Ezért marad el a jégkorszak

Az üvegházhatású gázok ember általi kibocsátása legkevesebb 50 ezer évvel késlelteti a következő jégkorszak beköszöntét, pedig most kellene bekövetkeznie - állapították meg németországi kutatók.

Kép: SXC

A Potsdami Klímakutató Intézet szakemberei az eljegesedést kiváltó tényezőket vizsgálták. A Föld Nap körüli pályájának módosulásától függ, hogy mennyi napsugárzás éri a bolygó felszínét, és ha ez elér egy bizonyos küszöbértéket az északi félteke közepes földrajzi szélességein, akkor beindulhat az eljegesedés. A Nature című folyóiratban közölt eredmények szerint bolygónk Nap körüli pályájának alakja ugyan most "ideális" lenne egy jégkorszak beköszöntéhez, ám jelenleg túlságosan sok szén-dioxid van a levegőben, így az üvegházhatás ellensúlyozza a pályaeltolódásból eredő lehűlést. A bolygó meghosszabbodott meleg periódus elé néz - írta a BBC.

"Olyan periódusban vagyunk, amikor az északi féltekén a nyarak a legtávolabb vannak a Naptól" - magyarázta Andrey Ganopolski, a tanulmány vezető szerzője. "Normális körülmények között az interglaciális időszak véget érne, és új jégkorszak kezdődne. Vagyis csillagászati szempontból nézve tökéletesen adottak a feltételek. Ha 200 évvel ezelőtt 240 ppm (milliomod térfogatrész) értéken állt volna a szén-dioxid légköri koncentrációja, akkor elkezdődhetne egy jégkorszak, de szerencsére 280 ppm volt a koncentráció. Az iparosodott társadalom pedig mára 400 ppm fölé vitte az értéket" - fejtette ki Ganopolski.

A kutatók szerint ugyanakkor a jégkorszakközi éghajlat feltehetőleg így is, úgy is meghosszabbodott volna legkevesebb 20 ezer évvel, illetve nagy valószínűség szerint akár 50 ezer évvel is, még akkor is, ha a szén-dioxid koncentráció a 18. századi szinten maradt volna. Az ipari forradalom óta a légkörbe engedett csaknem 500 gigatonnányi szén miatt az emberiség valószínűleg "lecsúszik" a következő eljegesedésről, és további 500 gigatonnányi szén-dioxid kibocsátásával újabb 50 ezer évvel tolódik el a következő jégkorszak beköszönte.

Az elmúlt 2,5 millió évben a Föld több hosszan tartó hideg időszakon is átesett. A 12 ezer évvel ezelőtt véget ért legutóbbi jégkorszak során jégtakaró borította a mai Kanada, Észak-Európa és Szibéria területét. Ganopolski szerint fölösleges arról vitatkozni, hogy a következő jégkorszak 50 ezer vagy 100 ezer év múlva köszönt-e be. A lényeg annak felismerése, hogy az emberiség immár képes arra, hogy geológiai mércével mérve is érezhető változást idézzen elő az éghajlatban.

Tavaly is meleg volt, de 2016 brutális lesz
A brit meteorológiai szolgálat friss globális hőmérséklet-előrejelzése szerint “nagyon valószínű”, hogy 2016 még 2015-nél is melegebb lesz. A globális felmelegedés és az El Nino jelenség hatása miatt 2015-nek már az év vége előtt megelőlegezték a rendszeres mérések kezdete óta tapasztalt legmelegebb év címét.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo