A szennyező cégeket segítő politikusokat támadja a milliárdos

A milliárdos üzletember és volt New York-i polgármester Michael Bloomberg 10 millió dollárt költött egy hirdetési kampányra, mely azokat a tagállami főügyészeket marasztalja el, akik beperelték az Obama-adminisztrációt az erőművek emissziócsökkentési rendeletei miatt.

Az USA-ban számos főügyész, főnökeik, a tagállamok kormányzói által vezetve a Fehér Ház ellen fordultak és megtámadták a kormány -s releváns ügynöksége, a Környezetvédelmi Hatóság, az EPA- által bevezetett emissziócsökkentési előírásokat.

A manőver hátterében természetesen az áll, hogy egyik állam sem szeretné, ha rosszabbul menne az ott működő fosszilis cégeknek az üzlet, s ettől csökkenne az adóbevétele. A lakossági elégedetlenség veszélye is sokat nyom a latban, amikor a politikusok mérlegelik az emisszió beárazásának (értsd: a kvótavásárlási kötelezettség gyárakra történő bevezetésének) előnyeit és hátrányait: az új költségtétel áthárítása a fogyasztókra, vagyis a villanyszámla emelkedése nem tesz népszerűvé egyetlen politikust sem az alsó-középosztálybeli és középosztálybeli választóknál, akiknek minden kiadott dollárcent számít.

Négy államban (Missouri, Florida, Michigan és Wisconsin) támadták meg az EPA gyári emissziót érintő rendeleteit, mely a Clean Power Plan akcióterv részét képezik. A stratégia ellenzői javarészt republikánusok, akik hagyományos jóban vannak az olajcégekkel és a nehézipar szereplőivel. Hogy felhívja a figyelmet a mögöttes okokra, New York korábbi polgármestere, az egyébként milliárdos Michael Bloomberg 10 millió dolláros hirdetési kampányt indított. amivel a helyi kormányzói választásokat szeretné befolyásolni.

Michael Bloomberg, a nevét viselő hírügynökség alapítója, milliárdos, New York expolgármestere
(fotó: wikipedia)

A Bloomberg politikai aktivista bizottsága (Independence USA PAC) által indított és pénzelt kampányban a következő embereket pécézik ki:

  • Bill Schuette főügyész, Michigan
  • Chris Koster főügyész, kormányzójelölt, Missouri (ő az egyetlen demokrata a kampány célpontjai közül)
  • Pam Bondi, főügyész, Florida
  • Brad D. Schimel, főügyész, Wisconsin
Klímaellenes tagállamok
Az EPÁ-t beperelő államok:
Florida, Alabama, Arizona, Arkansas, Colorado, Georgia, Indiana, Kansas, Kentucky, Louisiana, Michigan, Missouri, Montana, Nebraska, New Jersey, Észak-Karolina, Észak-Dakota, Ohio, Oklahoma, Dél-Karolina, Dél-Dakota, Texas, Utah, Nyugat-Virginia, Wisconsin, Wyoming.
A kampány akár modellértékű is lehet a jövőre nézve, amennyiben nemcsak az elnökválasztási szinten használja az ellenfél rossz döntéseire rámutató, hibáit kipoentírozó negatív reklámokat, hanem a kormányzójelöltek versenyének arénájába is belenyúl, sőt az USA-ban igen nagy hatalmú főügyészek székeit is megbillegteti.

A reklámokban olyan szlogenek szerepelnek, mint "a szennyezők főügyésze, nem a miénk". Koster csapata hasonló szlogennel vágott vissza: Koster "Missouri lakosai számára dolgozik, nem egy New York-i milliárdosnak".

Bloomberg célja, hogy az említett tisztviselőket környezet-ellenes alakokként állítsa be a választók fejében. A tét nagy: két főügyész megválasztható újra (2018-ban floridia Bondi és a wisconsini Schimel), a másik kettő (a michigani Schuette és a Missouriban működő Koster) pedig tervezi, hogy elindul a kormányzói választáson.

A milliárdos eddig közel 50 millió dollárt költött az Everytown nevű csoport finanszírozására, mely reklámkampányokban a vidéki lakosságot próbálja meggyőzni a széntüzelésű erőművek bezárásának szükségességéről. A Sierra Club nevű környezetvédő csoport által indított Beyond Coal (Túl a szenen) programra pedig 60 millió dollárt költött Bloomberg, aki 2010 óta irányít több pénzt a magánvagyonából a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekre. Mint ismeretes, ez volt az az év, amikor a klímavédelmi törvényjavaslat elhasalt az amerikai kongresszusban.

Bloomberget Pan Gimun (Ban Ki Mun) ENSZ-főtitkár a klímaváltozás és a városok témájának speciális ENSZ-küldöttévé választotta.

Obama elnök közben bejelentette, ha a Képviselőház vagy a Szenátus felől olyan törvénymódosítás érkezne, amely visszavetné a szabályozást, azt megvétózná. A republikánusok mindkét testületben ilyen módosító javaslatot nyújtottak be.

New York klímapárti

New York főügyésze Eric T. Schneiderman szintén pert indított, ám ő az Obama-adminisztráció klímapolitikáját támogatandó nyújtott be keresetet. A szénbányászata és palagáz-kitermelése okán érintett Nyugat-Virginia még azelőtt perelte be az EPÁ-t, hogy az emissziócsökkentési rendeleteket véglegesítették. Mivel az EPA szabályozását az USA 25 tagállama támogatja, Schneiderman e koalíció nevében nyújtott be petíciót a szabályozás támogatására.

A reguláció ellenzői azt állítják, hogy az EPA-nak, mint szövetségi hatóságnak nincs joga a nehézipari szereplők emissziójának szabályozására a tagállamokon belül, mivel ez már egy létező törvény hatálya alá esik (a higanykibocsátásra vonatkozó törvény rendelkezik róla), s így az EPA túllépte hatáskörét. (Meg kell jegyezni, hogy az új rendelet értelmében a tagállamok így is nagy mozgásteret kapnak abban, hogyan fogják rá a nagy szennyezőket az ÜHG-kibocsátás csökkentésére.) Schneiderman szerint azonban az EPA-nak igenis joga van a füstölő gyárkémények megregulázására.

Klímapárti tagállamok
Az amerikai Környezetvédelmi Hatóság (EPA) gyárkéményeket szabályozó rendeleteit támogatják bírósági keresettel: New York, Kalifornia, Connecticut, Delaware, Hawaii, Illinois, Iowa, Maine, Maryland, Massachusetts, Minnesota, New Hampshire, Új-Mexikó, Oregon, Rhode Island, Vermont, Virginia, Washington. A hírek szerint Washington D. C., New York város, Boulder, Chicago, Philadelphia, Dél-Miami és a floridai Broward County ugyancsak közbelépnek az ügyben.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo