SZMOG-RENDELET
Beperelték Obamát!
Az amerikai demokráciában a Képviselőház és a Kongresszus hozza a törvényeket, az elnök "csak" aláírja. Obama hiába akarja a klímapolitika élére állítani az Egyesült Államokat, ha a republikánus parlamenti többség megakadályozza ebben. A környezetvédők azonban szokatlan eszközhöz folyamodtak, hogy kikényszerítsék a változást: beperelték az Obama-adminisztrációt.
Az amerikai Környezetvédelmi Hatóság (EPA) vezetése a 2008-ban megállapított szmog-értéket, mely 75 ppb (egység/milliárd), tovább akarta szigorítani. Szeptember 2-án azonban a Fehér Ház arra utasította az EPA-t, hogy vonja vissza a tervezetet. Obama elnök azzal indokolta határozatát, hogy a magánszektor szereplőinek jogi terheit kívánja enyhíteni. Vagyis a nagy cementgyáraknak és széntüzeléses erőműveknek kedvezett vele.
Az Earthjustice (Föld Igazságosság) névre hallgató szervezet, az Amerikai Tüdő Egyesület, az Environmental Defense Fund és más civil szervezetek nyújtották be a keresetet, mert úgy látják, felelőtlen és törvénytelen volt Obamáék utasítása - törvénytelen, mivel a Tiszta Levegő nevű törvény a légszennyezés visszafogására és az emberek egészségének védelmére kötelezi a kormányt.
A városi szmog évente sok ezer rákos megbetegedést okoz.
A republikánusok is klímatudatosak?
Két közvélemény-kutató intézet is arra az eredményre jutott, hogy a republikánus szavazók ellenzik az EPA megfékezését a légszennyezés elleni harcban: a demokrata polgárok 88 százaléka, a republikánusok 58 százaléka helytelenítette az EPA visszafogását.
A republikánus párt képviselői viszont azért helyeztek nyomást az EPA-ra, mert az üvegházgáz és a -folyókban és halakban felhalmozódó- higany kibocsátását szigorító rendelet kedvezőtlenül hat az amerikai gazdaságra, a korszerűtlen üzemek bezárást eredményezi, tetemes felújítási beruházásokra kötelezi a piaci szereplőket, és végső soron elbocsátásokhoz vezet. A demokrata érvelés szerint azonban a tisztább városi levegő több milliárdos megtakarításokat jelentene az egészségügyben.
A republikánus szavazótábor 50 %-ának nem tetszik, hogy a képviselők késleltetik a légszennyezésről szóló külön törvény megalkotását. A felmérést a bostoni CERES finanszírozta, mely környezettudatos befektetőket tömörítő szervezet.
- Már fúrják a riói csúcs célkitűzéseit
- Búcsút mondhatunk a növekedésnek?
- Beszólt Barroso klímatudósa
- Pénz a föld alatt maradó olajért
- Hatott a kampány: Amerikába viszi GMO-kísérleteit a BASF
- Bírói döntés az aranybányáról: megmenekül Verespatak?
- Levezetheti az agressziót a szelektív hulladékgyűjtés
- Klímavédelem génmódosítással: elnyelnék az összes füstünket
- Elbírunk három Amerikát?
- ”Tiszta” tűzhelyeket adnak szegény családoknak
















