Energialábnyoma alapján kellene adóztatni mindenkit

2017. december 25. hétfő - 10:07 / Kriston László
  •    

A gazdasági szereplők termelő és kereskedelmi tevékenységéből eredő ökológiai károk, externáliák létrejöttét megfizettetik a szennyezőkkel. De ezek jogi személyek, vállalatok. Lesz-e egy nap ökológiai alapú adóztatása az állampolgároknak?

Egyes kormányok a nagy légszennyezőkkel a szén-dioxid-kibocsátásukat fizettetik meg. Ez vagy a kibocsátási kvóta megvásárlásának kötelezettségét jelenti, vagy egyszerű karbonadót. De a cégek más szennyező tevékenységet is kifejtenek (talajvíz és ivóvízkészletek károsítása, talaj erodálása stb.), ezek miatt is terhelhetők lennének fizetési kötelezettségekkel akár önkormányzati, akár megyei, akár kormányzati jogkörben.

A fogyasztást adóztasd, ne a jövedelmet

Hallottunk már a Tobin-adóról, ami a gazdagokat adóztatná meg, hogy a szegények és a szegény országok támogatására fordítsák fejlesztési pénzekként. De mi a helyzet az ökoszisztémák óvásával, a környezetvédelemmel? Hogyan alakítható át ennek segítésére az adórendszer? Mi lehet a leghathatósabb eszköz a széles néptömegek afelé terelésére, hogy kevesebbet szennyezzenek, mint fogyasztók, mint állampolgárok? Vagyis ne tobzódjanak pazarló fogyasztásban.

Bill Gates már felvetette, hogy nem annyira a jövedelmet kellene adóztatni (vagy nem csak azt), hanem a fogyasztást is. Mert így lehetne fékezni a mértéktelen fogyasztást, valamint az alapvető megélhetéshez nem szükséges luxustermékek vásárlását, melyek gyártása során szintén erőforrásokat használnak el, és légszennyezés történik.

legyünk jó adózók

Kép: Freedigitalphotos/visionary7

Ha a környezeti terhekről van szó, a pelenka vásárlását nyilván etikátlan lenne erősebben adóztatni, mert arra minden kisgyermekes családnak szüksége van, de a Rolex-órára vagy a Mercedesre már keveseknek van szüksége. Márpedig mindkét termék legyártásának és szállításának vannak karbonvonzata és vízlábnyoma, éppúgy, mint a pelenkának.

A futurism.com egyik tárcaírója érdekes gondolatot vetett fel: mindenkit az energialábnyoma alapján kellene adóztatni. Sávosan. Mint tudjuk, civilizációnk növekvő energiafogyasztása is súlyos terheket ró a természeti környezetünkre (még ha már nem széntüzelésű erőművekkel termelik is meg az energiát).

Hogyan csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat?
Hővisszanyerő zuhanytálca, energiatermelő lift, autóakkumulátorokról működtetett szerverek, mini vízerőmű, napelemes árnyékolás: számtalan praktikával csökkenthetik a vállalkozások a technológia segítségével az ökológiai lábnyomukat, ezekből gyűjtöttünk most néhányat csokorba.

Energiafogyasztás és életszínvonal

A nagymértékű energiafogyasztás többé-kevésbé a gazdagok luxusa. Kivétel talán az, amikor egy alacsony jövedelmű háztartásban nem tudják megengedni a ház hőszigetelését. Az energiafogyasztás az életszínvonal emelkedésével együtt nő. Az energiahabzsolás azonban nem ez. Hanem az, amikor egy állampolgárnak a nagy kertes háza, medencéje, két-három-négy autója, gyakori repülőútjai, a dolgok internetére kapcsolt okos eszközei, háztartási szenzorai, számítógépeinek használata és az általa megvásárolt, külföldről importált, gyakran prémiumkategóriás termékek adják ki az energialábnyomát.

A nagy energiafogyasztás az elit sajátja. De a cikk írója, Iason Athanasiadis szerint még az a diplomata is, vagy egy nem kormányzati szervezet (NGO) munkatársa, aki elvileg a szegény társadalmak helyzetének jobbításán munkálkodik, ezt igencsak karbonintenzív életmóddal teszi, hiszen folyton repked a világban, s ha a harmadik világba van kihelyezve munkája révén, ott is sok importált terméket használ. Csakhogy ennek a kozmopolita társadalmi rétegnek a tagjai – akár kizárólag saját javukra, akár társadalomjobbító céllal fogyasztanak nagy mennyiségű energiát – nem igazán foglalkoznak életvitelük energiavonzatával.

Ebben a sémában azt adóztatnák magasabb adókulccsal, aki sokat utazik országok között, és sok távolról érkező terméket vásárol. Aki viszont helyben él, helyi termékeket vásárol, arra ez nem vonatkozna. Ez a rendszer annak is megtalálná a módját, hogy ne a havi fizetésből élő, de nemzetközi utazásokban gazdag munkát végző alkalmazott igya meg az adórendszer levét: bizonyos helyzetekben a munkaadókra lenne hárítható az energiaintenzív munkavégzésből eredő adóteher.

Hatékonyabb lehet az ökológiai kéznyom, mint a lábnyom
Az érzelmi intelligencia koncepciójának kitalálója és világszerte ismert szakértője, Daniel Goleman szerint a zöldeknek nem annyira a káros kibocsátás és környezetszennyezés felől kellene megfogni az ökotudatosság témáját, hanem az ökotudatos cselekedeteink irányából. Úgy véli, fogyasztásunk megváltoztatása és zöldítése a lényeg, vagyis az öko-lábnyom helyett az ”öko-kéznyom”.

Energiaszámlálás, újrahasznosítás, jutalmazás

Az adórendszer valós időben rögzítené minden egyes vásárlói döntésünk és véghasználatunk energiavonzatát. Ahogy ma az elfogyasztott kalóriákat számláljuk megszállottan, ebben az elképzelt jövőben a vásárlásaink energialábnyomát figyelnénk. Az adatrögzítést és kalkulációt egy nemzetközi szervezet végezné. Egy magyar polgárnál például a Franciaországból behozott ásványvíz kedvezőtlenebb adókategóriába kerülne, mint a helyi gyártású ásványvíz. Ha pedig a fogyasztótól az eldobható műanyag italospalack vagy a papír szelektív hulladékgyűjtésbe kerül, s onnan újrafeldolgozásra, pénzösszeget írnának jóvá az adószámláján.

Nyilván ezeket az anyagmozgásokat is követni kellene. Hogyan? Minden terméken –sörösdobozon, csokoládén, használati eszközön stb. – lenne egy szenzor, valahogy úgy, ahogy ma vonalkódok vannak rajtuk, s ez a szenzor rögzítené, hol cserél gazdát a termék, melyik nagykereskedőtől kerül melyik kiskereskedőhöz, ott melyik polgár veszi meg. (Az ördög ügyvédje is hadd szólaljon meg: ha egy házibuliban megkínálnak egy finom, Franciaországban gyártott pezsgővel, azt legfeljebb önbevallásos alapon lehetne felírni az ökoadószámlánkra. Hiszen a házigazda vette meg.)

Beton helyett bambusz – ez jöhet Kínában
Ahhoz, hogy az ember faházat építsen, rendszerint sok-sok szög szükségeltetik. De nem a Penda nevű pekingi cég építményéhez. A bambusznáddeszkákból összerakott lakóépület elemeit csakis köteleket tartják össze. A bambusz elképesztő tulajdonságokkal és előnyökkel bír.

Őrjítő transzparencia

Ez mind szép és jó, csak egy hátulütője van: teljesen eltűnne a privát szféra. Minden tranzakció követhető lenne. Ma is az – kártyás vásárlásaink adataival bűvészkedik a big data, a marketingcégek –, ez alól csak akkor lehet kibújni, ha az ember rendszeresen felvesz nagy összegeket az ATM-bankautomatából, és készpénzzel vásárolgat.

A fenti rendszer azt feltételezi, hogy ha készpénzzel is vesszük a termékeket, a vásárlásnál valamilyen módon azonosítani kellene magunkat, hogy a rendszerbe bevihető legyenek a vásárlás adatai, s azok bekerüljenek az egyéi energia(adó)mérlegünkbe.

Egy szó mint száz: a Nagy Testvér, a nemzetközi Ökadó Hatóság minden tranzakciós megnyilvánulásunkat látná. A különféle nemzeti hírszerző ügynökségek persze már most is figyelik ily módon a feltételezett bűnelkövetők vásárlásait, pénzügyeit, mozgásukat. A technológia megvan hozzá.

Gazdasági szinten ez az adórendszer a helyi innovációt, a vállalkozások közötti helyi együttműködést, a helyi kereskedelmet és a helyi termékek piaci érvényesülését erősítené, miközben fékezné az export-import mozgásokat. Ez akár a szegényebb országok gazdaságára is serkentő hatással lehetne.

Utópia? Az. De megfontolandó.

 

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor