Erdőket véd és megújuló energiákra vált az Apple

Az óriáscég a World Wildlife Funddal(WWF) fog össze a kínai erdők megmentése érdekében. Kínai gyárainak áramfogyasztását pedig megújuló energiákból fogja ellátni.

Kép:Pixabay

Halála előtt Steve Jobs azt mondta Obama elnöknek, hogy azok az állások, amiket kihelyeztek Kínába, soha többé nem fognak visszajönni Amerikába - mára ez az Apple esetében a gyártás túlnyomó részét jelenti.

Kína a világ legnagyobb légszennyezője, az éves globális emisszió 25 százalékáért felelős, míg az USA 16 százalékért. Ebben éppen az olyan gyártás kiszervezéseknek, és kihelyezéseknek (outsourcing) van szerepük, mint amit az Apple is végrehajtott.

Ezért kulcsfontosságú, hogy milyen ökológiai szempontok mentén állítja elő termékeit. A cupertinói székhelyű cég bejelentette, hogy az ázsiai nagyhatalomban közel 0,4 millió hektárnyi erdőséget fog "megvédeni".

Vágják, de nem úgy

A szóhasználat félrevezető, ugyanis nem arról van szó, hogy ekkora kiterjedésű fás területnek a kivágását venné elejét, hanem hogy "felelősen menedzselt erdőt" felügyel, amely "rostokat szolgáltat papír és fatermékekhez". A ráció ebben egyszerű: az Apple termékek csomagolása, dobozai is  Ázsiában készülnek, nem csupán a világhírű ketyeréi.

Tim Cook vezérigazgató célul tűzte ki, hogy az Apple által használt papírcsomagolások "megújuló forrásból" eredjenek. A szóhasználat itt is megtévesztő, mivel a biomasszát megújulónak tekintik, de nem mindegy, hogy az "felelősen menedzselt" erdőből jön-e, vagy erdőirtásból ered. Az Apple célja, hogy "nettó zéró" hatással járjon papír előállítása, vagyis az erdők visszanőjenek.

Siker és etika – lehet együtt?
Lehet-e kifizetődő az etikus magatartás az üzleti életben? Önfeláldozás-e, ha cégünk működése során a profitérdekek mellett a környezet és a társadalom tágabb érdekeire is tekintettel vagyunk? Vagy nincs is már másik út? Jöjjön el június 4-én az Üzleti Etikus Cégek Fórumára, ha többet szeretne tudni erről!
Fölös napenergia

Az Apple a SunPowert választotta napenergiára való átállása kivitelezőjének: Kína Szecsuan tartományában húznak fel két szolárfarmot, egyenként 20 megawattos kapacitásút, melyek ellátják majd energiával az Apple gyáregységeit.

A tervek szerint a két létesítmény "sokkal több" energiát fog termelni (évente 80 millió kWh-t, mely 61 000 kínai háztartás éves energiaigényével egyenlő), mint amire az Apple irodáinak és boltjainak szüksége van. Hogy a fölös energiával mit kezdenek, arról nem szól a fáma. A szolártelepeket úgy tervezték meg, hogy építésük és létük ne zavarja a helyi jak populációt. A nagytestű, bikaszerű állatok ugyanis fontos forrásai a helyi közösség megélhetésének.

Az Apple 2015 februárjában azt is bejelentette, hogy írországi és dániai adatközpontjait szintén megújuló energiával fogja ellátni, s e célra 2 milliárd dolláros beruházást indít. A cég továbbá 14 000 hektárnyi erdőt vásárolt Maine és Észak-Karolina államokban a Conservation Funddal közösen, írta a Business Insider.

Az internetes szektor köztudottan energiafaló szerverközpontokból él. Az Apple mellett a Facebook, a Google és az Amazon is bejelentette már, hogy hosszú távon átállnak a megújuló energiákra e létesítményeikben miután a felhasználók nyilvánosan nyomást helyeztek rájuk. Az Apple energiafogyasztásának 87 százalékát már megújuló energiahordozókkal fedezik

Tudatosabb célkitűzés hozhat csak eredményt
Bár egyre több vállalat igyekszik tenni valamit azért, hogy csökkentse a működése által okozott széndioxid-kibocsátást, csak nagyon kevesen vannak, akik számszerű, tudományosan megalapozott célokat tűznek ki e területen. Pedig csak így lehetne a környezet számára igazán hasznos és a vállalatok számára is vállalható eredményeket elérni a WWF szerint
.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo