2010. február 24. 11:20 | Kriston László
kulcsszavak:szemét, hulladékkezelés, szegénység
BERLINALE
A szemétturkálók csendes forradalma
A brit-brazil koprodukcióban készült Waste Land című dokumentumfilm két díjat is elnyert a hétvégén befejeződött 60. jubileumi Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A Rio de Janeiro szegénynegyedében készült alkotás a szemétturkálók csendes forradalmáról szól.
Lucy Walker Amerikában élő brit rendezőnő már sok díjat szerzett előző filmjeivel: a Devil's Playground (2001) a modern életmódtól elzárkózott amish közösség (deviánsnak tűnő) tinédzsereit követte, a vak tibeti fiatalokról szóló Blindsight (2007) pedig szintén közönségdíjat kapott Berlinben.
Waste Land című munkája a nézők szavazatai alapján újfent kiérdemelte a Berlinale Panoráma szekciójának közönségdíját. Több mint 22 000 szavazatból, 54 produkcióval versenyezve került ki győztesen a film. Ezen túlmenően elnyerte az Amnesty International díját is.
A João Jardim és Karen Harley-vel közösen készített dokumetumfilm néhány héttel korábban a Sundance Filmfesztiválon már elnyerte a közönségdíjat. A film egyik executive producere az ismert brazil rendező, Fernando Meirelles (Isten városa, Az elszánt diplomata, Vakság).
A filmet három évig forgatták, és Vik Muniz látható benne, aki Brooklynból visszatér szülőföldjére, Brazíliába, hogy a világ legnagyobb szemétdombján, a Rio de Janeiro szélén lévő Jardim Gramacho-ban fotózza a nincstelen turkálókat.
Az elszegényedett polgárok újrahasznosítható hulladékok után kutatnak a szeméttengerben. Muniz eredetileg azért akarta megörökíteni ezeket az embereket, hogy festményeken ábrázolhassa őket. De alanyainak jobb ötlete támad: szemétből alkotják meg a fényképek mását. Az alkotás aktusa új tudati, mentális folyamatot indít el bennük: megpróbálják átalakítani életüket.
A megható film a művészet átalakító erejéről szól. Alkotói a díjakkal járó pénzösszeget a szereplők non-profit szervezetének utalják át.
- Levezetheti az agressziót a szelektív hulladékgyűjtés
- ”Tiszta” tűzhelyeket adnak szegény családoknak
- Károly herceg is bioenergiába fekteti pénzét
- Halált okozó szemetelés
- Csatornából terepjáró
- A szegény szegényebbé, a gazdag gazdagabbá válik
- Tisztább lesz Csongrád és Bács-Kiskun hulladékrendszere
- A Dél-Dunántúlon is beindul a szelektív hulladékkezelés
- Szigorítják a hulladékbírságot
- Hulladékügy: pénzbírsággal bünteti Brüsszel Magyarországot?

















