Alzheimer-kórt okozhat a szmog?

Légszennyezésből származó apró szemcséket talált emberi agyszövetmintákban egy új kutatás - adta hírül BBC News. Az új kutatás az első, amelyik bizonyítékot talált arra, hogy a légszennyezésből származó szemcsék megtalálják útjukat az agyba is. A kutatók "félelmetesnek és döbbenetesnek" nevezték felfedezésüket.

Kép: freeimages.com

Idén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy a légszennyezés évente akár hárommillió ember idő előtti halálát is okozhatja. A friss kutatást, melyet az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) ismertettek, a brit Lancasteri Egyetem vezette. A tudósok 37 ember agyszövetmintáit elemezték, a legfiatalabb 3, a legidősebb 85 éves volt, mindannyian a rendkívül rossz levegőjű Mexikóvárosban éltek halálukig. Megvizsgálták 8 manchesteri ember mintáit is, ők 62 és 92 éves koruk között hunytak el, néhányan idegrendszeri károsodás miatt.

Barbara Maher, a kutatás vezetője korábban már azonosított magnetitet egy forgalmas lancasteri utca és egy erőmű környékének a levegőjében. Úgy vélte, a szemcse megtalálható lehet az emberi agyszövetben is - és sikerült is kimutatniuk. "Félelmetes és megdöbbentő, amikor az agyszövetet tanulmányozva észrevesszük a sejtek között eloszló szemcséket. Amikor mágnessel kivonjuk őket, milliókat találunk belőlük egyetlen gramm mintában, ami a szövetrombolás millió lehetőségét jelenti" - mutatott rá Maher.

További vizsgálattal kimutatták, hogy a szemcsék alakja különleges, ez segítette a tudósokat, hogy eredetüket kiderítsék. A magnetit igen kis mennyisége természetesen is előfordulhat az agyban, ám a most talált szemcsék nemcsak sokkal nagyobb számúak voltak, hanem alakjuk is eltért a természetes, egyenetlen formától.

Tízből nyolc város levegője veszélyes
Ugrásszerűen nő a városok légszennyezettségi szintje, de a lakott területeken sokszor még a talajvíz is olyan szennyezett, hogy még az érintése is veszélyes.
A most talált magnetitszemcsék simák és gömbölydedek voltak, ami csak járművek motorjában vagy fékrendszerében jöhet létre magas hőmérsékleten. "Az alakjuk gömbölyű, más fémekkel - többek között platinummal - együtt fordulnak elő, katalizátorokból származnak" - magyarázta a professzor.

A felfedezés után azt kell kutatni, vajon ezek a magnetitszemcsék okoznak-e idegrendszeri károsodást, esetleg felgyorsítják-e a már meglévőt - vélték a tudósok. Minden egyes megtalált természetes magnetitszemcse mellett mintegy száz, légszennyezésből származót azonosítottak a tanulmány készítői. A legtöbb szemcsét egy 32 éves, közlekedési balesetben elhunyt nő mintájában találták. A szemcsék a 200 nanométernél kisebb átmérőjű, úgynevezett nanoszférák közé tartoznak - összehasonlításul az emberi hajszál legalább 50 ezer nanométer vastag. A nagy légszennyező részecskéket, például a koromszemcséket megállíthatja az orr, a kisebbek bejutnak a tüdőbe, a még kisebbek a véráramba is. A nanoméretű magnetitről úgy vélik, elég apró ahhoz, hogy az orrból az agy szaglóközpontjába, majd az idegrendszeren át az agykéregbe hatoljon.

David Allsop, a Lancasteri Egyetem ideggyógyásza és Alzheimer-specialistája szintén részt vett a kutatásban. Szerinte a légszennyező szemcsék "fontos kockázati tényezőt" jelenthetnek az idegrendszeri betegségek kialakulásában, bár erre jelenleg nincs közvetlen bizonyíték. "Sok azonban a megfigyelés: más kutatók megtalálták a szemcséket az Alzheimer-kórosok agyában felhalmozódó fehérjeplakkokban, tehát könnyen lehet, hogy szerepet játszanak ezek létrejöttében" - mondta Allsop.

Na, erre nagyon kéne az uniós pénz
Miközben a kormány éppen azon igyekszik, hogy forrásokat vonjon el a lakossági energiahatékonysági pályázatokra szánt összegből, a magyarok jelentős részének, több millió embernek mindennapi gondot jelent, mivel fűtse az otthonát télen. Sokan visszanyúlnak a nem hatékony vegyes tüzeléshez, ami miatt sokkolóan magas a légszennyezettség.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo