Több mint ezer helyszínről vett pollenminták elemzéséből megállapították, hogy egykor Közép- és Észak-Európa több mint kétharmadát fák borították. Napjainkban ez egyharmadára csökkent, bár több nyugati és partvidéki régióban, köztük az Egyesült Királyságban és Írországban a csökkenés mértéke jóval nagyobb volt, az erdővel fedett területek kiterjedése 10 százalék alá esett. Ugyanakkor a trend elkezdett visszafordulni az új típusú tüzelőanyagok és építkezési technikák felfedezésének, illetve az ökológiai, erdőgazdálkodási kezdeményezéseknek, projekteknek köszönhetően. (Ez a folyamat még máig sem állt meg, világszerte országnyi erdőségeket irtanak ki.)
„A legtöbb ország az erdők kiterjedését illetően átmeneti időszakot él át, az Egyesült Királyság és Írország mintegy 200 évvel ezelőtt elérte az erdőterületi minimumát. Más európai országok még nem érték el azt a pontot, Skandinávia egyes területein pedig, ahol nem a mezőgazdaságba vetik a fő bizodalmukat, túlsúlyban van az erdő. Általában azonban az erdők csökkenése dominánsan jellemezte az európai mezőgazdasági ökológiát a két jégkorszak közötti időszak második felében” – mondta Neil Roberts vezető szerző, a Plymouth Egyetem professzora.
„Nyolcezer évvel ezelőtt egy mókus fáról fára ugrálva eljuthatott volna Lisszabonból Moszkvába anélkül, hogy érintette volna a földet. Sokan az erdők eltűnését negatívnak tarthatják, de ennek a veszteségnek köszönhetünk néhány legértékesebb életteret, mivel az erdők teret engedtek a legelőknek és sztyeppéknek. Nagyjából 1940-ig számos hagyományos földművelői gyakorlat kedvezett a vadvilágnak, és sok, szeretett élőlénynek teremtett életteret” – fejtették ki a kutatók. Kiemelték: ezek az adatok nagy valószínűséggel felhasználhatók annak megértésében, hogyan befolyásolhatják a természetes környezet változásait a jövő erdőgazdálkodási kezdeményezései.
