Világszerte népszerűsítik a magyar agrárinnovációt

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja, hogy a Kárpát-medencében elért agrárkutatási és innovációs eredményeket az MNKH a külpiaci kapcsolatai révén világszerte ismertté tegye.

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a szerződés aláírását megelőzően elmondta: a kereskedőház azt szeretné elérni, hogy világszerte megmutassa a Kárpát-medencében működő vállalkozások gazdasági teljesítményét, fejlesztéseit, termékeit, a megállapodás is ezt erősíti.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kiemelte: a megállapodás eredményeként az MNKH segíti majd az agrárkutatási központ által kifejlesztett agráripari és élelmiszergazdasági termékek külpiacra jutatását, a fejlesztések megismertetését a nagyvilágban. A szerződést a Budapesten megrendezett kétnapos Kárpát Expón írták alá.

Oláh Zsanett - Kép: MNKH

Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója emellett hat, a hazai és a határon túli, fiatal magyar vállalkozókat tömörítő szakmai szervezettel is együttműködési megállapodást kötött a Kárpát Expo keretében, hogy még hatékonyabban támogassák a Kárpát-medencei fiatal magyar vállalkozókat a sikeres külpiacra lépésben.

Oláh Zsanett elmondta: az MNKH a Kárpát-medencében 22 irodát működtet, ezek kiemelt feladata, hogy feltérképezzék azokat a határon túli magyar vállalkozásokat, amelyek a magyarországi cégek partnereivé válhatnak.

Oláh Zsanett: „A kkv-k sikeréért dolgozunk”
Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója szerint 2018 a konzorciális projektekről fog szólni, amelyek révén a hazai és a határon túli magyar vállalkozások közös árualappal tudnak majd sikeresen megjelenni harmadik országokban, piacokon. Mindennek előfeltétele volt, hogy a Kereskedőház a határon túli magyar vállalkozások számára is elérhetővé tette széles körű szolgáltatási portfólióját.
Kiemelte: a Magyar Nemzeti Kereskedőház első irodájának megnyitása óta az MNKH közreműködésével mintegy 5,7 milliárd forint összegű üzletet kötöttek a Kárpát-medencében működő vállalkozások. A kétnapos Kárpát Expón Magyarországról és a Kárpát-medence magyarlakta területeiről 400 kiállító és több mint 1500 érdeklődő szakember vett részt.

Oláh Zsanett szerint a Kárpát Expóra azért különösen büszke az MNKH, mert ez az egyetlen olyan kiállítás és szakmai rendezvény, amely igyekszik összefogni a teljes Kárpát-medence gazdasági tevékenységét, a térség vállalkozásainak fejlesztéseit. Rámutatott: a kétnapos kiállítás és szakmai tanácskozás arra ösztönzi a résztvevőket, hogy még hatékonyabban működjenek együtt, ebben jelentős közvetítői szerepet játszik a Magyar Nemzeti Kereskedőház.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo