Zéró kamattal jön az első uniós hitel

Május 20-án nyílnak meg az első MFB Pontok 23 vidéki és 3 budapesti helyszínen. Ezeken keresztül érhetők el a ciklus visszatérítendő uniós forrásai. Az új rendszer kedvező feltételeivel május második felétől nulla százalékos kamat mellett is igényelhető visszatérítendő forrás.

Az 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető források kihelyezésénél kormány kiemelt célja, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak forráshoz. A visszatérítendő támogatások terén jelentős, több mint 700 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, melynek mintegy 75%-át hirdeti meg a kormány a ciklus első felében – írja az MFB közleménye.

Az európai uniós, visszatérítendő források kialakításával, illetve az új értékesítési hálózat megszervezésével a kormány az MFB-t bízta meg, amely közbeszerzést írt ki a hálózatban szerepet vállaló hitelintézeti partnerek kiválasztására. Az MFB stabil, tőkeerős, a legszigorúbb törvényi előírások mentén működő hitelintézeti partnereket keresett, melyek vállalták, hogy saját fiókhálózatukon belül, az MFB Pontok arculatával megkülönböztetett fiókokban közvetítik az uniós hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeket. A kiválasztott közvetítő hitelintézetek minimális költségelismerés mellett teljesítményalapon, a kihelyezés arányában tarthatnak igényt közvetítői díjra, de ezt a költséget az új rendszerben már nem az ügyfeleknek kell megfizetni.

Közvetítő helyett az uniós programszámla viseli a hitelezési kockázatot, így a vállalkozások olyan kedvező feltételekkel juthatnak forrásokhoz, amelyre Magyarországon még nem volt példa
Ilyen olcsó még sose volt

Az előző uniós ciklus tapasztalatai alapján az MFB új modellt dolgozott ki a visszatérítendő források közvetítésére. A legfontosabb újdonság, hogy az új rendszerben a közvetítő helyett az uniós programszámla viseli a hitelezési kockázatot, így a vállalkozások olyan kedvező feltételekkel juthatnak forrásokhoz, amelyre Magyarországon még nem volt példa. Május második felétől nulla százalékos kamat mellett is igényelhető visszatérítendő forrás.

Az MFB a hiteltermékek feltételrendszerét úgy alakítja ki, hogy azok is hozzáférhessenek a forrásokhoz, akiknek korábban erre nem volt lehetőségük - az új modell egyik fő célja a minél szélesebb körű forráskihelyezés.

Az MFB Pontok lehetőséget adnak arra, hogy az EU-s hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeken kívül az MFB a saját, kedvező feltételekkel elérhető pénzügyi termékeit is minél több kedvezményezetthez jutassa el országosan. Az MFB Pontok hálózatának köszönhetően ezeket a termékeket egységesen, egyszerűen és gyorsan lehet akár a kisebb településen működő vállalkozásokhoz is eljuttatni.

Kép:Pixabay

Ez még csak a kezdet

A kormány 2016. április 18-án megjelent határozatának értelmében az ütemezésben szereplő 442 MFB Pontot további, akár több száz Pont megnyitása követi majd, illeszkedve az ügyféligényekhez. A Pontok végleges számára az MFB tesz javaslatot, és 2016. május 20-ig közbeszerzést ír ki a hálózat bővítésébe bevont hitelintézeti partnerek kiválasztására, ezzel tovább bővülhet az MFB közvetítő partnereinek száma. A hálózat kiépítésének végső határideje nem változott, 2016. december 31-ig minden MFB Pont a vállalkozók rendelkezésére áll majd.

Az MFB a közbeszerzés kiírásával a legátláthatóbb megoldást választotta a rendszer kialakításához, amivel elébe ment a lassú brüsszeli döntéshozásnak - jelentősen lerövidítve a hálózat kialakításának időtartamát. Az összesen 14 tárgyalási forduló után megszületett döntést követően a négy hitelintézet április 20-án írta alá a közvetítői szerződéseket. Ezzel Magyarország élen jár az Európai Unióban a visszatérítendő források rendszerének kialakítása terén.

A most nyíló MFB Pontok helyszínei:

3A Takarékszövetkezet Szolnok
Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet Nagykanizsa
Eger és Környéke Takarékszövetkezet Eger
Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet Békéscsaba
Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet Miskolc
FÓKUSZ Takarékszövetkezet Kecskemét
Hajdú Takarék Takarékszövetkezet Debrecen
Hungária Takarék Szekszárd
MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Kaposvár
Pannon Takarék Bank Zrt. Győr
Pannon Takarék Bank Zrt. Tatabánya
PILLÉR Takarékszövetkezet Hódmezővásárhely
PILLÉR Takarékszövetkezet Szeged
RAJKA ÉS VIDÉKE Takarékszövetkezet Sopron
Sajóvölgye Takarékszövetkezet Salgótarján
SAVARIA Takarékszövetkezet Szombathely
SZABOLCS Takarékszövetkezet Nyíregyháza
Szigetvári Takarékszövetkezet Pécs
Zalavölgye Takarékszövetkezet Zalaegerszeg
B3 TAKARÉK Szövetkezet Budapest
B3 TAKARÉK Szövetkezet Érd
B3 TAKARÉK Szövetkezet Székesfehérvár
B3 TAKARÉK Szövetkezet Veszprém
Budapest Bank Zrt. Budapest
Budapest Bank Zrt. Dunaújváros
FHB Zrt. Budapest

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo