos Tokaji Aszú 2013
  • 1-2. Pelle Pince, Tokaji Aszú 2013
  • Grand Tokaj, Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013
  • 4-5. Grand Tokaj, Tokaji Aszú 6 puttonyos, Szarvas 2013
  • 4-5. Tokaj Classic, Tokaji Aszú 6 puttonyos 2006
  • Pajzos Tokaj, Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013
  • Béres Szőlőbirtok, Tokaji Aszú 5 puttonyos 2011
  • Hangavári Pincészet, Tokaji Aszú 6 puttonyos, Lapis 2013
  • Hímesudvar Pincészet, Tokaji Aszú 2013
  • Tokaj-Hétszőlő, Tokaji Aszú 5 puttonyos 2008
Kielmayer Kristian a következőképp foglalta össze a kóstoló tapasztalatait: „A sor izgalmas volt, a hárslevelűk és hárslevelű alapú házasítások emelkedtek ki eleganciában és komplexitásban. A dűlős borok mellett éppen ezért a hárslevelűnek nagy jövője van. A tokaji aszú kincs és érték Magyarország és a világ számára – ez most is bebizonyosodott.”
Desztinációs szemlélet kell a fejlesztésekben
Újabb kiemelt turisztikai régiók kijelölésére kerülhet sor – árulta el a Piac & Profitnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője. A szakember arra számít, hogy ebben az évben is folytatódik a fellendülés az ágazatban, és ideje, hogy a fellendülésből a vidék is nagyobb mértékben részesüljön.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo