A biciklizés nyereséget, az autózás veszteséget hoz a gazdaságnak

Koppenhága 2016-ban érte el azt, amit Amszterdam két évtizeddel korábban: több a bicikli van az utcáin, mint az autó. Minden egyes biciklivel megtett kilométer profitot hoz a nemzetgazdaságnak, az autózás viszont veszteséget.

A dán főváros utcáin 2016 végén 265 700 biciklit tekertek a polgárok, míg az autók száma elérte a 252 600-at. A koppenhágai statisztikát javarészt emberek számolták össze, valamint 20 elektronikus szenzor, melyek közül az elsőt a főpolgármesteri hivatalnál helyezték üzembe 2009-ben.

A város bicikliforgalma – a napi utazások száma – 20 év alatt 68 százalékkal nőtt. A 715 ezer fős város és a kormány 2005 óta 115 millió fontnak megfelelő összeget költött a bicikliutak és biciklihidak kiépítésére. A bicikliforgalom azonban valamelyest csökkenni fog, amikor 2019-ben átadják a metróvonal hosszabbított szakaszát.

Számos európai nagyvárosban fejlődött a bicikliforgalom. Londonban 2004 és 2014 között 86 ezerről 64 ezerre csökkent a belvárosba reggel belépő autók száma, míg a bicikliké 14 ezerről 36 ezerre nőtt. Ha a trend ilyen mértékben folytatódik, néhány éven belül a bicikliforgalom túllépheti az autóforgalmat. Ehhez az átalakuláshoz persze az is kellett, hogy számos helyről kitiltották az autókat. Amszterdamban a belvárosi utak 48 százalékát biciklin teszik meg az emberek.

De vannak ellenpéldák is. Pekingben 1986-ban 60 százalékos volt a biciklizők aránya a lakosságban, de 2010-ben már csak 17 százalék. A kínaiak státusz-szimbólumnak tekintik az autókat, és nőtt körükben a versengő kivagyiság: mindenki nagyobb, gyorsabb, márkásabb járművet akar vásárolni.

"Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel..."
Kép: PP-archív

Koppenhága közlekedésért és fenntarthatóságért felelős vezetője azt mondta, senkinek sem lehet megtiltani, hogy kocsit használjon. A lakosság biciklizés felé terelésének nagy titka az, hogy jobb alternatívát kell kínálni. Ehhez kiterjedt bicikliút-hálózat szükséges.

Számos kutatás bizonyította a jótékony társadalmi, környezeti és egészségügyi hatásait annak, ha egy közösségben minél több ember biciklizik. Dániában 23 dollárcentnyi nyereséget termel minden egyes biciklivel megtett kilométer a gazdaság számára, míg 16 centnyi veszteséget okoz az autóval megtett kilométer. (A kalkuláció metodikájáról nem tudni semmit, vélhetően az üvegházgáz-externáliák húzzák le az autózás gazdasági hatását.)

A leginkább biciklibarát városok

2011-ben 80, 2013-ban 150 nagyvárost hasonlított össze a Copenhagen­ize Design Company abból a szempontból, mennyire biciklibarát a város. 2015-ben 122 olyan város került fel a toplistára, melyek lakossága elérte a 600 ezer főt. Tokió és Nagoya kikerült a listáról. Visszaszorult a biciklizés Rio de Janeiróban, Berlinben és Montrealban is. München kiesett a listáról, Hamburg éppen hogy bennmaradt az élmezőnyben.

Még munkahelyeket is teremt
Több embert foglalkoztat Európában a kerékpár-ipar, mint a bányászat, és majdnem a dupláját az acéliparnak. Egy 2015-ös tanulmány szerint 650 ezer munkahelyet hozott létre, ami 2020-ra egymillióra nőhet.
Helyezés 2015-ben Város (Zárójelben a 2013-as helyezés) 1. Koppenhága (2) 2. Amsterdam (1) 3. Utrecht (3) 4. Strasbourg (új) 5. Eindhoven (8) 6. Malmö (9) 7. Nantes (6) 8. Bordeaux (8) 9. Antwerpen (7) 10. Sevilla (4) 11. Barcelona (17) 12. Berlin (16) 13. Ljubljana (új) 14. Buenos Aires (új) 15. Dublin (10) 16. Bécs (új) 17. Párizs (20) 18. Minneapolis (új) 19. Hamburg (15) 20. Montreal (13)

Forrás: The Guardian, The Independent, Wired

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo