2009. augusztus 24. 7:45 | MTI

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

INKUBÁTORHÁZ

Zuglói lehetőség a kiscégeknek

Inkubátorházat hoz létre a kis- és középvállalkozások (kkv) számára  a Banktrade Banktechnika Kft. Budapesten, Zuglóban az Európai Unió támogatásával - közölte Novákné Bogár Csilla projektmenedzser.

A Banktrade Kft. 208 millió forint európai uniós támogatást nyert a Közép-Magyarországi Operatív Programban (KMOP) az üzleti környezet javítását szolgáló pályázaton a 460 millió forint fejlesztéssel megvalósuló beruházáshoz. Novákné Bogár Csilla elmondta, hogy az építkezés már elkezdődött, és a tervek szerint 2010. végén fejeződik be az 5 szintes, 3.000 négyzetméteres épület kialakítása, és az inkubátorház működtetéséhez szükséges eszközbeszerzés.

A projektmenedzser hangsúlyozta, hogy az inkubátorház  működtetője, a Banktrade Banktechnika Kft. az agglomerációban működő kezdő, illetve már működő kis- és középvállalkozások számára újfajta üzleti szolgáltatást fog megvalósítani Magyarországon, köztük a virtuális inkubációt elektronikus üzlettér, on-line szolgáltatások kialakításával, továbbá budapesti üzleti címet biztosítanak igény szerint.

A "nyitott irodák" keretében pedig akár egy-egy alkalomra szóló eseti bérleti lehetőséget teremtenek üzleti tárgyaláshoz, alkalmi munkaállomás bérléséhez. A betelepülő vállalkozások számára  kedvezményes iroda- és műhelybérleti lehetőséget, továbbá irodai szolgáltatásokat nyújtanak, tanácsadó hálózatot működtetnek.


Hozzászólások Kérjük, várjon a hozzászóláshoz!Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
 
Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.

Privátbankár Európai KKV-hét Brüsszel Center Bee Group Hungary Kft.