Újra nőtt a nonprofit gazdasági társaságok száma

Bár idén 20%-kal ugrott meg a nonprofit gazdasági társaságok száma a megelőző évhez képest, 10 éves fennállásukat mégsem tekinthetjük sikertörténetnek – nyilatkozza Hantos Zoltán az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A nonprofit gazdasági társaság az egyik legfiatalabb gazdasági forma. 2007. július 1. óta lehet ilyen társaságokat létrehozni Magyarországon. Bármely társasági forma alapítható nonprofit gazdasági társaságként: így lehet közöttük betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, vagy részvénytársaság is. Ezek a cégformák egy sajátos „hibridnek” tekinthetőek, hiszen bevételeiket jellemzően gazdasági tevékenységből szerzik, viszont a keletkező „profit” nem kerülhet szétosztásra a cégtulajdonosok között, hanem azt bizonyos, meghatározott közösségi célok elérésére, közösségi szükségletek kielégítésére használják fel. A nonprofit gazdasági társaság is kérheti a közhasznú minősítés megszerzését, ha az előírt törvényi feltételeknek megfelel - olvasható az Opten közleményben.

Vállalkozások száma (Forrás: OPTEN)

A nonprofit gazdasági társaságok száma az alapítványokkal és az egyesületekkel szemben nem jelentős. Jelenleg 5261 ilyen vállalkozás működik hazánkban, ami a kb. 21 000 darab alapítvány és a kb. 40 000 darab egyesület mellett a nonprofit szervezetek kisebbségét alkotják.

A bejegyzésüket létrehozó törvény hatályba lépésének évében 1676 darab nonprofit gazdasági társaságot alapítottak, és számuk 2015-ig folyamatosan, évről-évre emelkedett, míg a tavalyi évben bekövetkezett enyhe csökkenés után, idén ismét jelentősen megugrott a számuk.

2016 sem hozta el a rendszerváltást a cégeknél
Az elmúlt év sem hozott trendfordulót a fiatal generáció cégalapítási kedvében. Noha közel 10 ezer új vállalkozást jegyeztek be a 18-40 év közöttiek, de az idősebb korosztály továbbra is magasan felülreprezentált az üzleti életben. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke arra figyelmeztet, hogy a generációváltás a hazai kis és közepes vállalatok harmadánál a legégetőbb probléma lesz öt éven belül.
Nettó árbevétel tekintetében az indulás évében (2007) 229 milliárd forintról 2012-ig 450 milliárd forintra ugrott a cégek teljesítménye. 2013-ban viszont az előző évhez képest 8%-os bevételcsökkenést kellett elszenvedniük. 2014 és 2015-ben pedig folyamatosan csökkent az árbevételünk, egészen 384 milliárd forintig. Sajátos jogi helyzetük miatt a nonprofit gazdasági társaságok a nonprofit szervezetek és a nyereségorientált vállalkozások számára kiírt pályázatok többségén egyaránt indulhattak, ennek pozitív hatása azonban nem mutatható ki a pénzügyi adataikból.

Hasonló trendet mutat a cégek alkalmazotti számának vizsgálata. 2008-ban több mint 58 000 főt foglalkoztattak, ami 2012-ig 105 000 főre emelkedett, majd a rákövetkező évtől egyenletesen csökkent az alkalmazottak száma. 2015-ben már csak 82 000 fő létszámot jelentettek le.

A veszteséges cégek aránya 2007 és 2011 között 29%-ról 35%-ra nőtt és utána stabilizálódott az ezt megközelítő értékeken. Cégméret tekintetében a nonprofit gazdasági társaságok túlnyomórészt kis és középvállalkozási méretben működnek. A nagyvállalatok aránya a vizsgált időszakban 1-3% között mozgott.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo