2010. július 16. 13:59 | klímablog/MTI
BP OIL
Fellélegezhet a világ: megszűnt a szivárgás
Sikeresnek tűnik a Mexikói-öbölben szivárgó mélytengeri kútra erősített új olajfogó berendezés tesztje; a BP olajtársaság közölés szerint pillanatnyilag már nem folyik olaj a tengerbe. A mérnökök most figyelemmel követik, hogy a korábbinál nagyobb és megerősített "sapka" hogyan állja a növekvő nyomást.
A Deepwater Horizon olajfúró kúton április 20-án történt robbanás, amely után a tengerentúli sajtó az amerikai történelem legsúlyosabb olajszennyeződéséről beszélt. Az amerikai földtani intézet becslése szerint naponta átlagosan 12-19 ezer hordó (1,9-3 millió liter) olaj ömlött a vízbe az 1500 méteres mélységben.
A katasztrófa óta a BP árfolyamai nagyot zuhantak, rögtön szárnya is kaptak a híresztelések mely szerint más olajipari vállalatok szívesen felvásárolnák a brit óriást. Az sem segítette a BP helyzetét, hogy az 1990-ben hatályba léptetett olajszennyezési törvény értelmében a cégre hárulnak az olaj eltakarításának költségei. (A jogszabályt az Exxon Valdez alaszkai olajszivárgása után alkották meg.) Egyes, június elején közölt információk szerint a cég 990 millió dollárt költött katasztrófa-elhárítási műveletekre, a mélytengeri szivárgás csökkentését, illetve megszüntetését célzó kísérletekre, a víz alatt és a felszínen felgyülemlett szennyeződés eltakarítására, a partok védelmére, valamint a kártérítésekre. A sapka felhelyezését a tőzsde jól fogadta, hiszen a hírre 7,6%-ot emelkedett a BP árfolyama.
A madarak számára nem jöhetett volna rosszabbkor a szerencsétlenség: az évnek ebben a szakaszában van a keltetési és fészekrakó szezonjuk.
- Újfajta üzemanyag lesz elérhető Budapesten
- Újabb olajömlés a tengerbe - ezúttal Európában
- Jó, hogy volt IMF-hitel: visszavásárolta a Molt a kormány
- Olaj- és szállítmányozási multik udvara lesz az Északi-sark?
- Ismerős békeperspektívák: kié lesz az olaj?
- Milyen lesz egy új olajválság?
- Nincs menekvés: egyre csak drágulni fog az olaj
- Az olaj alkonya: felkészülni, vigyázz...
- Feltúrják az olajért az Északi-sarkot?
- Újabb olajbaleset a Mexikói-öbölben














