INNOVÁCIÓS DÍJ
Van egy jó ötlete?
A díjazott magyar innovációk hozzájárulnak majd az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) gazdaságfejlesztési program sikeréhez, amelyben az innováció kiemelt helyen szerepel - mondta Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezető igazgatója.
Az ügyvezető igazgató emlékeztetett rá, hogy a Magyar Innovációs Alapítvány a 2010-ben jelentős és kiemelkedő gazdasági hasznot felmutató innováció elismerésére nemrégiben tizenkilencedik alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, amelyre február 9-ig lehet jelentkezni. A szövetség adatai szerint a Magyar Innovációs Alapítvány eddigi tizennyolc Magyar Innovációs Nagydíj pályázatára beérkezett 943 pályaműből 829 megvalósult sikeres innováció, közülük 146 kapott különböző elismerést.
A jelenlegi kiírás szerint a díjra azok Magyarországon bejegyzett vállalkozások pályázhatnak, amelyek a 2010. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel - új termékek, eljárások, szolgáltatások értékesítésével - jelentős üzleti hasznot értek el. Az elbírálás során a 2010-ben elért többleteredmény, többletárbevétel, egyéb műszaki, gazdasági előnyök szempontjai mellett az innováció eredetiségét, újszerűségét, illetve társadalmi hasznosságát is értékelik.
Az Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítményeket az idén is további hat kategóriában innovációs díjjal is ismerik el. A legeredményesebb, 2005 után alapított innovatív mikro- vagy kisvállalkozás a Magyar Innovációs Szövetség Innovációs Különdíját kapja. A díjazottak egyike megkapja az Iparfejlesztési Közalapítvány Szervezési Innovációs Díját is.
A díjakat - a tervek szerint - 2011. március végén adják át az Országházban.
- Szenzoros autógumi, nanonapelem - Magyar újdonságokkal ismerkedtek koreai cégek
- Itt mutatkoznak be a legígéretesebbek
- Hosszú idő egy ötletet megvédeni
- Várják a vállalkozások véleményét
- Ők a legjobb menedzserek Magyarországon!
- Fiatalok, de kiváló bort készítenek
- Legnagyobb vállalatait díjazta Hajdú-Bihar
- Ki fejlődik a legdinamikusabban Magyarországon?
- Íme, a legsikeresebb magyar női vezető!
- "Mi lesz így a magyar fejlesztésekkel?"















