Az államoknál is erősebbek már a cégek?

Az egyes államoktól egyre jobban függetlenedő multi- és transznacionális üzleti konglomerátumok érdekérvényesítése már a nagyhatalmi státuszú államokénál is erősebb – véli Garaczi Imre a Pannon Egyetem docense. Az, hogy a globalizálódott és óriási tőkeerejű üzleti érdekek továbbra is a nyugati univerzalizmus köpönyegét magukra öltve képviselik-e érdekeiket, avagy stílust váltva megkezdődhet egy új nemzetközi rend alapján egy új típusú párbeszéd a nyugati és nem nyugati civilizációk között, a következő évtizedek nagy kérdése.

A Nyugat értékeinek hatalmi alapon való egyetemesítése erkölcstelen, Samuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művében mégis megfogalmazza a Nyugat hatalmi fennmaradásának univerzalista programját a következő évtizedekre. E program esetleges elkerülésére csak akkor van mód, ha a nyugati és nem nyugati civilizációk képesek lesznek egy közös, nemzetközi rendet létrehozni, amelyben megkísérlik megfogalmazni a kultúrák és civilizációk közös érdekeit, képesek lesznek az önkorlátozásra, illetve sikeres tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy ne következzenek be háborúk a civilizációs törésvonalak között. Minderre azonban a nemzetközi politikai rend jelenlegi feltételei alapján kevés az esély. Elengedhetetlen tehát a fenntartható és élhető társadalmak feltételeinek vizsgálata.

Kép:Pixabay

Új veszélyközösségek

A nyugati és nem nyugati civilizációk lehetséges párbeszédeiben kiemelkedő helyet kell, hogy kapjon azoknak az értékrendeknek az egyeztetése, amelyek elősegítik a fenntarthatóság lehetőségét. Ebben a vonatkozásban a legfontosabb tennivaló jelenleg, hogy globális szinten meghatározzuk azokat a multilaterális kockázati tényezőket, amelyek a fő piaci folyamatok következtében hosszú távon beágyazódva egyre nehezebben lesznek megoldhatók. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kockázatok fennállása is mindig valamilyen piaci igényhez kötődik, tehát az üzleti kalkulációk tárgya! A kockázatok megléte és fenntartása mindig jelentős üzleti haszonnal kecsegtet. Ezzel függ össze az, hogy gyakorta az előnyök érdeke miatt nem látható a kockázat veszélyessége hosszabb távon.

Tenni a pazarlás ellen
Nagy sikerrel zajlott le az idén ötödik alkalommal megrendezett Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia, melynek fókuszában a klímaváltozás hatásainak érzékelhető erősödése, kiváltó okai és közülük is a pazarló fogyasztás szerepe állt. Előadást tartott többek között Garaczi Imre is. A konferencia előadásainak részletes összefoglalója itt olvasható.
Mindebből következik, hogy az egyöntetű, ugyanolyan veszélyeztetettségű kockázattársadalmak egyenlő módon osztozhatnak a különféle veszélyhelyzetekben. Ez az új elem a modern társadalmak történetében előfeltételezi azt, hogy a kockázatok leküzdésének újfajta eszközeit és szerepeit szükséges kidolgozni. Tehát az átfogó veszélyeztetések egyaránt igényelnek nemzetállamokon belüli és nemzetállamok közötti cselekvéseket. Ennek a folyamatnak új társadalomszociológiai fogalma a veszélyközösség. Tehát a megoldás érdekében csak előremenekülhetünk, mégpedig az utópisztikusnak tűnő világtársadalom felé. Ezzel kapcsolatban Ulrich Beck szerint jelenleg egy politikai vákuum tapasztalható, hiszen „az újonnan létrejött objektív veszélyközösségek politikailag és szervezetileg eddig teljesen légüres térben lebegnek.” (Ulrich Beck: A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba)

E vákuum leküzdésére dolgozta ki Beck a kockázat-társadalom politikai tudáselméletét. Kiindulópontként azt a párhuzamot alkalmazza, hogy a mai kockázat-társadalom elnyomorodása jórészt hasonlatos a 19. századi munkástömegek elnyomorodásához. Az analógia alapja, hogy a korai kapitalizmustól a munkástömegek életviszonyait az osztálysors jelölte ki, míg a mai társadalmak kockázati érintettsége egyetemes. További különbség, hogy az osztálysors érintettsége látható és kézzelfogható volt, míg a mai tömegtársadalmak kockázatai zömmel láthatatlanok, így az érintettség a társadalom minden tagjára érvényes. Ezt a különbséget Beck így jellemzi: „Kiélezetten és sematikusan kifejezve: az osztályhelyzetek esetében a lét határozza meg a tudatot, a kockázati helyzetekben viszont fordítva, a tudat (tudás) határozza meg a létet. Döntő fontosságú ebből a szempontból a tudás fajtája, nevezetesen a saját tapasztalat hiánya és a tudástól való függőség mélysége, amely kiterjed a veszélyeztetettség meghatározásának valamennyi dimenziójára. Az osztályhelyzet meghatározóiban rejlő fenyegetéspotenciál – például a munkahely elvesztése – minden érintett számára nyilvánvaló. Nincs szükség hozzá további tudásra: mérési eljárásra, statisztika felvételére, érvényességi megfontolásokra, a tűrésküszöbre vonatkozó elgondolásokra. Az érintettség világos, s ebben az értelemben független a tudástól.”

Elmélet öt tételben

Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művében különleges szerepet tulajdonít a civilizációk egyre éleződő konfliktusainak a jelenlegi világrend átalakulásában. Szerinte a civilizációk világháborújának elkerülése azon múlik, hogy a világ vezetői elfogadják-e a világpolitika sokcivilizációs jellegét, és együtt tudnak-e működni annak fenntartásában.

1. A hidegháború utáni világpolitika egyszerre sokpólusú és sokcivilizációjú. Megkülönbözteti a modernizáció és a nyugatiasodás fogalmát, és úgy véli, hogy mindez nem vezet egyetemes civilizációhoz.

2. Átalakulóban van az egyes civilizációk közötti erőegyensúly; míg a Nyugat hatalma relatív módon csökken, addig az ázsiai civilizációk fokozatosan növelik gazdasági és katonai potenciáljukat, illetve az iszlám világában hatalmas demográfiai növekedés tapasztalható.

3. Jellemző a kulturális rokonságú népek országainak együttműködése, s ugyanakkor nehézségekkel küzdenek azok az országok, amelyek népeiket egy másik civilizációba kívánják átvezetni. Az azonos vagy hasonló kultúrájú országok egy-egy központimag-állam köré szerveződnek.

4. A Nyugat hagyományosan univerzalisztikus törekvései konfliktusokat teremtenek más civilizációkkal (például iszlám és Kína).

5. A Nyugat vezető hatalmának fennmaradása három feltételtől függ: egyrészt az amerikaiak erősítsék meg nyugati identitásukat, másrészt a nyugatiak lássák be, hogy civilizációjuk egyedi, és mondjanak le az univerzalisztikus terjeszkedés elvéről.

Nem vagyunk illetékesek saját érintettségünk ügyében

Mindezek alapján a veszélyeztetettség megismerhetősége legfőképpen idegen tudástól függ, például nem tudhatjuk, hogy az általunk vásárolt élelmiszer tartalmaz-e az egészségünkre káros, mérgező anyagokat. Az elmúlt években Európa-szerte megsokszorozódott a káros vagy szennyező agyagot tartalmazó élelmiszerek forgalmazása. Sok esetben ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása halált is okozott. Beck felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen módon új függőségek jönnek létre, azaz nem vagyunk illetékesek saját érintettségünk ügyében. Ezt a kérdést csak fokozza, hogy a veszélyeztetettséggel kapcsolatosan a politika gyakorta igencsak mérsékelt magatartást tanúsít, hiszen alapvető érdeke, hogy kerülje a katasztrófával való fenyegetést. Így az egyes élethelyzetek és a róluk való individuális tudás közvetlenül kapcsolódnak össze, és szinte korlátozzák egymást.

Mindennek jelentősége abban van, hogy a civil társadalomban lefolytatott nyilvános viták ne csak kövessék, hanem már megelőzzék a kutatási és beruházási döntéseket. A modernizáció valójában nagyfokú önállóságra és differenciálódásra épít, ugyanakkor a szerteágazó részproblémákat politikai értelemben az újraközpontosítás segítségével kívánják megoldani. Mintha a modern társadalmat egyetlen központból irányítanák. Ez viszont minden esetben csorbítja a parlamentarizmus és a demokrácia intézményes működését.

Nyereség: határ a csillagos ég

Ahogyan a kapitalizmus kezdetétől fokozatosan haladunk napjainkig, látható az a tendencia, ahogyan a társadalom szinte minden tagja a gazdaság szereplőjévé válik, s ez egyaránt vonatkozik a vállalkozókra, a munkát végző dolgozókra és a fogyasztókra. Az etika és a gazdaság alapösszefüggéseit tekintve az érzület a többletre, a nyereségre való törekvés, hiszen egyrészt ez a sikeresség záloga, másrészt pedig a veszteség vagy bukás a további folyamatokból való eltávolítást is jelentheti. A gazdasághoz való viszony dinamikájában a középkor és a kapitalizmus kora között az a fő különbség, hogy az előbbiben a nyereséghez való érzület elsősorban a meglévő életforma fenntartását szolgálta, és az ezen felüli nyereségvágy már kapzsiságnak számított, az utóbbiban pedig az érzület már problematikusan jelenti azt, hogy a lehetőségben és a nyereség elérésében a felső határ a csillagos ég. Tehát a két korszak egymástól merőben eltérő motívumok alapján feltételezi az emberi irányultságot alakító érzületeket. Ebből a szempontból rendkívül fontos az, hogy értelmezzük a gazdasági folyamatokban tudatosan vagy tudattalanul részt vevő egyének pszichológiai mozgatórugóit.

A kérdés másik vetülete ugyanis az, hogy figyelembe kell venni a gazdaság és az abból fakadó hatalom vonatkozásait, hiszen ha egy gazdasági művelet vagy műveletek szereplője a tőkeerejénél fogva átfogó és hosszú távú hatalomra tesz szert, és a gazdasággal összefüggő viszonyokat és szabályozókat birtokolja, ebben az esetben a láthatatlan kéz kiegyenlítő és normaalkotó szerepe már nem töltheti be funkcióját. Ezzel paralel módon ellenszituáció az, amikor diverzifikálódnak a gazdasági szereplők lehetőségei, azaz oly mértékben polarizálódnak az üzleti folyamatok, hogy szintén lehetetlenné válik az, hogy a láthatatlan kéz betöltse kiegyenlítő szerepét. Mindkét szituáció hiányossága levezethető a nem megfelelő etikai hozzáállás következményeiből.

„Nincs intézményes határa sem a gazdaságnak, sem az erkölcsnek”

A gazdasági tevékenység és az erkölcs összefüggéseit a modern jóléti társadalomban a gazdaság erőltetett növekedési kényszere szempontjából is vizsgálnunk kell. Nem véletlen az, hogy a modernitás időszakát sokan gazdaságkornak is nevezik, hiszen a társadalom világának egyetlen szelete sem mentesülhet a gazdaság hatásától. Richard Münch ebben a tendenciában a korszak egyik jellemzőjeként rávilágít arra, hogy mivel a gazdaság már a létezés minden ízében jelen van, ezért a jóléti gazdaság megpróbál önállósulni a társadalom etikai kódexétől. Mindezt biztosítják és igazolják a gazdasági és pénzügyi elemzők, valamint a kereskedelmi médiumok kommentátorai. Ezzel kapcsolatban idézi Münch Jean Baudrillard gondolatát arról, „hogy a gazdaságot a transzgazdaság, az erkölcsöt a transzerkölcs felbomlasztotta. Mindkettő kiszakadt a tradicionális beágyazottságból, és kölcsönösen elárasztották egymást. Nincs többé intézményes határa sem a gazdaságnak, sem az erkölcsnek. Kölcsönösen és szabadon átfolynak egymásba, empirikusan sem különböztethetők meg egymástól. Ez teszi oly nehézzé a gazdaság erkölcsi szempontú megragadását. Az erkölcs (csakúgy, mint a gazdaság) csupán önmaga vonatkozásait ismeri. Elvesztette szüzességét, gazdaságilag szennyezetté vált, s kompromisszumokra kényszerült, mert a gazdasággal kötött kompromisszumok nélkül egyáltalán nem maradhat fenn.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo