Végre az EU is belép a 21. századba

A digitális kornak megfelelő adatvédelmi rendelet léphet hatályba 2018-tól, miután az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak sikerült megegyeznie az Európai Unió új adatvédelmi reformjának egyes elemeiről.

Kép: Pixabay

Ennek köszönhetően az európai lakosoknak nagyobb befolyásuk lesz személyes adataik kezelésére, illetve bizonyos esetekben az EU-n kívüli nagyvállalatoknak is az európai adatvédelmi jogszabályoknak kell majd megfelelniük. Az EU Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága csütörtök reggel megszavazta a rendeletet, így arról 2016-ban dönthet az Európai Parlament. Ezt követően a tagállamoknak két év áll rendelkezésére a jogszabályok hatályba léptetésére.

Az uniós szervek az adatvédelmi szabályokat megszegő cégek pénzbüntetésének mértékében is megegyeztek, e szerint a szankció akár éves bevételük négy százalékát is elérheti, ami a nagyvállalatok esetében akár több millió eurót is jelenthet.

(Már nem kell Amerikába utaztatni az adatokat!)

„A hazai adatkezelők számára fontos, hogy a rendeletre való felkészülés jegyében első lépésként megvizsgálják, hogy a személyes adatok kezelésére vonatkozó gyakorlatuk egyáltalán megfelel-e a jelenlegi adatvédelmi szabályoknak, mert sokszor már itt is gondok vannak. Az adatkezelések ezen alapkérdéseinek rendezése után megkezdődhet a tényleges felkészülés a rendelet egyes speciális, új szabályainak történő megfelelésre, amennyiben ezek alkalmazandóak lesznek az adatkezelőre. Remélhetőleg ebben a tekintetben a jogalkalmazókat a hatóság is segíteni fogja ajánlásaival, állásfoglalásaival” – hangsúlyozta Kozma Zoltán, a DLA Piper nemzetközi ügyvédi iroda ügyvédje.

Kiszervezik a biztonságot
Ahogy az informatikai szolgáltatások egyre inkább a cégek főtevékenységének részévé lépnek elő, egyre több vállalat szervezi ki szakértőknek az IT-biztonsági feladatokat. A cégek így akár 30-50 százalékot is spórolhatnak így költségeiken
Andrus Ansip digitális piacért felelős európai biztos kihangsúlyozta, hogy a megfelelő adatvédelem versenyelőnyt jelent valamennyi vállalat számára, így le kell győzni a határokon átnyúló adatáramlás helyi gyakorlatban és az egyes tagállamok jogszabályaiban szereplő akadályait. Vera Jourová igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztos hozzátette, az egységes digitális piaci szabályozás nem csupán erős védelmet fog biztosítani az állampolgárok és vállalatok számára, de újabb lehetőségeket nyit, és az innovációt is képes ösztönözni.

Az általános adatvédelmi rendelet nagyobb kontrollt fog biztosítani a természetes személyeknek a személyes adataik felett.

Ezzel párhuzamosan a vállalatok üzleti, piaci és innovációs előnyt kovácsolhatnak az új szabályokból. Az egységes adatvédelmi szabályoknak köszönhetően a több tagországban tevékenységet ellátó vállalatok könnyebben és olcsóbban folytathatják tevékenységüket. Az EU-n kívüli vállalatokra is a rendelet lesz irányadó, ha Európa területére irányulóan is szolgáltatást nyújtanak adatalanyoknak. A több tagállamban leányvállalattal rendelkező társaságoknak kizárólag egy adatvédelmi hatóság felé kell majd eljárniuk, mégpedig abban az országban, ahol a központi ügyintézésük helye van (One Stop Shop). A nagyobb adatkezelőknek kötelező lesz adatvédelmi felelőst kinevezni. Szigorúbb lesz az adatkezelők elszámoltathatósága is.

Tizenhárom IT-trend amire figyelni kell jövőre
Aktívabb bűnözők, terjeszkedő okosvárosok, hálózatba kapcsolat ipari termelés, viselhető okoseszközök – a Symantec és a Norton szakembereinek segítségével összegyűjtöttük mire kell figyelnünk és mire kell vigyáznunk az infokommunikáció területén a jövő évben.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo