A pazarlás az éhezés oka

A világon kidobott élelmiszer fele is elég lenne az éhezés megszüntetéséhez - október 16. az élelmezés világnapja. Ez a nap szeretné felhívni a kormányok és az állampolgárok figyelmét az emberiség jelentős részét sújtó szegénységre.

A legfrissebb felmérések szerint jelenleg világszerte az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek egyharmada, körülbelül évi 1,3 milliárd tonna kerül kidobásra. Európában és Észak-Amerikában csak a lakossági fogyasztás során keletkező élelmiszer-hulladék fejenként átlagosan körülbelül 95-115 kilogramm. Magyarországon évente összesen körülbelül 1,86 millió tonna élelmiszer nem kerül emberi fogyasztásra, ebből 400 ezer tonnányi a lakossági élelmiszer hulladék.


A kidobott élelmiszer fele is elég lenne az éhezés megszüntetéséhez
Kép:flickr/athomson

Az élelmiszerpazarlás több ponton jelentkezik: a kevésbé fejlett országokban elsősorban a gyártás és az áruelosztás során (pl. infrastrukturális problémák, tárolási és hűtési hibák, csomagolási és marketing hiányosságok és a kedvezőtlen klíma stb. miatt); míg a fejlett országokban elsősorban a háztartásoknál (pl. szükségesnél több élelmiszer vásárlása, élelmiszerek nem kellően hatékony felhasználása, nem kellően megfontolt vásárlás, tárolási hiányosságok stb. miatt) miatt. Az Európai Unióban szemétbe kerülő élelmiszer 42 százaléka a fogyasztóktól kerül ki, az összes vásárolt élelmiszer egynegyede végzi hulladékként.

A világon keletkező élelmiszerfeleslegnek már a fele is elegendő lenne az összes éhező ellátásához. Az élelmiszerbankok világszerte azért küzdenek, hogy a kidobásra kerülő élelmiszerek mennyisége jelentősen csökkenjen, a rászorulók élelmezése pedig biztosított legyen.

Élelmiszer konvoj
A figyelemfelhívás részeként az elmúlt évekhez hasonlóan a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2011-ben is megrendezi Adománykonvoj akcióját. Az immár hatodik alkalommal elindított menet 14 teherautója az akcióban részt vevő vállalatok összesen 40 tonna adományát szállítja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület raktárába, ahonnan civil szervezetek közreműködésével mintegy tízezer rászoruló családhoz jut el az összegyűlt élelmiszer. Az akcióban mezőgazdasági termelők, élelmiszeripari és kereskedelmi vállalatok, magyar és multinacionális, kis és nagyvállalatok fogtak össze az Élelmiszerbank szervezésében a jó ügy érdekében. A részvevő cégek a Bonbonetti, Coca-Cola, Danone, Detki Keksz, Dunaegyházi Haladás Mg Zrt, Füri Tészta, Izsáki Házitészta, Nestlé, NT Kft. (Kunsági Éden), Nestlé, Profi, Soós Tészta, Tesco és Univer.
Egy másik akció keretében konzervszobrok épültek önkéntes csapatok segítségével, akik terveiket építész segítségével előkészítve valósították meg. Az összesen több mint 10.000 konzervből készülő konzervszobrok kiállítása október 16-ig tekinthető meg a Campona Bevásárló és Szórakoztatóközpontban. Az alkotásokra szavazni is lehet, mind a helyszínen, mind az Élelmiszerbank Facebook oldalán, a közönségszavazatok nyertesének díját 2011. október 16-án 16 órakor adják át. A konzervszobrok a látványosságon túl konkrét segítséget is jelentenek, az akció után lebontott szobrokból származó konzerveket szintén rászorulók kapják meg.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo