Alkalmazás segít az élelmiszerpazarlás csökkentésében

Még mindig döbbenetes mennyiségű élelmiszer kerül a kukába, ami mára szerencsére a forgalmazókat is zavarja. Egy nagyáruház lánc Nagy Britanniában egy alkalmazást fejlesztett, hogy tegyenek valamit ez ellen.

Kép:Flickr

Egy új alkalmazás segítségével a brit Tesco értesíti az adott áruházak közelében lévő segélyszervezeteket, hogy az adott napon milyen típusú, és mekkora mennyiségű, aznap lejáró élelmiszerhez juthatnak hozzá.

Bár az élelmiszer üzletekben keletkező hulladék jelentősen csökkenthető a fogyasztói szokások és eladási adatok tudatos és pontos vizsgálatával. Azonban természetesen nem a végtelenségig. Az üzletekben megmaradt, lejáró szavatosságú, de még fogyasztható élelmiszereket pedig alap esetben megsemmisítik.

Ez ellen egyre több élelmiszer forgalmazó igyekszik tenni valamilyen módon - kisebb vállalkozások esetében sokszor bevett gyakorlat, hogy a maradékot valamilyen segélyszervezetnek, vagy környékbeli rászorulóknak juttatják el - de a nagy cégek ebben sem mozdultak gyorsan.

Dave Lewis, a brit Tesco vezetője úgy fogalmazott, nincs olyan ember, aki szívesen dob ki fogyasztható élelmiszert, miközben tudja, mennyien nem jutnak ahhoz hozzá, különböző okok miatt. „Ha megfelelően használjuk, mindenki nyer vele” - mondta, amit alátámaszt az a tény, hogy a tavalyi évben 55.400 tonna élelmiszer került a Tescoból a szemetesbe Nagy-Britanniában. Jelenleg a programot 10 brit, és két ír áruházban tesztelik.

Franciaországban ennél tovább mentek, nemrég törvény született róla, hogy az élelmiszerboltoknak jótékony célra kell felajánlaniuk a még ehető, de nem eladható élelmiszert. Az ötletadó az egész világra kiterjesztené a szabályt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo