Traktorra pályázott? Már a héten nézheti a postaládát

Már a héten értesítést kapnak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) azok a gazdák, akik támogatásban részesülnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból új, környezetbarát, energiahatékony kertészeti gépek beszerzésére.

Kép: SXC

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatás a kertészeti ágazat technológiai színvonalának javítását tűzte ki célul, ennek megfelelően óriási sikert aratott a gazdák körében.

Kis értékű kertészeti gépekre több mint 1700-an nyújtották be igényüket, nagy értékű gépekre pedig közel 300-an pályáztak. Kis értékű gépek esetében 35 millió, nagy értékű gépek beszerzésénél 140 millió forint volt a maximálisan elszámolható összeg. A kis értékű gépek beszerzésére most induló és korábban alakult vállalkozások is, míg nagy értékű gépekre csak működő vállalkozások pályázhattak. A támogatás mértéke 35-45 százalék között változik. A beérkezett igény mind a kis értékű, mind pedig a nagy értékű gépek esetében közel 10-10 milliárd forint volt. A Miniszterelnökségen működő Irányító Hatóság több mint 1800 kérelmet támogat, melynek összértéke – a kiíráskor tervezett 10 milliárd forinttal szemben – meghaladja 18 milliárd forintot.

Az MVH a mai nappal meg is kezdi a támogatási döntések postázását, ezzel is segítve a gazdálkodókat, hogy a fejlesztéseik befejezésére elegendő idő álljon rendelkezésükre. A Miniszterelnökség múlt heti rendeletmódosításának köszönhetően a megvalósítási határidő és a kifizetési kérelem benyújtási határideje is meghosszabbodott. Az időpontok egységesen 2015. október 15. napjára változtak.

Tolonganak az uniós pénzekért
A korábbi uniós programozási időszak pályázatain nyertes kis- és középvállalkozások több mint 90 százaléka készül arra, hogy újra uniós források igénybe vételével hajtson végre fejlesztéseket – derül ki az OTP Bank felméréséből.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo