Vannak etikus cégek?

Ma is akad számos vezető, vállalkozó, aki úgy irányítja cégét, hogy közben felelősséget vállal a munkatársaiért, az üzleti partnereiért, a szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fenntartható fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javításáért. Válsághelyzetekben szerepük, példamutatásuk egyre fontosabbá válik.

 

Nehéz helyzetben felértékelődik az a képesség, hogy az üzleti élet szereplői a környezet (szűkebb tágabb, emberi, természeti, üzleti) érdekei miatt át tudják értékelni a várható üzleti hasznot, illetve be tudják illeszteni cselekedetinek célrendszerébe a fenntarthatóság globálisabb céljainak szolgálatát is. Azok a cégek, amelyek képesek erre, nemcsak hosszútávon, működésük során lesznek sikeresebbek, de elismerésben is részesülhetnek. A Piac & Profit elkötelezett a fenntartható fejlődés és az etikus működés mellett, főszerkesztője ezért alapította 2000-ben László Ervin filozófussal az Üzleti Etikai Díjat. Az idén 13. alkalommal nevezhetnek cégek és vállalatok 4 kategóriában (nagyvállalat, multinacionális vállalat, középvállalat, kisvállalat).

Az etikus cégek dicsőség táblájára az elmúlt években felkerült a nagyvállalatok közül többek között az E.On, a Magyar Telekom és a Dreher Sörgyárak. De olyan kis- és középvállalkozások is elnyerték az elismerést mint a Hajtás Pajtás Futárszolgálat, Bakosfa Kft. A dicsőségtáblán eddig 46 cég foglal helyet, Üzleti Etikai díjat csak egyszer lehet kapni.

Az önjelöléseket szeptember 12-ig fogadják a szervezők, jelentkezés és bővebb információ itt olvasható

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo